Hatszázszor kellett mentőt hívni az Amazon munkatársaihoz három év alatt, egy várandós nő is 10 órán át csomagolta az interneten rendelt árut

2018. november 28., 11:31

Szerző:

Három év alatt összesen 600 alkalommal kellett mentőt hívni a világ második legértékesebb cége, az Amazon online áruház brit dolgozóihoz - írja a Vice.

Legtöbbször légzési nehézségre, mellkasi fájdalomra panaszkodtak, az alkalmak több mint felénél kórházba is kellett szállítani a dolgozókat.

A tényfeltáró riportból az is kiderült, hogy egy terhes nőnek  tíz órás műszakban kellett, állva dolgoznia, a többség lélekölőnek, és börtönszerűnek írta le a munkakörülményét.

A Vice-nak nyilatkozó egyik dolgozó azt mondta, fegyelmit kapott amiért nem szólt, hogy epilepsziás roham miatt kórházba szállították, és nem jelent meg aznap dolgozni.

Az Organise, munkások érdekvédelmi szervezete szerint az Amazon dolgozóinak vécé idejét is mérik, és folyamatosan emelik a napi teljesítmény kvótát. Ehhez pedig veszélyes helyzetekbe keverednek, hiszen nehéz árukat és dobozokat is kell emelgetniük.

Az Amazon elkente az embertelen körülményeket firtató válaszadást azzal, hogy a várandós nők akár négy héttel a szülés előtt szabadságra mehetnek, ha veszélyeztetett terhesek, akkor könnyebb munkát kapnak és nem igaz, hogy monitoroznák a vécén töltött időt. Az Amazon kegyesen azt is hozzátette, hogy ha valaki nem teljesít elég jól, akkor továbbképzésen vehet részt.

Ami a tíz órás műszakot vállaló anyát illeti, cikkünk korábbi változatában „a 10 hónapos terhes nő” fordulat szerepelt. Egy olyan anyáról van szó, aki a Vice szerint túlhordta a gyermekét, a róla szóló információt azonban később törölték az amerikai magazin cikkéből.