Hatvan ember ütötte-verte-szurkálta egymást tegnap este Székelyudvarhelyen, halálos áldozat is van

2018. december 10., 11:27

Szerző:

Halálos áldozata és több sérültje is van annak az összetűzésnek, amely vasárnap kora este történt a székelyudvarhelyi Budvár utcában – írja a Székelyhon.

A helyi rendőrség egy perccel negyed hat után kapta a hívást az állami rendőrség és a csendőrség közös járőrcsoportjától, amelyben utóbbiak segítséget kértek, mert nem tudták uralmuk alatt tartani a helyzetet a Budvár utcában, ahol elszabadultak az indulatok. A dulakodás és késelés résztvevőit végül a rendőrség és a csendőrség segítségével nem kis erőfeszítések árán sikerült szétválasztaniuk

Az összetűzés okáról és az ügy egyéb körülményeiről a helyi rendőrség vezetője nem adhatott tájékoztatást. Ami tudható: az összetűzésben

egy ember vesztette életét, őt halálos mellkasszúrás érte, amikor kórházba került, már nem volt pulzusa és nem lélegzett, azonnal műtőbe került, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.

Egy másik férfi mellkasi és felkarszúrás miatt került a sebészeti osztályra, őt megműtötték. Az intenzív osztályon is ápolnak egy sérültet,

őt lapáttal ütötték fejbe és emiatt koponyasérülést szenvedett.

Egy férfit térden szúrtak, ő nem kellett kórházban maradjon, a sérülés összevarrása után kihallgatásra vitte a rendőrség. A 20-45 éves korú sérültek közt egy nő is volt, őt a szemöldökén érte késszúrás és ütés is érte, amelyek következtében arckoponya-sérülést szenvedett, őt a szájsebészeti osztályon kezelik – tájékoztatta a lapot Rigó Csaba, a székelyudvarhelyi kórház sürgősségi szakorvosa.