Két év kellett, hogy a gyász elmúljon, de Erőss Zsolt özvegye gyerekeket tanít mászni
Sterczer Hilda alig több mint öt éve veszítette el a férjét, Erőss Zsolt hegymászót, a Hópárducot, aki egy himalájai expedíció során a Kancsendzöngán, a világ harmadik legmagasabb csúcsának támadása közben tűnt el. Ő meg ott maradt a két kicsi gyermekével, Csoma alig másfél éves volt, Gerda pedig négy.
– Két év kellett, hogy a gyász elmúljon.
Az elakadást az okozta, hogy nem tudtam eltemetni Zsoltot, hiszen a teste a mai napig nem került elő. Amikor ezt megértettem, és eltemettem, olyan érzésem volt, mintha a víz alól bukkantam volna fel. Másnap kitisztult a fejem, és újra éreztem magamban az erőt – emlékszik vissza.
Ekkor kezdte el igazából vezetni a Hópárduc Alapítványt, és vetette bele magát abba a vállalkozásba, amely mára igazi sikertörténet, és így lehet az is, hogy az idei ünnepeket már családként tudta elölteni a párjával, akit több mint egy éve szeret.
– Beállt az élet új rendje – mondja.
Erőss Zsolt halála után felvetődött, hogy meg kell őrizni az emlékét, és erre egy alapítvány megfelelő forma lenne. Így jött létre 2014-ben a Hópárduc Alapítvány, amelynek célja, hogy a fejlesztő falmászás módszerével segítsen gyerekeknek koordináltabbá és koncentráltabbá válni.
– Mindezt Zsolt szellemiségének tükrében tesszük – mondja Hilda.
– Az egész alapítvánnyal azt szeretném elérni, hogy Zsolt ne egy halott hegymászóként legyen jelen a köztudatban, hanem egy olyan önazonos emberként, aki soha nem adta fel a céljait, megvoltak a hibái, de tudta az erősségeit, és azokra koncentrált.
A foglalkozások légköre elfogadó, azt szeretnénk, hogy a gyerekek vegyék észre az erősségüket, és építsenek rá, higgyenek magukban, a céljaikban. Volt olyan szülő, aki elmondta a gyermekének, hogy kik vagyunk, és a kisfiú azt mondta, ő is meg akarja mászni a Mount Everestet, mint Zsolt. Szuper! Örülök neki! – nevet.
– Honnan jött a terápiás falmászás ötlete? – kérdezem.
– Egy ADHD-s gyerek ADHD-s anyukájával ül szemben. Magamon azt tapasztaltam, hogy a hegymászás megnyugtat. Szeretem a statikus utakat, amikor lassan kell mozdulni, muszáj fegyelmeznem magam, amikor a teljes valómat oda tudom adni valaminek, órákig képes vagyok figyelni. Jó megélni, hogy bár hiperaktív vagyok, mégis tudok koncentrálni. Na persze az is igaz, hogy amikor lejövök a hegyről, nagyon szét tudok csúszni. Óriásiak a hullámzások – mondja, majd gyorsan hozzáteszi: – Gondoltam is, hogy megírom a szülőknek, ne csodálkozzanak, ha közvetlenül a falmászás után a gyerek a korábbinál is jobban pörög.
Figyelmét egy ismerőse hívta fel a falmászás terápiás jellegére. Ő meg utánaolvasott, elkezdett foglalkozni vele. Tanítónőként voltak ötletei, hogy mit tudna kihozni a lehetőségből, majd elvégzett egy alapozóterápia-képzést, és kombinálni kezdte a megszerzett tudást a hegymászó-tapasztalatával. Csapatban dolgozik, magát a koncepciót is hárman találták ki Herczeg Anikó konduktorral és Fábián Zsuzsanna gyógytornásszal.
– A fejlesztő falmászás olyan eszköz, amelynek segítségével a gyermek figyelmének fókuszáltsága erősödik, hosszabban tud koncentrálni, mozgása koordináltabb lesz, különösen a szem-kéz, a szem-láb koordináció. Javul a gyermek testképe, az önmagáról alkotott megítélése. A fókuszált figyelmet például azzal fejlesztjük, hogy mászás közben a gyermek kiiktatja a zavaró tényezőket, a testképet pedig a többi között azzal javítjuk, hogy a kezét-lábát rendezetten mozgatja, megismeri, hogy milyen messze képes elnyúlni a kezével, a lábával. Mivel a testképhez kötődik a térbeli tájékozódás képessége is, ezáltal ez is javul, ami a jobb és bal oldal megkülönböztetését is magával hozza, azaz csökken a diszlexia kialakulásának veszélye. A hiperaktív, figyelemzavaros gyermek különösen nehezen tudja kontrollálni az érzéseit, a mászás segít abban, hogy leküzdje a belső sürgetést például arra, hogy mindenáron, minél gyorsabban elérje a következő fogást. Megtanítjuk neki, hogy ezt csak pontosan kivitelezett mozdulattal tudja megtenni, így minden elért fogás sikerélménnyel tölti el – magyarázza.
Vannak persze talajon is végezhető gyakorlatok, mint a kúszás, a mászás, a páros lábbal ugrálás, de akadnak olyanok is, amelyeket a kognitív fejlesztés miatt csinálnak, vagyis automatizálnak egy folyamatot, és arra építenek rá egy másikat. Amikor a gyerek már tud mászni, azt mondják neki, hogy most a jobb kezét csak egy bizonyos fogásra használja, vagy hogy mindig tegyen egy kört a lábával a lépést jelentő fogás előtt, csak hogy legyen egy pluszfeladat, amiről nem szabad elfelejtkezni. Hildáék a falmászás során a vizuális és az auditív észlelést is tudatosan fejlesztik. Például azt mondják a gyereknek, ha tapsot hall, álljon meg, ha két tapsot hall, álljon bele egy bizonyos mászópozícióba. Vagy ha azt mondják az oktatók, hogy róka, akkor a gyereknek egy piros fogást kell találnia a falon, ha azt mondják, hogy retek, akkor meg egy zöldet.
Amit a Hópárduc Alapítvány csinál, az az úgynevezett bouldermászás. Itt a mászók inkább oldalra mozognak, legfeljebb két és fél-három méter magasra, ahonnan még biztonsággal le tudnak esni a speciális matracokra, és nincs kötélbiztosítás. Így látják és kontrollálni tudják a gyerekek mozgását. A lehetőség négy budapesti és egy pécsi helyszínen érhető el.
– Nekünk a visszajelzés az, ha javul a gyerekek önfegyelme, a figyelem fókuszáltsága, erősebbek lesznek, tartósabban tudják csinálni a mászást. A szülők is jelzik, hogy
a gyerek összeszedettebb, nem hagyja el a dolgait, vagy legalábbis kevesebbet hagy el, az iskolában nem mocorog annyit, javulnak a jegyei, az óvodás elkezd rajzolni, bevonható a feladatokba, nem piszkálja a többieket, önállóbb. Ráadásul javul a gyerekek belső képe önmagukról.
– És mászik még hegyet? – kérdezem.
– Csak keveset, hegyre alig jutok el. Nagyobb felkészültség kellene hozzá, mint amim most van.
– De menne?
– Legfeljebb csak kisebb hegyekre. Biztonsági játékos lettem, a gyerekek az elsők, nem kockáztathatom az életemet. A nagy kalandok meg már úgyis megvoltak. Ráadásul a mászás hangulata megvan, hiszen a csapatommal időnként elmegyünk egy-egy sziklára vagy hegyre.
