Őszi esélylatolgatás

Nem is olyan régen még az európai kupatavaszt szerettük volna megélni klubcsapataink révén. Erre utoljára 2004 fagyos februárján volt példa, azt megelőzően pedig 1986-ban. Feltehetőleg a következő alkalomra évtizedeket kell még várni, ugyanis rövid távon teljességgel kizárható, hogy egy NB1-ben edződő alakulat három-négy selejtezőkörön átverekedve magát, a csoportmérkőzéseken európai elitligák prominenseit megelőzve kiharcolja a márciusi küzdelmeken való részvételt.

Magyar klubcsapatok: a bajnokságra koncentrálva

Jelen állás szerint az is igen komoly teljesítmény, ha az őszi sorsolásoknál érdekelt egy magyar alakulat. Augusztus negyedikén Skóciában elesett utolsó bástyánk, az MVM-Paksi FC csapata is, így máris véget ért az európai kaland a magyarok számára. Ha a Paks véghez vitt volna még egy bravúrt, akkor az angol Tottenham várt volna rá, tehát legjobb esetben is két hetet nyertek volna. Igazából nincs okunk szégyenkezésre, mert a négy csapatunk mérlege – 7 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség – nem nevezhető rossznak és elkerültek minket az évente megismétlődő kínos lebőgések is. Kis szerencsével a Fradi és a Kecskemét mehetett volna még akár két kört is pluszban, de Európa tele van közel azonos képességű csapatokkal, így tényleg nehéz egymás után 3-4 riválist felülmúlni oda-visszavágós rendszerben. Kijelenthető, hogy bajnokságunk nem rosszabb, mint a szlovák, horvát, norvég, szlovén, bolgár, lengyel, és nem sokkal marad el az osztráktól sem. Ettől függetlenül a következő európai kupakört a szomszédos országokban (EL/BL) 2 szerb, 5 román, 6 (!!!) ukrán, 2 szlovák, 1 szlovén és 3 osztrák csapat várja, tehát az esetleges hiányérzet sem a véletlen műve. Az idén szerzett UEFA-pontok sokat segíthetnek jövőre a kiemeléseknél – ugyanis a Paks és a Fradi első körös párharcát leszámítva nem volt magyar kiemelt! Ezen pedig könnyen múlhat a továbbjutás.

Kalap-kabát: viszlát Brazília!

Még koránt sem lefutott a 2012-es, Lengyelország és Ukrajna által közösen rendezett Európa bajnokságért zajló versenyfutás, a mi gondolataink már a 2014-es világbajnokság körül keringtek. Mi köze a VB-selejtezők sorsolásának a szeptemberi esélyeinkhez? Nagyon is sok! Júliusban immáron biztossá vált, hogy válogatottunk egy szintet előre lépve a harmadik pozícióból várhatta a riói sorsolást. Első hallásra ez igen nagy bravúr! Ám mielőtt megveregetnénk Csányi és Egervári Sándor vállát, nézzünk jobban a mélyére a dolgoknak!

Néha olyan érzésem volt, mintha mind a szövetségnek, mint a válogatott stábjának nem lenne más célja, mint a harmadik kalap elérése. Nem voltak konkrét célok az aktuális EB-selejtezőkkel kapcsolatban, hacsak nem tekintjük annak a szerethető csapat felépítését és azt az áhított harmadik kalap elérését.

Játsszunk tehát minél több nyerhető barátságos meccset Azerbajdzsán, Litvánia, Luxemburg ellen. Ezt kiegészíthetjük Moldova, San Marino és Finnország legázolásával – a tétmeccseken aratott győzelmek többet érnek a pontszámításnál. A svédektől és a hollandoktól ki is kaphatunk tisztes helytállással, mert az előrelépés számokban is kimutatható, a csapatunk pedig a vereségek ellenére is szerethető. Logikus, hogy a következő megmérettetésnél könnyebb dolgunk lesz, mert könnyebb ellenfelet sorsolnak ki mellénk, akkor pedig már megcélozhatjuk a második helyet, stb.

Remek gondolatsor, csak az egész két éves stratégia megbukott egy ponton: az MLSZ-nél azt hitték, hogy ha harmadiknak húznak ki minket, akkor az azt jelenti, hogy biztosan verjük a mögénk rangsoroltakat.

Ezzel kapcsolatban pár érdekesség: az Eb selejtezőkön még elénk rangsorolt finnek csak az ötödik kalapba kerültek. A rendre bivalyerős csoportba kerülő, barátságos mérkőzéseken erős ellenfelekkel megmérkőző (így FIFA-pontokat nehezen gyűjtögető), Premiere League játékosokkal felálló walesiek csak a hatodikba. A harmadik-negyedik kalap között amúgy sem volt soha jelentős különbség, minőségi váltás egy szinttel feljebb van.

Megkaptuk tehát az elvben gyengébb, általunk éppen 30 éve verhetetlen románokat, az EB-bronzérmes törököket és az űrfutballt játszó hollandokat. Ezúton is kalaplengetés a kalap-taktika kitalálójának, már régen voltunk ilyen nehéz csoportban.

