Jótékonyságból alszik macskákkal egy 75 éves nyugdíjas az állatmenhelyen

2018. szeptember 21., 12:02

Szerző:

Egy wisconsini férfi jótékonysági akciót csinált a délutáni sziesztáiból. A 75 éves Terry Lauerman egy nap besétált egy Green Bay-i állatmenhelyre, és elkezdte kifésülni az egyik macskát.

A cicák itt szabadon mászkálhatnak, ebben az intézményben ugyanis olyan sérült kisállatokat tartanak, akiket más menhelyen már elaltattak volna – írja a Huffington Post.

Fotó: Safe Haven Pet Sanctuary

A Safe Haven Pet Sanctuary vezetője, Elizabeth Fedhausen azt mondta: a férfi attól a naptól kezdve minden nap betért, így egy idő után közölték vele, most már hivatalosan is az önkéntesük.

Lauerman átlag napi három órát tölt az állatokkal, akikkel játszik egy kicsit, fésülgeti őket, majd általában elalszik mellettük, amit a cicák nagyon élveznek.

Mikor felébred, „macskát vált” és egy másik mellett is alszik még egy keveset.

Lauerman örül a hírnévnek, de azt szeretné, ha ez a menhelyt segítené és felhívta a figyelmet arra, hogy nem ő az egyetlen önkéntes ott. Hangsúlyozta: az állatok legalább olyan jót tesznek neki, mint ő nekik.