Magyarország, avagy a kóbor macskák és kutyák országa

2019. szeptember 21. 13:51 - szerző: Sándor Zsuzsanna

Egy társadalom mentális állapotát az is mutatja, ahogyan az állatokkal bánnak. Miközben a Facebookon ezerszám lájkoljuk a kutyás, cicás oldalakat, a valóságban Magyarországon mindennaposak a brutális állatgyilkosságok és -kínzások. A rengeteg kóbor kutyát és macskát a menhelyek már nem tudják befogadni. Az állatvédelmi rendszer súlyos krízisét jelzi, hogy az állatmentők 99 százaléka önkéntesként dolgozik. De kik ezek az elhivatott emberek? Miért vállalják, hogy munka mellett, időt, energiát nem sajnálva, saját zsebből is fizetve mentsék az állatokat? Közülük mutatunk be néhányat.

Ha az újságíró személyesen is érintett egy témában, jobb, ha nem hallgatja el. Én múlt év végén döntöttem el, hogy menhelyi cicát fogadok örökbe. Az interneten böngészve bukkantam rá a gödöllői Bárka Cicamentő Alapítványra, amely kitette az oldalára a gazdikra váró állatok képeit. Rögtön megakadt a szemem az egyik kajla kölyökmacskán, miatta utaztam Gödöllőre.

Az egyszemélyes alapítvány Karsai Veronikáé. A családi házukban él három gyerekével, párjával és a mentett, befogadott cicákkal, akik – mondjuk így – nincsenek kevesen. A nappaliban, az emeleten, a garázsban mindenütt cicák. A macskamennyiség ellenére a ház tiszta és rendezett. A sokaságból egy cica jött oda hozzám lelkesen, éppen az, amelyiknek a fotóját előzőleg kiválasztottam. Mimi azóta is velem él, és mára gyönyörű macskahölgy lett.

Fotó: Bazánth Ivola

Neki köszönhetően fantasztikus embereket is megismerhettem. Az önkéntes állatmentők munka mellett próbálnak esélyt adni azoknak az állatoknak, akik az emberi felelőtlenség áldozatai. Nagy többségük elhivatottságból teszi, ingyen, sőt gyakran a saját pénzüket áldozzák védenceikre. Sokan azt hiszik, az állatmentőknek kötelességük hívásra azonnal kijönni, és eltüntetni az utcán kóborló kutyákat, macskákat. Karsai Veronika is megkapta már, hogy végezhetné jobban a dolgát a fizetéséért. Pedig az alapítvány számlájára érkező támogatásokat az utolsó fillérig az állatokra költi. Korábban a helyi Fresssnapf állateledelboltban dolgozott napi 10-12 órát, most a Rossmann-nál kapott munkát. Azt mondja, keresetének nagy része rámegy az állatmentésre. Hogy miért ilyen drága ez? Minden hozzájuk kerülő állatot két hétre karanténba, külön ketrecbe tesznek, leszűrik őket az összes fertőző macskabetegségre, gyógyíttatják, féregtelenítik, ivartalanítják a cicákat, megkapják az alapoltásokat. Csak ezután keresnek nekik gazdákat.

– A múlt héten 120 ezer forintot fizettem az állatorvosnak, ez két hét költsége volt, pedig sok kedvezményt kapunk – jegyzi meg Vera.

Mindennap hajnalban kel, csak a macskák almozása, megetetése két és fél óra. Este, munka után ugyanennyi idő. Amikor a gazdajelöltek jönnek, előtte négy és fél órát takarít. Bár a gyerekei már felnőttek, Budapesten tanulnak, így is segítenek, amiben tudnak. A házban lévő macskalétszám persze a családra is terhet ró. Előfordultak emiatt kisebb súrlódások, de számíthat a családra, a társára. No meg a barátnőjére, Fodor Zsuzsannára is, aki az alapítvány létrehozásától a cicák gondozásáig ezer teendőt átvállal. Együtt tartják felszínen a Bárkát.