Az Izland ellen lekötött barátságos mérkőzést lehet azzal indokolni, hogy szeptemberben és októberben is skandináv ellenfelünk lesz, de kérdés, mennyire segít az Ibrahimovics és Toivonen elleni felkészülésben a világranglista 121. helyezettje elleni nyárvégi lötyögés. Izlandot egyébként Liechsteinstein is megelőzi a világranglistán. Végül is Luxemburg és San Marino után miért ne ütközhetnénk meg velük is?

Ennyit tudnak ezek a bálnavadászok

Ez a minősítés nem tőlem származik, hanem egy egykori futball-legendánktól, aki többször is betöltötte a szövetségi kapitányi posztot. Az 1995-ös év egy szép júniusi napján ő például nem értette, hogy csapata hogyan tudott kikapni egy „bálnavadász-csapattól”.

Bár jelenlegi világranglista-helyezésük valóban nem imponáló, a keretük már nem is tűnik olyan gyengének: a 21 fős keretből mindössze négyen futballoznak otthon, a többiek Norvégiában, Belgiumban, Angliában, Skóciában, Hollandiában és Németországban keresik kenyerüket. A Chelseat és Barcelonát is megjárt, jelenleg az AEK Athénnál légióskodó Eidur Smári Gudjohnsen ugyan már 32 éves, de mégsem ő a korelnök, hanem a 37 esztendős Hermann Hreidarsson – aki nem mellesleg az angol Portsmouth alkalmazásában áll. Így máris kénytelenek vagyunk némi önkritikát és szerénységet gyakorolni. Bár az egykori szövetségi kapitány, Várhidi Péter sem tartotta jó választásnak Izlandot, az ellenük lejátszott barátságos mérkőzés mégis adott némi támpontot arról, mi várható Svédország és Moldova ellen.

Úgy tűnik, kapusposzton még nincs meg a kapitány jelöltje a Király Gábor utáni érára. Luxemburg ellen Gulácsi állt a kapuban, most a boltoni Bogdán. Meglehet, hogy pillanatnyilag a vörös üstökű cerberus élvez egy hangyányival több bizalmat, de ettől még minden bizonnyal Király áll majd a kapuban a svédek ellen.

A védelem Juhász kiválásával több, mint ijesztő képet mutat. Személy szerint üdvözlöm Korcsmár beválogatását, aki élt a kapitány bizalmával, de változatlanul nem vagyok kibékülve Laczkóval. Varga József jobbszélsőként szerepeltetését eleinte nem tudtam mire vélni. A svájci bajnokságban edződő Vanczák ugyanis nemcsak stabil kezdő klubjában, hanem roppant gólerős védő létére – gólerősebb, mint bármelyik csatárunk! A kopasz debreceni azonban több fontos szereléssel vétette magát észre, így sikerrel mutatkozott be új posztján.

Vadócz és Elek feltehetőleg együtt lesz pályán a svédek ellen, ami helyénvaló, tekintve a rivális támadóerejét. Ez maga után vonja azt, hogy egyetlen csatárral fogunk felállni – ez pedig úgy tűnik, hogy Rudolf lesz. Elek egyébként egyre kevesebbet játszik a Videotonban, Vadócz helyzete ugyancsak bizonytalan az Osasunában. Sajnos ez többé-kevésbé az egész középpályás szekcióra igaz, hiszen míg Dzsudszák és Hajnal küzd a csapatba kerülését, addig Koman valószínűleg kénytelen lesz elhagyni Olaszországot játéklehetőség híján. Egyébként egyikükre sem lehetett panasz, de hosszú távon visszaüthet, ha nincsenek rendszeresen a pályán. Egyébként a második félidőben Egervári Sándor egy Vadócz-Priskin cserével kipróbálta a két csatáros felállást is, és talán már a moldávok elleni meccsre gondolva beállította Korcsmár mellé Juhászt.

Komanon látszott, hogy bizonyítani akar, és egy eladott labdát lefülelve ő szerezte meg a magyar válogatott vezető gólját. Szép gól volt, de addig jobbára Izland dolgozott ki helyzeteket – igaz, Bogdánnak ritkán kellett játékba avatkoznia. Egy szem csatárunk, Rudolf Gergely pedig gyakorlatilag előzmény nélkül – de szép akcióból- szerezte meg a magyarok második találatát. Hajnal gólpasszát is érdemes kiemelnünk. Gyakorlatilag ugyanezt a gólt kopírozta le Dzsudzsák, mert a leshatárról kilépve biztos lábbal lőtte ki a jobb alsó sarkot. Az i-re a pontot Elek tette fel, amikor Priskin kapufáról kipattanó fejesét a hálóba vágta.

Apropó, csatárposzt: miért került a keretbe az a Lázár, aki abban az Újpestben kispadozik, amelyik négy meccsen nulla gólt ért el? A másik érthetetlen, és legkevésbé nézőbarát döntés a stadion pénztárainak nyitvatartását érintette. Ki hallott már olyat, hogy egy Izland elleni barátságos meccs napján már csak az IBUSZ-nál lehet belépőket váltani, a helyszínen nem?

Könnyedén győztek legjobbjaink az igen gyenge izlandiak ellen. Ne legyenek illúzióink, szeptemberben nemcsak Budapesten, hanem Kisinyovban is sokkal nehezebb dolgunk lesz. Barátságos meccseken már rá tudunk ijeszteni Európára. Vajon mi a helyzet, ha már nem babra megy a játék?