Magyarország megpróbálja! – hetedik fejezet

Abban viszont egyetértünk, hogy a sorozat érdemi része tényleg csak most kezdődik. Nem kellett hozzá túl nagy jóstehetség, hogy Andorra ellen három, Hollandia ellen pedig nulla ponttal kalkuláljunk. Függetlenül ellenfelünk aktuális formájától és összeállításától. Játszhatunk rosszul Andorra ellen, vagy játszhattunk volna jól Hollandia ellen, a három pont szinte borítékolható volt. Mivel pontosan ennyit szereztünk, ezért nem is kellett volna semmi rendkívülinek történni sem nemzeti tizenegy háza táján, sem a szurkolók fejében. Legkevésbé a csapat és a Kapitány felé talán kissé túlzottan is lojális újságírók és szakértők véleményében vártunk változást. Ehhez képest mindhárom esetben gyökeres fordulatról számolhatunk be.

Éppen ezért az Észtország és Törökország ellen lejátszandó mérkőzések nem csupán azért fontosak, mert már a rajtnál elveszíthetjük minden esélyünket a továbbjutásra, hanem a két meccsen szerzett 1-2 illetve három pont esetén szinte biztosra vehető Egervári Sándor távozása. Sőt, én még két győzelem esetén sem tennék sokat arra, hogy tavasszal is ő fogja irányítani a válogatottat – bár minden bizonnyal megdicsőülne két diadallal a háta mögött. Tehát sokan már most azon tanakodnak, hogy menjen, vagy maradjon Egervári Sándor?

Mind közül a legfontosabb természetesen az öltözői hangulat. Az pedig szinte helyrehozhatatlanul elromlani látszik. Ebben természetesen ludas maga Egervári, és hibás pár játékos is. Utóbbiak felelőssége komolyan megosztja a szurkolókat, mert nem tudni, hogy néhányukat a mellőzöttség miatti elkeseredettség késztette szokatlanul őszinte nyilatkozatokra, vagy éppen a hazánkban szokatlan karakánság okozta a vesztüket. Pár labdarúgó duzzogása alapvetően nem érdekelne senkit, ha nem éppen a legjobb formában lévő játékosainkról lenne szó. Huszti, Vadócz, Vass, Tőzsér és Leandro – sőt, Szalai – mellőzése nehezen kimagyarázható, bár minden esetben más-más oka van a behívó mellőzésének, vagy a kispadoztatásnak. Igaz, ezek az okok gyakran rejtve maradtak előttünk. Csupán az biztos, hogy 1986 óta hetedjére is nekivágunk a világbajnoki selejtezőknek. A fenti ötös nélkül és talán-talán Szalaival a kezdőben.

A nem szerethető, a lázadó és az Omertát megszegő

Huszti saját maga mondott le a válogatottságról, amikor gyakorlatilag hadat üzent a szövetségi kapitánynak és a válogatottat körülvevő komplett közegnek – ebbe beleértendő a kommentátor, a sportújságíró és talán még a sportkedvelő politikusok is. Egy darabig nélküle is jól muzsikált a csapat ám Huszti időközben a német Bundesliga egyik legjobb játékosa lett és nem hajlandó megtenni azt a szívességet Egervárinak, hogy lazítson a formáján. Ő értelemszerűen addig nem lesz válogatott, amíg az ősz hajú mester trenírozza a nemzeti tizenegyet, de most már talán többen vannak azok, akik inkább utóbbit tartják feleslegesnek az öltözőben.

Huszti Szabolcshoz hasonlóan Tőzsér és Vadócz két rutinos, külföldi együttesében is játékban lévő labdarúgó, csupán ők Egervárinál is szívesen játszanának. Mindennek tetejébe a manapság roppant fontos védekező középpályás poszton vethetőek be. A több nemzetközi kupameccset is megvívó, ciprusi csapatának kapitányi karszalagját viselő Leandro ugyan védekezésben és támadásban is bevethető lenne a bal szélen, mégsem játszott soha Egervári Sándor alatt a válogatottban. Vadóczra ez nem igaz, de ő szépen lassan kikerült a körből. Ő a hétvégén a BL szereplő FC Norsjeallandnak lőtt két góljával üzent haza. Tőzsér az olasz első osztályú Genoában futballozik, ami már önmagában is figyelemre méltó tény.

Vass Ádám esete speciális. Ő szintén játszott Olaszországban, hogy aztán a BL-szereplő kolozsvári CFR-hez igazoljon. Ő volt az egyetlen labdarúgó, aki kerek-perec kijelentette már évekkel ezelőtt, hogy több U-21-es mérkőzést bunda miatt veszítettünk el. Legutóbbi interjújában is ezt nevezte meg annak indoklásául, hogy miért nem számítanak rá a válogatottnál. „Amikor rendszeresen játszottam a Bresciában, akkor sem kaptam lehetőséget. Közben meg láttam, olyanokat is behívnak, akik kevesebbet tettek ezért. Amikor az edző úr elbeszélgetett velem, buta kifogásokkal indokolta a mellőzésemet" – nyilatkozta az Origónak. Sőt, azt is megemlítette, hogy több játékos jelenleg is az NB1-ben kergeti a bőrt az egykori bundázók közül. Internetes kommentekben már régóta úgy emlegetik, mint aki „megszegte az Omertát”. Mint tudjuk a Keresztapa-trilógiából, a hallgatás, vagyis az Omerta megszegőinek nincs bocsánat!

