Három gól és más semmi

Mondhatnánk, hogy rossz előjelekkel készültünk a San Marino elleni EB selejtezőre, de ez nem lenne igaz. Egyszerűen nincs az a jós, kártyavető, vagy maja jövendölés, aminek hatására a szerény képességű miniállam elleni meccsünket szorongva várnám. San Marinót mindig, minden körülmények között verni kell, és punktum! Tudom, hogy Málta és Liechsteinstein már okozott nekünk felettébb kellemetlen perceket, de ezek az országok azért néha-néha mást is meg tudnak viccelni. Sőt, nem egyszer még gólt is rúgnak, ami keddi ellenfelünkre egyáltalán nem igaz. Egyetlen győzelmükre is csak megsárgult, 2004-es kalendáriumok emlékeznek.

Azt tudtuk, hogy most nem rúgunk nekik nyolcat. Itáliában a moldávok kettő-nullra, a finnek csupán egy-nullra verték a szimpatikus amatőröket.

Nem tudni, hogy ez a veretes eredménysor, vagy a luxemburgi felkészülési meccsen látottak tették szokatlanul óvatossá Egervári Sándort. Talán a nagy tét is rányomta a bélyegét kedélyállapotára, elvégre még nem sokan nyilatkozták Andy Salváékról, hogy cattenacciot játszanak, ezért különösen óvatosnak kell lennünk a zárt alakzatból felépített hazai kontrákkal. Hangsúlyozom, keddi ellenfelünk hat meccsen gyakorlatilag kapura sem lőtt – gólt pedig egyáltalán nem.

Kanyarodjunk vissza a pénteki barátságos találkozóra! A szakma óvatos hümmögéssel fejezte ki mély csalódottságát. A szurkolók ettől már vehemensebben jelezték, hogy ettől azért többre számítottak. Mély tanulságokat azért nem érdemes levonni szolid diadalunkból, bár a szövetségi kapitány remélhetőleg levonta a megfelelő következtetéseket Tököli szerepeltetését illetően. Ez egy barátságos meccs volt, semmi több. Szabics igazolta jó hírét, a védelmünk változatlanul igen bizonytalan, de ennek semmi következménye nem volt Luxemburg és San Marino legjobbjai ellen. Magyarán semmi újdonságról nem számolhatok be.

Forró nyárra hűvös ősz?

Változatlanul nem érzem, hogy ez a csapat esélyesként vívhatja meg harcát a továbbjutásért, de őszig még sok minden történhet. Abban szinte biztos vagyok, hogy a történések nem lesznek különösebb hatással a válogatott összeállítására, mert a jelek szerint Egervári Sándor nem szívesen változtat csapatán. Holott e két mérkőzéstől jobbat el sem lehet képzelni új játékosok kipróbálására. Új játékosokon nem Tökölit értem.

A sérült Gerára végül nem számított Egervári, a Spanyolországban légióskodó Vadócz helyett Eleknek szavazott bizalmat. Változatlanul ragaszkodik Vanczák jobbszélsőként való szerepeltetéséhez és Laczkóhoz a másik oldalvonal mellett. Egyébként ez a két játékos hitem szerint hasznára válhatna a válogatottnak, de még a gyenge ellenfelek ellen is szembeötlő, hogy jelenlegi posztjukon mennyire bizonytalanok. A luxemburgi clean-shot után esetleg bizalmat szavazhatott volna a szakvezetés Bogdánnak Király helyett. Úgy tűnik, hogy csak súlyos sérülések után néz új játékosok után a kapitány – Szabics és Németh is a majdnem egy évre kidőlő Szalai helyett érkezett. Apropó, Németh: süt róla, hogy tehetséges, ügyes futballista. De a válogatott nem arra való, hogy formába hozzon mellőzött csatárokat, legyenek bármekkora ígéretek is!

Azért pozitívumokról is tudok nyilatkozni. Jó látni, hogy Serravallében sem volt egyedül a magyar nemzeti tizenegy. Több száz honfitársunk buzdította végig Dzsudzsákékat, rögtönzött pirotechnikai bemutatóval, síppal, dobbal, tapssal.

Rutinmunka

Dzsudzsákék szerették is volna hamar meghálálni a buzdítást, de hol a kapufa mentett, hol Simoncini kapus, hol pedig csatáraink ügyetlenkedték el a legnagyobb helyzeteket is. Pedig a nagyvonalú partjelzőn nem múlott semmi, mert a legnagyobb leseket is nyugodt szívvel engedte tovább. Amikor kezdhettünk volna nagyon izgulni, akkor jött Lipták, aki egy szöglet utáni kavarodást végre a kapuba vágott, így megszerezte a hőn áhított vezetést. Innentől már hátradőlhettünk, mert san marinói egyenlítésre legkevésbé a hazaiak számítottak és a cattenaccioból sem láttunk semmit. Szabics újra betalált, Koman is gólt ünnepelhetett, a magyar siker gyakorlatilag csak az első gólig forgott veszélyben.

Kellemes kis nyáreleji siker volt. Attól már kevésbé voltam boldog, hogy a csoport másik mérkőzésen fő riválisaink, a svédek öt-nullra verték a finneket, így gyakorlatilag csodára lenne szükség a csoportmásodik-hely megszerzéséhez. Az északiak két meccsen kilenc gólt rúgtak Moldovának és Finnországnak!

Van egy olyan érzésem, hogy nálunk nem is cél ennek a második helynek a megszerzése. Nem is hangzott el soha egyetlen vezetőnk szájából sem. Az újabban egyre többször hallott kalkulációk szerint egyetlen konkrét célunk – a szerethető csapat felépítése mellett –, hogy a harmadik kalapba kerüljünk a VB-selejtezőkön a jelenlegi negyedik helyett. Így már érthető, hogy miért válogatták ki ilyen körültekintően ellenfeleinket a barátságos mérkőzésekre. Igaz, a finnek esete mutatja, hogy önmagában mennyit ér egy harmadik kalap... de a sikeres „kalap-ugrás” esetén fel lehetne mutatni némi fejlődést.

Az igazi fejlődés az lenne, ha ősszel a svédek lógó orral távoznának Budapestről. Erre jelenleg kevés esélyt látok, de a nagy számok törvénye szerint előbb-utóbb pontot kell rabolnunk a háromkoronásoktól. Utána ráérnénk bűvészkedni a számokkal.