Fél éven át verte, szurkálta, fojtogatta élettársát a visszaeső bajai tanyagazda

2018. november 16., 11:28

Szerző:

A Bajai Járási Ügyészség kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt egy 48 éves bajai férfi ellen, aki 2017 áprilisa és októbere között rendszeresen szidalmazta és bántalmazta, fadarabbal és ököllel verte, valamint bezárta az élettársát.

A vádlott és élettársa 2017 márciusától éltek párkapcsolatban egy bajai tanyán. A férfi 2017 áprilisától rendszeresen agresszíven viselkedett az élettársával, féltékenysége miatt napi szinten veszekedtek. Ilyenkor a vádlott szidalmazta és bántalmazta a nőt.

A verések ököllel és bottal történtek, de volt olyan is, hogy a vádlott

egy késsel combon szúrta, máskor pedig fojtogatta az élettársát. A bántalmazások miatt a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

2017. október 12-én a vádlott ismét veszekedni kezdett az élettársával, ennek során megpofozta, majd egy fadarabbal elkezdte verni a nő lábait és a jobb karját. A bántalmazás után a férfi hosszabb ideig nem engedte ki élettársát a tanya lakrészéből, a vádlott a lakrész ajtaját lánccal összefogta és lakattal is lezárta.

A sértett az októberi bántalmazás miatt a lábain zúzódásokat szenvedett és a jobb csuklója is eltört.

A büntetett előéletű, többszörös visszaesőnek minősülő vádlott letartóztatásban várja a tárgyalást – írja az Ügyészség.