Újabb Európa-bajnokságot rendez Magyarország: guppi díszhal tenyésztők versenyeznek

2019. szeptember 14., 07:18

Szerző:

Magyarországon, Pilisben tartják a guppi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását október 3-6. között - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének elnöke az MTI-vel.

A szervezők mintegy 70 tenyésztőtől megközelítően 200 halpár nevezésre számítanak 18 országból, a rendezvényre külföldi vendégeket várnak, köztük a nemzetközi szövetség korábbi elnökét Belgiumból, bírák érkeznek Lengyelországból, Szlovákiából, Ausztriából és Franciaországból. Pasaréti hozzátette, hogy, a nemzetközi versenyre szeptember 22-ig még lehet jelentkezni.

Fotó: Forrás: Pixabay

A lakosság számára nyilvános programon október 5-én és 6-án nézhetik meg az érdeklődők a díjazott halakat, konzultálhatnak a tenyésztőkkel, illetve lehetőség lesz vásárlásra is.

Európában sok évtizedes hagyománya van a guppi díszhal tenyésztésnek, az első versenyt 1954-ben Németországban szervezték.

A hazai guppi-tenyésztők száma az utóbbi években jelentősen megnőtt, a munka komoly szakmai felkészülést, kitartást igényel, mivel egy-egy változat kialakítása, úgymond letisztítása, akár 3-5 évet is igénybe vehet - mondta Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének elnöke.