Egy dolgot azért érdemes megemlíteni: bár kétségtelenül lenne helyük a jelenlegi magyar válogatottban, korábban egyikük sem váltotta meg a világot, így erre most sincs garancia. De ettől függetlenül nem szerencsés tényleg jó formában lévő légiósokat elfelejteni.

Ez mi volt, Sanyi Bácsi?

A nagyszámú hiányzót egy tőlünk erősebb alakulat is megérezné. Hát még mi! Függetlenül attól, hogy mi volt a reálisan elvárható eredmény Hollandia ellen, az ott mutatott játék bizony egyáltalán nem reményt keltő az észtek és a törökök ellen. Korábban Egervári jól oldotta meg a kiesők pótlását, ám a svédek és a moldávok elleni győzelem óta mintha elhitte volna magáról, hogy amihez nyúl az arannyá változik. Gyakorlatilag egy éve lett volna rá, hogy a már kialakult csapatával olyan formációkat gyakoroljon be, amiket vészhelyzetben előhúzhat a cilinderéből. Ebbe természetesen beletartozott volna az is, hogy kipróbálhatott volna új embereket is. Próbált is, de pl. Gyurcsó olyan poszton játszik, ahol éppen túlkínálat van. A kísérletezés leginkább a posztok követhetetlen összekutyulására korlátozódott és a már kínkeservesen összerakott – és nem utolsósorban eredményes!- csapat egyértelműen visszafejlődött.

Mert ne mondjuk azt, hogy „mindegy ki játszik és mindegy ki a kapitány, mert úgyis mindig kikapunk!” Egyrészt a török és a román válogatott koránt sem olyan félelmetes, mint évekkel korábban, másrészt Koeman érkezése óta egyértelműen tagjai vagyunk az európai középmezőnynek. Tehát a megfelelő játékosok meghívásával, a posztjukon játszatással és megfelelő felkészítéssel egyáltalán nem lenne valóságtól elrugaszkodott óhaj a hat pont megszerzése.

Ugyebár már említettük fentebb, hogy védekező középpályásból elviekben túlkínálat van. Ezért nem kellett volna a korábban középhátvéd poszton egész jól elmuzsikáló Korcsmárt itt játszatni a hollandok ellen. A diósgyőri Elek ugyan egész tűrhetően el tudja látni feladatát, mint védekező középpályás, de mégis balhátvédként várta a holland rohamokat. Természetesen emberemlékezet óta nem játszott ezen a ponton. A robusztus, gólerős Szalai helyett miért az egyedüli ékként mindig is súlytalan Priskin kapott bizalmat? Erről Egervári Sándor tett homályos utalásokat a minap, elsősorban magatartási problémákat emlegetve. Kár, hogy ezt pont Szalaival felejtette el megbeszélni a sajtó helyett.

Kilövési engedély

Nem tagadom, Egervári Sándor soha nem tartozott a kedvenceim közé. Egyrészt azért, ahogy az U-20-as, majd ahogy a válogatott élére került. Soha nem szerettem semmitmondó nyilatkozatait, simulékonyságát, sértődékenységét. Klubedzőként az európai kupaporondon beszedett pofonokról nem is szólva. de ezeknél van egy nagyobb bűne is: számomra megtestesíti a magyar „fodbal” Uram-Bátyám összekacsintásait, langyoskás állóvizét, fejlődésképtelenségét. Ettől függetlenül nem feltétlenül tenném lapátra éppen most – hiába nagy a kísértés. Abban egyetérthetünk, hogy munkásságát éppen ez a két mérkőzés fogja „beárazni”. Ám az is meglehet, hogy a két mérkőzés után már azért lenne kár kirúgni, mert egyúttal el is úsztak a továbbjutási esélyek, így vele, vagy nélküle is ugyanott tartanánk.


Előzetesen úgy nézett ki a dolog, hogy Sanyi Bácsi iránt végtelen a türelem és az eredményektől függetlenül példátlanul hosszú időt kihúzhat a válogatott kispadján. Hiszen mi „a jövő csapatát építjük, Sanyi Bácsi jó pedagógus, ráadásul a kapitányváltás nem old meg semmit, hagyni kell a Szakmát – így, nagy betűvel – dolgozni”. Igaz, ezek az érvek nem hatottak meg senkit, amikor az egyáltalán nem sikertelen Erwin Koeamant kellett lapátra tenni. De akkor a külföldi szakembereket mindig is vicsorogva fogadó Magyar Labdarúgó Szakma meggyőzte az MLSZ elnökét és a miniszterelnököt, hogy nekünk magyar kapitány kell. Ebben azonnali partnerre találtak a médiában is, akik pillanatokon belül átvették az elégedetlenkedő magyar edzői kar szólamait. Láss csodát, lett magyar kapitány!

