Felfoghatatlan pózban árulja a Lamborghinijét Vajna Tímea

2019. július 16., 11:24

Szerző:

Andy Vajna özvegye először márciusban hirdette meg Lamborghinijét az Instagramon, de úgy tűnik, hogy az elmúlt négy hónapban nem akadt komoly érdeklődő. El is terjedt a pletyka, hogy a fánkkirálynő kezd elszegényedni, de utóbb kiderült, hogy ez nem igaz. Jóllehet, vállalkozásai korántsem olyan sikeresek, mint gondoltuk, sőt két cégét a NAV szele is megcsapta, de márciusban kinevezték társügyvezetőnek az elhunyt Andy Vajna cégbirodalmának magyarországi érdekeltségeit összefogó holdingcég élére. Ezért

négymillió forintot kap havonta. 

Ez, valamint az, hogy a minap 550 ezer forintos ruhában jelentkezett be egy luxusszálló vécéjéből, azt sugallja, hogy nem holmi üzleti nehézségek miatt kellett bemutatnia ezt ez egészen zavarba ejtő pózt:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

My car is for SALE ☝️ #lamborghini Csináltunk pár képet hugommal @lillapalacsikphotography, talán utoljára a Lamboval- nagyon fáj a szívem érte, hogy el kell adni... #car #sportscar #cabrio

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés,

A képen látható kocsi egy Lamborghini Huracán Spyder, amelyhez felszereltségtől függően 50-80 millió forintnyi dollárért lehet újonnan hozzájutni az Egyesült Államokban.

(A 24.hu nyomán)

A japánkertnek és a japán stílusban épült kertnek az a célja, hogy egyszerre gyönyörködtessen és elgondolkodtasson, békés, nyugalmat árasztó helye legyen az elmélyülésnek, meditációnak. Ugyanakkor a japánkertben fellelhetjük az érdekes formájú köveket, ritka növényfajokat is.