Nemrég egyik ismerőse hívta fel Verát: egy elhagyatott garázs előtt kiscicát talált, egész nap ordít, de az anyja nem törődik vele. A bezárt garázsban még lehetnek kölykök. Vera először azt mondta, ők már nem tudnak többet befogadni, legfeljebb kiteszik a honlapjukra a cica képét, hátha tud segíteni valaki. De amikor meglátta a fotón a néhány napos kiscicát, párjával együtt elindultak éjjel, hogy kinyissák a garázst. Bent még négy kölyköt találtak. Az anyjukkal együtt elhozták őket, szorítottak helyet nekik is.

Naponta kérdezik tőle, hogy miért az állatoknak segít. Hisz annyi rászoruló ember is van. – Azt szoktam felelni erre, hogy minden ember felelős valamennyire a saját sorsáért, még a legnehezebb helyzetben lévőknek is van esélyük változtatni. És sokan nem is engedik, hogy segítsenek nekik. De az állatok teljesen kiszolgáltatottak, pedig ők is érző élőlények, és ha éheznek, betegek, nincs kihez fordulniuk.

Persze nem mindenki van olyan helyzetben, hogy ennyi állatot hazavihessen. Például Belle Krisztina a férjével egy zuglói lakásban lakik, nekik „csak” három cicájuk van. Kriszta óvónő, fejlesztőpedagógus, szakértő tanfelügyelő is. Kevés szabadidejében ő és a férje is állatokat mentenek.

– Én a csigát is átrakom az út másik oldalára, ha esik az eső, és olyan helyen mászkál, ami veszélyes – mondja.

A környékükön is sok a kóbor állat, hatsávos utakon szaladgálnak, amíg el nem üti őket egy busz vagy autó. Sanyi, a sovány, bolhás cica beszökött a zuglói házuk udvarába, és ott tanyázott. Egyik éjjel durva vihar tört ki, Kriszta férje lement egy hordozódobozzal, és Sanyi azonnal beleugrott, engedte, hogy hazavigyék. Új gazdái gyógyították, gondozták, és szépséges macska lett belőle, olyannyira, hogy a Facebookon Sándor néven külön oldala és rajongótábora lett. S bár ott szerepel az is, hogy a sztárcica örökbe fogadható, felelős gazdát még nem találtak neki.

Fotó: Bazánth Ivola

– Akadt, aki azzal keresett meg, hogy két macskája már kiesett az ablakból, szeretnének harmadikat. A másik tíz macskát tartott egy szobában. Volt, aki megmondta, sem almot, sem egészséges tápot nem tud venni.

Karsai Veronika szerint is egyre nehezebb felelős gazdákat találni. Pedig ők csak szerződéssel adnak ki állatot, ha az örökbefogadó vállalja, hogy rendszeresen beoltatja és ivartalanítja a macskát. (Ebben, ha kell, segítenek neki.) Csak benti tartásra adnak cicákat, vagy olyan kertes házba, ahol macskabiztos kerítés van. Ők nem azért mentenek meg egy állatot, hogy azután újra elkóboroljon: megmérgezzék, elüssék, éhen haljon. De mivel az emberek nem szívesen vállalnak felelősséget, egyre több macska marad náluk.

– Ha az ember elkezdi az állatmentést, egyre több szörnyű esettel találkozik, és nem tudja megállni, hogy ne segítsen. Híre megy, hogy ezt csinálod, és mindenki téged fog hívni. A címünket nem hozzuk nyilvánosságra, hogy ne hordjanak ide minden állatot, de így is rendszeresen találunk a teraszon „meglepetéscsomagot”.

A magyar hagyományosan állattartó nép, a Facebookon ezrével lájkolják a kutyás, macskás oldalakat. A felszín mögött azonban rémisztő a kép. A hatóságok évi 300-400 bejelentett állatkínzásról tudnak, de a valós szám ennek a sokszorosa lehet. Nemrég nagy felháborodást keltett, hogy egy balotaszállási nő halálra kínozta a robogó autójához kötött kutyáját. Az állatvédők ezután országos demonstrációt szerveztek, követelve, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítéljék a kegyetlen állatgyilkosokat. Főleg vidéken mindennapos, hogy a kutya-, macskakölyköket vízbe fojtják, agyonverik, megmérgezik. Sokszor szadista módon ölnek.

Karsai Veronika meséli, hogy nemrég a sínekre dobva, zacskóban három kiscicát találtak. A szájuk, a szemük tele volt földdel, ami arra utal, hogy élve eltemették őket. A kölyköket az anyjuk valószínűleg kiásta, a „gazda” akkor tehette őket nejlonzacskóba. A cicák válságos állapotban voltak.

