Kitört a botrány, Liam Neeson bevallotta, hogy egy barátja megerőszakolása miatt „meg akart ölni” egy fekete férfit

2019. február 6. 12:46 - szerző: 168 Óra

Lefújták Liam Neeson legújabb filmje, Cold Pursuit díszbemutatójának vörös szőnyeges részét a szervezők, miután össztűz zúdult a színészre egy, az Independentnek adott interjúja miatt.

A Cold Pursuit egy bosszúthriller, a színész ennek kapcsán idézte fel az egyik élményét. Megtudta ugyanis – mesélte –, hogy az egyik barátját, egy nőt megerőszakolták, ő pedig egy héten át kereste a férfit, akiről tudta, hogy fekete. Elmondása szerint fel-alá járkált feketék lakta környékeken, és szégyelli, de rasszista kijelentéseket tett „fekete szemétláda”. Célja az volt – fűzte hozzá –, hogy „megölje”, aki ezt tette a barátjával. Egy hétig tartott, mire lehiggadt. 

Fotó: Taken

Amikor az újságíró arról kérdezte, mit szeretne ha az emberek leszűrnének a történtekből, úgy válaszolt, hogy a párbeszéd fontosságát. – Mind úgy teszünk, mintha nagyon politikailag korrektek lennénk ebben az az országban. Néha elég megkaparni a felszínt és máris látszik, hogy van rasszizmus és fanatizmus. Én nagyon megbántam - mondta.Azt nem árulta el, hogy a barátja kicsoda, viszont a fél világot sikerült magára haragítania, az interjú óta folyamatos támadások érik. 

– Hagyományos esetben ezt a számot Donald Trumpnak ajánlanám, de most Liam Neesonnak ajánlom. (...) Rasszista disznó

– vezette fel a a Fuck You című dalát a világhírű énekesnő, Lily Allen a szerdán tartott sydney-i koncertjén. A színészt kevesen védték csak meg, köztük például az egykori angol futballista, John Barnes, aki szerint fontos, hogy rögtön megbánta és a nyilvánosság elé állt.