Fényes nappal elraboltak egy anyát a gyermekével együtt Pécsen

2019. március 19., 17:05

Szerző:

A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik erőszakkal akartak visszavinni Pécsről Pákára egy nőt és kisgyermekét – írja a police.hu.

Egy pécsi férfi tett bejelentést március 18-án délelőtt, hogy a Szeptember 6. téren bántalmazták, elvették a telefonját, majd egy kocsival elvitték élettársát és annak gyermekét.

A rendőrök a helyszín közelében elfogtak egy 22 éves lenti lakost, majd a 6-os számú főúton Szigetvár közelében egy 26 éves lenti és egy 27 éves pákai férfit. A beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 27 éves pákai férfi és két rokona elment a férfi volt élettársának pécsi lakcímére, ahol a nőt és gyerekét az autóba ültették, és onnan nem engedték őket kiszállni. A dulakodás során a 27 éves férfi elvette a nő élettársának mobiltelefonját is, majd

megütötte a férfit, akinek eltört az orrcsontja.

Az elkövetők ezután a nővel és a kisgyermekkel elindultak Pákára.

Elfogásuk után a három férfit a rendőrök kihallgatták gyanúsítottként. A volt élettárs elmondta, hogy

így szerette volna elérni, hogy visszamenjen hozzá a nő és a gyermek, rokonai pedig segítettek neki.