Nem szülne gyereket erre a rothadó világra Gáspár Evelin

2020. október 23. 13:08 - szerző: 168 Óra - forrás: Blikk

„Nekem nem lesz gyerekem. Nem akarok anya lenni – tett megdöbbentő kijelentést a LifeTV-benaz idősebb Gáspár-lány, aki a Blikknek meg is indokolta döntése okát.

„Az első negatív élmény ezzel kapcsolatban a húgom születése volt, akiről kevesen tudják, hogy lombikbaba volt, és a szüleim sokat küzdöttek érte” – árulta el a lapnak Evelin, aki már egészen fiatalon érezte, hogy nem a családalapítás lesz az az út, amit ő választ majd, majd az elmúlt 20 év sem változtatta meg a döntését.

Nehéz olyan valakit találni, akinek szülne az ember. Erre a rohadó világra minek is, ahol mindenki csak becsap, megcsal és hazudik. Ráadásul itt van ez a koronavírus is, én így nem vállalnék gyereket. Úgy érzem, az anyagi stabilitásom sincs meg hozzá, de nem is érzem magam elég érettnek ahhoz, hogy gyereket neveljek – mondta, hozzátéve: beletörődött a sorsába.