Játékfüggők tömegei kérvényezték idén, hogy tiltsák ki őket a magyar kaszinókból

2019. szeptember 11., 06:24

Szerző:

Az év első felében már százötvenen kértek önkorlátozást a Szerencsejáték Felügyeletnél, az érintettek jellemzően öt évig maradnának távol szenvedélyüktől – írja a Magyar Hírlap.

A függőségben szenvedők 2016 óta tehetnek önkorlátozó nyilatkozatot, azaz magukat tiltatják el egy vagy több játékfajtától, vagy adott szervezőktől egy, három, esetleg öt évre. A Szerencsejáték Felügyelethez beérkezett nyilatkozatok alapján 2016-ban összesen hetvenhatan éltek a lehetőséggel, míg tavaly már kétszáztizennyolcan.

Demetrovics Zsolt addiktológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) oktatója a lapnak azt mondta, hogy a játékszenvedély olyan betegség, amelynél rendkívül magas a visszaesés kockázata, és az önkorlátozás hasznos "mankó" lehet, amikor az érintett visszazuhanna. Hozzátette, hogy az önkitiltás önmagában nem elég.

Összetett kezelésre van szükség, amelybe a gyógyszeres kúra és a pszichoterápia is beletartozik.

 

Az ELTE segélyvonalat működtet a szerencsejátékosoknak, ezt a 061/4116778 számon lehet elérni.