Gáspár Győző szerint egy nagy hatalmú ember tönkre akarja tenni, üldöztetésének csak akkor lesz vége, ha lelövik

2020. január 15., 11:09

Szerző:

A Nógrád Megyei Főügyészség egy hete emelt vádat Gáspár Győző ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt. A vádiratban csak pénzbüntetés kiszabását indítványozzák, mivel Gáspár Győző az ügyben felmerülő több mint 19 milliós kárt még tavaly szeptemberben megtérítette. A showman ezért nem érti miért került most elő az ügye. Azt gyanítja, hogy valakinek nagyon szúrhatja a szemét – írja a Ripost.

 „Szó sem volt arról, hogy bármilyen autókat behoztam volna az országba 2012 és 2016 között. Egyszerű tartós bérletekről volt szó, de elfogadtam, hogy be kell fizetnem 19 milliót és meg is tettem. Ezért nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy valamilyen nagy hatalmú embert megbánthattam valamivel, ezért bármi áron tönkre akar tenni!” – fakadt ki a lapnak Gáspár Győző, aki szerint

üldöztetésének csak akkor lesz vége, ha lelövik.