Halottkultusz Pannóniában

2017. november 1. 13:31 - szerző: Bárkay Tamás

Három jeles ünnep is összecsúszik a héten a halottkultusz jegyében és részben fizetett szabadság formájában. A parókia ódon kapujától és Semjén Zsolt 3000 milliméterig vízhatlan vaddisznósörtével ékesített cserkelőkalapjától távolodva azonban egyre ritkul az a közeg, amely meggyőző bizonyossággal el tudná magyarázni, melyik a melyik, miről szól, és hogyan viszonyuljon hozzájuk az ember gyereke, ha már egyáltalán. 

Rájuk gondolva megpróbáltunk utánaásni, mit érdemes tudni ezekről az ünnepekről és az jött ki, hogy a  

mindenszentek napja

azoknak a szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg, noha nyilván megérdemelnék. A 9. század óta kötelező ünnepről beszélünk e helyt; a katolikus egyház tanítása szerint ezen a napon az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. (A protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor, a reformátusoknál például nem egyházi ünnep sem a mindenszentek, sem a halottak napja.)

Fotó: Kökényesi Gábor

A 20. században a halottak napja előestéje, azaz vigíliája lett. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik.

Mindenszentek napját, azaz november 1-jét mindenekelőtt a sírok megtisztításával, rendbetételével, feldíszítésével töltötték eleink, ez a szokás máig él köreinkben, habár a nagyvárosi tumultus erősen széthúzta a temetőlátogatási időszakot. 

A néphit úgy tartja, hogy ez az a nap, amikor a halottak hazalátogatnak, ezért is szokás sok helyütt, hogy számukra is megterítenek az asztalnál. A bukovinai magyarok – amellett, hogy ők is sütnek-főznek – a finomságokat egészen a temetőig viszik, ahol szétosztogatják. Otthon gyertyát gyújtanak: éppen annyit, ahány halottja van a családnak.

Az Ipoly menti falvakban, aki nem tud temetőbe menni, otthon gyújt gyertyát mindenszentek napján. A mi perspektívánkból meglehetősen morbidnak tűnik, de számos helyen feljegyezték, hogy az emberek direkt figyelték, kinek ég le előbb a gyertyája: úgy tartották, hogy az a családtag fog meghalni legközelebb. 

Szeged környékén „mindönszentök kalácsa”, avagy „kóduskalács” néven a nagyvonalúságot némileg zárójelbe téve üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy cserébe ők is megemlékezzenek a család halottairól. Nem volt ez nagyon másképp a Csallóközben sem, de ott főleg azt várták a koldusoktól, hogy a halottak hazalátogatása ellen imádkozzanak az ellátmány ellentételeként.

Jászdózsán, miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza égve hagyták a lámpát, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni. Úgy vélték: „Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.” A Tápió menti falvakban egy tál ételt tettek az asztalra a halott számára.

A két ünnepnap közti éjszakán a néphagyomány szerint a templomban a halottak miséznek.

Halottak napja

a katolikus vallás szerint az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért tartott ünnep. A néphagyomány szerint a magyarok ilyenkor megvendégelik a szegényeket és a koldusokat. A Gyimes-völgyben erről így vallottak: „Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat, odaadjuk avval, hogy a hóttaké.” Van, ahol a sírokra is tesznek élelmet, például Topolyán, az ételből a koldusoknak is adnak. 

E napon, sőt az egész héten mosási tilalom volt érvényben, attól tartva, hogy akkor „a hazajáró halott vízben állna”, és az nyilván mekkora csúfság volna. A Csallóközben is tilos volt mosni, mert úgy tartották, hogy attól megsárgulna a ruha. De voltak ezeknél dermesztőbb hiedelmek is, például nem meszeltek, attól tartva, hogy különféle férgek lepnék el a házat. Ne keressük a logikát. Egyébként Szlavóniában sem, ahol pedig nem végeztek semmilyen földmunkát, mert az volt az aggályuk, hogy kelések támadnának annak a testén, aki volna olyan merész, hogy ezt a szabályt megszegi. Nem volt hiány a rurális horrorból Csantavéren sem, ahol a halottak napi esőből sok felnőtt halottat jósoltak a következő esztendőben.

Fotó: Kökényesi Gábor

Amint arról itt is megemlékeztünk, a mindenszentek és a halottak napja az idegenhonos

halloweennel

kiegészülve szép csöndben komplett ünnepkörré alakult. A mindenkor október 31-re eső kelta népszokásnak édeskevés köze van a magyar hagyományokhoz.

Az angolszász tradíció őse a pogány kelta boszorkányok, kísértetek és egyéb démonok ünnepe, a samhain nevű összejövetel volt, amely egy kelta halálisten, a druidák istene, Crom Cruach kultuszában gyökerezik. A május 1-jei beltane ünnep az október 31-i samhain ünnep „ellenpontjaként” az esztendő „napos” felének eljövetelét jelentette, amin emberáldozatokat is bemutattak a druidák.

A halloweenben idővel összemosódott a római pomona, a gyümölcsfák és kertek istennőjének ünnepe, továbbá a parentalia, a holtak tiszteletének szánt nap, valamint a lemuralia ünnep, amelynek tág keretében az ókori rómaiak ördögűzési rítusokat hajtottak végre.

A hátborzongató tradíció az idő múlásával szerencsére teljesen szétinfantilizálódott, voltaképpen a gyerekek mulatsága  lett, akik 31-én este ijesztőnek gondolt jelmezekbe bújva, töklámpások sejtelmes fényénél házról házra járva ijesztgetik a felnőtteket, a hozzáférhető lehető legnagyobb mennyiségű grátisz édesség reményében. A halloweenre egész iparág épül, az áruházakban nézni is tereh a főként kerámia tökfejekből, plasztikkoponyákból, gumipókokból, fluoreszkáló csontvázakból és zombikkal ékesített csomagolásba rejtett bonbonokból összetorlódó szezonális árutömeget.