Kire veszélyes a bárányhimlő?

2010. február 24. 06:33

A bárányhimlő, vagy varicella visszaszorítását még nem sikerült maradéktalanul megoldani. Bár védőoltás elérhető ellene, de ennek igen borsos ára visszafogja a szülőket abban, hogy gyermeküket beoltassák.

A bárányhimlő, mint sok más fertőző gyermekbetegség is, cseppfertőzéssel terjed, piros, viszkető, hólyagos pattanásokat okoz test szerte és lázat. A megfertőződés általában 3 és 10 éves kor között a leggyakoribb. A betegség lefolyása után életen át tartó védettség alakul ki a bárányhimlővel szemben. Csak nagyon kivételes esetekben alakul ki másodlagos megfertőződés, amikor vagy nagyon fiatal korban esett át valaki a betegségen, vagy nagyon enyhe lefolyású volt – írja az Apuci.hu.

Mivel nagyon ragályos, így az óvodákba, bölcsődékbe járó gyerekek különösen nagy veszélyeztetettségnek vannak kitéve. A lappangási idő kb. három hét, de már a hólyagok megjelenése előtt két nappal is fertőz, egészen a hólyagokat felváltó pörkök megjelenéséig.

A kicsi, piros, nagyon viszkető pattanások először az arcon, a fejen, majd a törzsön és a hason jelennek meg, de még a száj nyálkahártyája is az érintett területek közé tartozhat. Később a pattanások folyadékkal teli hólyagocskákká változnak, majd barnás pörkök képződnek, melyek lassan nyom nélkül leesnek.

A bárányhimlő többnyire csak az első héten jár lázzal, az egyedüli problémát a viszketés okozza, melyet, ha el tud kerülni a gyermek, akkor a betegség gond nélkül lezajlik. A viszketésre általában hintőport szoktak alkalmazni, egyéb terápiáról pedig a gyermekorvos dönt.

Az írás folytatását az

Apuci.huoldalon olvashatja.