Idehaza sokan nem hajlandók ivartalanítani, viszont az állatok meggyilkolását elfogadhatónak tartják. Sok helyen tiltják a kóbor macskák etetését, és ezzel lassú éhhalálra ítélik őket. Veráék közelében egy nő ajándékba kapott egy cicát, és nem akarta ivartalanítani. Három év múlva már 27 macskája volt. Húsüzemben dolgozott, a nyesedékekkel egy ideig etetni tudta őket. Csak akkor kért segítséget az állatmentőktől, amikor elveszítette az állását.

– Amikor mi kimentünk hozzá, a macskái már három napja nem ettek. A hat anyamacska mindegyike vemhes volt, hat-hét utóddal – mondja Vera.

Belle Krisztina statisztikákra hivatkozik: ha egy macskapárnak hat utódja születik, és azok is tovább szaporodnak, hét év múlva már több mint kétmillió utódjuk lesz. Nemzetközi felmérések szerint az unióban Magyarország élen jár az egy főre jutó kutyák, macskák számában. Körülbelül kétmillió kutya és annál is több macska lehet a hazai háztartásokban, de a többségükről nem gondoskodnak megfelelően. Nyugat-Európában sokkal kevesebb a kóbor állat, mivel eleve sokkal kevesebb kutyát, macskát tartanak. Jóval tudatosabban, felelősségteljesebben viselkednek az állatokkal.

Klagenfurtban egy állatmenhelyen Belle Krisztina azt látta, hogy egy kutyára 15 négyzetméter jut, és minden ragyog a tisztaságtól. Az intézmény állami és magántámogatásokat is kapott.

Balogh Ernő, az Országos Állatvédelmi Alapítvány alapítója a bécsi utcákon egyetlen kóbor állattal sem találkozott. Meglátogatott egy háromszáz férőhelyes kutyamenhelyet: száz állatot gondoztak benne. Az intézmény költségeinek 90 százalékát az önkormányzat finanszírozta. Ezzel szemben a hazai állatmenhelyek nem kapnak állami támogatást, adományokból, az egyszázalékos szja-ból és külföldi segélyekből próbálnak fennmaradni. Pályázhatnak olykor központi forrásokra, de a kiírás feltételeit csak kevesen tudják teljesíteni.

– Akkora anyagi önerő és sokmilliós bevétel kellene, hogy a legtöbb állatvédő szervezet elesik ettől a lehetőségtől – magyarázza Balogh Ernő.

Karsai Veronika szeretne az otthonán kívül egy állatmenedéket létrehozni, de ehhez több millió forintra lenne szükség. Elvileg pályázhatna, de erre csak a két éve működő alapítványok jogosultak, ahogy az egy százalékra is. Bár civilként már öt éve mentenek állatokat, a Bárka csak egy éve működik.

Arról, hogy hány kóbor állat lehet Magyarországon, megoszlanak a vélemények, de a civilek szerint több millió kutya és macska is lehet. Ez nemcsak az állatokra nézve szörnyű, de az emberekre is veszélyes. A kiéhezett, csoportokba verődő kóbor kutyák támadhatnak, a macskák pedig sok madarat is elpusztítanak. Ebösszeírás ugyan létezik, a kutyáknak kötelező a csip és az oltás, de főleg a kisebb településeken ezt sokan nem tartják be. A macskák esetében közrendészeti ellenőrzés nincs, sem kötelező csip, sem oltás, miközben a veszettséget ugyanúgy terjeszthetik, mint a kutyák.

– Az ország éves költségvetéséből évente mindössze negyvenmillió forint jut az állatvédelemre, ami semmire sem elég

– mondja Balogh Ernő. – Csak a nagyobb menhelyek engedhetik meg maguknak, hogy néhány fizetett alkalmazottjuk is legyen. Önkormányzati fenntartásuk csakis a gyeptelepeknek van, és ők 14 nap után elaltathatják az állatokat, sok helyen meg is teszik. Jóval hasznosabb lenne, ha ezt a közpénzt nem gyilkolótelepekre, hanem prevencióra fordítanák: ivartalanításra, felvilágosító kampányokra.

