A Facebookon gyűjtenek Terry Black gyerekeinek, de ez nemigen hatja meg a magyarokat

2019. november 27., 13:53

Szerző:

A szeptemberben elhunyt előadóművész barátnője, Árvai Mónika mindent megtesz, hogy segítsen az elárvult gyerekek helyzetén. Azt semmiképpen nem várják meg, hogy Fanni intézetbe kerüljön – még ez sem kizárt ugyanis

Az előadóművész hatalmas,

150 ezer eurós adósságot hagyott maga után, nyolc hónapig nem fizette a lakbért Németországban,

ezért az árván maradt gyerekek most kilátástalan helyzetbe kerültek. Árvai ezért döntött úgy, hogy minden követ megmozgat, és a közösségi média erejében bízva próbál összegyűjteni egy kis pénzt.

Az adománygyűjtés azonban egyelőre nem halad túl jól, két nap alatt mindössze 5876 forint gyűlt össze – írta a Ripost.

 

A japánkertnek és a japán stílusban épült kertnek az a célja, hogy egyszerre gyönyörködtessen és elgondolkodtasson, békés, nyugalmat árasztó helye legyen az elmélyülésnek, meditációnak. Ugyanakkor a japánkertben fellelhetjük az érdekes formájú köveket, ritka növényfajokat is.