Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Pénteken indul az Országos Sasszinkron

2020. január 13. 13:57 - szerző: 168 Óra

Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van. Legnagyobb számban rétisasok telelnek nálunk, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Ugyancsak nálunk tölti a telet a parlagi sas kárpát-medencei költőállományából származó fiatal egyedek nagy része is. Ritkaságnak számít ugyan, de

minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is.

 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, ún. „szinkron” felmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-tól a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, és idén is csatlakoznak,

így a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzésére immár az egész Kárpát-medencében sor kerül.

A megfigyelési eredmények összesítése, a sasleltár várhatóan február elején készül el – tájékoztatta lapunkat az MME szóvivője, Orbán Zoltán.

Fotó: Facebook/Sasközpont/Horváth Márton

Annak érdekében, hogy a lakosság jobban megismerhesse a ragadozómadarak életét, a 17. Országos Sasszinkronhoz kapcsolódva az MME a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen, a jászsági Sasközpontban idén is megszervezi az immáron 6. Sasnap programot 2020. január 18. szombat 9.00-16.30 között. Itt az érdeklődők két ragadozómadár számláló túrán, interaktív ragadozómadár bemutatón, madárházas szakvezetésen, előadásokon, filmvetítéseken és szemléletformáló játékokon vehetnek részt, továbbá

a Sasközpontból állványos teleszkóppal figyelhetik meg a közeli sasetetőre látogató madarakat

– közölte a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságától Juhász Tibor.

Részletek a Sasközpont Facebook-oldalán