Az állatmentők 99 százaléka önkéntes, ingyen dolgozik, nélkülük már rég összeomlott volna a rendszer.

Belle Krisztina és segítőtársai a közösségi oldalakat használják az állatmentések szervezésére, létrehozta a Facebookon az Önkéntes Állatmentők Közösségét. Rengetegen posztolják itt a bajba jutott állatok fotóit. Együttműködnek az önkéntes fuvarozókkal, akik a sérült állatok szállítását is vállalják. Óriási a lelki nyomás az önkénteseken, mivel hiába szeretnének segíteni az állatokon, gyakran nem tudják hová vinni őket. Az ideiglenes állatbefogadóknak nincs több kapacitásuk, a menhelyek megteltek. Az egyik éjjel Tóalmásról jött a segélykérés: az úton fekszik egy elütött cica, még él. Mivel a közelben nem volt éjszakai állatorvosi ügyelet, önkéntes fuvarozók riasztásával megszervezték a cica Budapestre szállítását. Voltak állatorvosok, akik már hozzá sem akartak nyúlni. Végül találtak egy ügyeletet, ahol sokktalanították az állatot, és ellátták. Mikor reggel visszamentek érte, a cica már elpusztult. És kifizették a negyvenezer forintos kezelési költséget.

– Az a lány, akivel együtt csináltuk a mentőakciót, azt mondta: ez volt az utolsó. Ő ezt nem bírja tovább.

Kriszta elmeséli azt az esetet is, amely a leginkább megviselte. Az állatmentők között akadnak, akik a vemhes állatokat is elviszik ivartalanítani. Ilyenkor méhen belül pusztítják el a kicsinyeket, mondván, ez is jobb, mintha az utcára születnének meg. Krisztáék is gondoztak egy vemhes anyamacskát, bármikor várható volt a szülése. Kriszta talált neki gazdát, aki az anyát és a kölykeit is befogadta volna. Kérte a macskakolóniát gondozó kollégáját: az anyamacskát kíméljék meg, mert lesz otthonuk.

Fotó: Bazánth Ivola

– Másnap a kolléganő mégis elvitte ivartalanítani ezt a macskát is. Amikor számonkértem, miért tette, annyit mondott: neki elvei vannak. A kölyköket úgy pusztították el, hogy esélyük volt egy jó életre.

Máskor Miskolcról küldtek a Facebook-oldalukra egy fotót egy macskáról, aki kiesett a tizedik emeletről. Túlélte valahogy, és az összezúzott testet valaki odatette az egyik lakó ajtaja elé. Ezt a mentést is nagyon nehéz volt a fővárosból megszervezni, ráadásul Nyíregyházára kellett szállítani a cicát, mert csak ott tudták megröntgenezni. Krisztának mindez 45 ezer forintjába került. Majd egyszer csak bejelentkezett nála a cica miskolci gazdája, és felháborodva kérdezte, hogy merészelték az ő macskáját Nyíregyházára vinni. Noha megígérte, hogy a költségeket állni fogja, a mai napig nem fizetett.

Egy társadalom mentális állapotát az is mutatja, hogyan bánunk az állatokkal. Van, aki könnyeket hullat egy utcára dobott cica láttán, de érzéketlen, amikor nyomorgó családokat lakoltatnak ki. Mások az agressziójukat az állatokon vezetik le, mert ezt büntetlenül megtehetik.

A brutális állatkínzásokat mindig megelőzi a gondatlan állattartás. Az önkormányzatok 15 ezer forintos pénzbüntetést róhatnának ki azokra, akik elhanyagolják az állataikat, de szinte sosem teszik meg. A magyar bíróságokon néhány esetben már kiszabtak letöltendő börtönbüntetést állatkínzókra, de többnyire csak akkor, ha az illetőnek hosszú priusza is volt. Nemzetközi kutatások igazolják: azok, akik állatokat kínoznak, gyakran embertársaikkal is erőszakosak.

Az állatmentésben persze sok a sikersztori is. Mindenkinek van egy-egy története arról, hogyan sikerült olyan állatok életét is megmenteni, akikről már lemondtak az orvosok. Karsai Veronika azt mondja, számukra az a legnagyobb elismerés, ha a befogadó gazdák fotókat küldenek az egykori „bárkás” cicákról, akik boldog családtagként élnek új otthonukban.