Szerzetesi csuhában, bibliának álcázott mobiltelefonnal esketett össze egy párt az istenfélő Nagy Feró a vadasparkban

2019. június 25., 10:15

Szerző:

Rendhagyó esküvő volt a Budakeszi Vadasparkban: az Anna Vadászház udvarán Nagy Feró „atya” papi csuhában adta össze Magasvári Viktort, a Beatrice egykori gitárosát és élete párját, Buday Annát – írta a Blikk. – Régi barátok vagyunk, mégis meglepődtem, amikor Viktor felkért, de örömmel mondtam igent, és a meglepetés is sikerült – magyarázta a lapnak Feró, aki teljesen a fejére húzta a barna csuha csuklyáját, így kezdte el a ceremóniát. 

– Bőrtokos az okostelefonom, abba írtam az eskető beszédet, majd végig úgy tartottam, mintha biblia lenne. Ennyi még belefért, de komolyan vettem az atyáskodást. Különleges élmény volt. Összeadtam két embert! – áradozott a a rocker, aki egyébként istenfélőnek tartja magát. – Reformátusként konfirmáltam, és ma is nyitott vagyok a vallásra – tette hozzá Feró.

„Felejthetetlen volt" – mondta a Blikknek az ara.

Feró, egy rendhagyó nyakkendőben nemrég Orbán Viktor kerti partyján alakított emlékezeteset.