A sport televíziók és a sport napilapok – állami és magánkézen lévők egyaránt – ennek megfelelően végtelen türelemmel, lelkesedéssel és gyengédséggel viszonyultak a nemzeti tizenegyhez. „Már látom magam előtt, ahogy kinyitom az újságot, és olvasom a szalagcímeket. „Juhász Roland: Van esélyünk!”; „Egervári: Megvan a hollandok gyenge pontja!... Mi az, hogy nekünk kötelező kijutni? Hova? Melyik csoportból? Néha tényeket szeretünk elmismásolni.” – nyilatkozta Kemenes Szabolcs, a Budapest Honvéd kapusa egy remek és

méltatlanul csekély visszhangot keltő interjúban. Ez a vélemény egyébként nagyjából egybevág Huszti Szabolcs nyílt levelével, valamint néhány független blog és magas színvonalú internetes fórum (pl. az Index Drukkerkocsma fóruma) évek óta hiába hangoztatott véleményével.

Nos, ez a lelkes közeg, amely pajzsra emelte Egervári Sándort, váratlanul kihátrált a pajzs alól. Ahogy a fórumozók mondják: „Megkapták Egervárira a kilövési engedélyt” Az okok itt is homályosak, de valószínűleg az „engedély” ugyanonnan származik, mint a kinevezési óhaj. Hirtelen megjelentek azok a vélemények, miszerint „átláthatatlan a válogatott szerkezete /Mit akart játszani a szövetségi kapitány?/ Ez egy súlyos kudarc, megalázó vereség volt, amelyből le kellene vonni a személyi konzekvenciákat, stb.”

Most már a külföldi a jobb?

Talán a Videoton meccseit rendszeresen megtekintő Orbán Viktor és Csányi Sándor fejében az is megfordult, hogy a magyartól némileg sikeresebb nyugat-európai labdarúgás közegében felnevelkedett szakemberek tudása veri az itthoniakét. Márpedig Fehérváron Paolo Sousa a korábbiaktól gyökeresen más ösvényre lépett rá. Külön érdekesség, hogy eredményessége közvetlenül mérhető elődjéhez. Aki nem más, mint a magyar edzőfejedelem, Dr. Mezey György. Ő ugyan végül csak besöpört egy bajnoki címet, de a nemzetközi kupákban csupán egy döntetlent és egy vereséget tudott felmutatni a szlovén Maribor ellenében. Ezzel szemben az egyébként nehéz természetű Sousa egészen mélyről verekedte be magát csapatával együtt az Európa Ligába, ahol például simán verték a portugál Sportingot. Nyolc mérkőzésen mindössze egyetlen vereség, és hat találkozón gólt sem kaptak. Míg Gyuri Bácsi mindösze a Paksot, Siófokot és a Debrecent múlta felül, addig Sousa Szlovákia nemzeti büszkeségét, a Slovan Bratislavát, egy belga és egy török ellenfelet búcsúztatott. Igaz, a bajnokságban egyelőre csak a középmezőnyben vitézkednek, de tavaly több pontot szereztek, mint Mezeyvel – igaz, ez csak az ezüstéremre volt elegendő.
Tehát Egervári Sándornak most már olyan kihívója akadt házon belül, aki klubszinten veretesebb nemzetközi eredménysort tud felmutatni.

Vissza a kezdetekhez!

Vajon mire fogja ez ösztönözni az ősz szövetségi kapitányt? Minden bizonnyal bele fog kapaszkodni az utolsó szalmaszálba és megpróbálja bezsebelni a hat pontot. Mégpedig az egyszer már bevált módszerrel, tehát a hollandok elleni kísérletezgetést gyorsan elfelejtve. Csak most már annyival nehezebb helyzetben van, hogy több kulcsjátékosa kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik, ő pedig új játékosok helyett is inkább a régi, de sérült labdarúgóknak postázott meghívót. Vanczák Vilmos például arccsont-törés után lép pályára –úgy, hogy a sérült Halmosi helyére hívták meg. Varga József sem teljesen egészséges.

Az mégsem teljesen igaz, hogy nem találunk új arcokat a csapatban. A jobbhátvéd Takács Ákos behívását nem is érezzük rossz döntésnek, de a középpályások között a Gyurcsó-Koltai-Pátkai-Szakály négyesnél talán lett volna jobb megoldás – nem feltétlenül az NB1-ből. De rendben, fogadjunk el, hogy a szövetségi kapitány lehetőséget akart adni azoknak, akik a bajnokságban jó teljesítményt nyújtanak – a listavezető Győr például a magyar válogatottba négy és az észt csapatba egy embert delegál. Elek feltehetőleg visszatér a középpályára Pintér mellé, Juhász és Korcsmár pedig a védelem tengelyébe. Valószínűleg Varga József a jobb, Vanczák Vilmos pedig a baloldalon fog védekezni és a támadásokat segíteni. Előttük a Dzsudzsák-Hajnal-Gera trió, illetve Szalai/Szabics fog támadni. Ez a csapat alapvetően nem rossz és a fentiek ellenére is jó lehet négy pontra.

Hacsak Egervári Sándor nem áll elő újabb meglepetésekkel. Nem beszélve az észtekről és a törökökről.