Diszkótragédia: az egyik lány drogozott

Öt embert vett őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nyugati téri West Balkán nevű szórakozóhelyen történt tragédia ügyében - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap, késő esti sajtótájékoztatóján. Azt is hozzátette: nem volt megfelelően megtervezve az érkezési útvonal és az sem, hogy az épületen belül hogyan mozgatják az embereket. 10 fős volt a rendezői személyzet és csak 0,4 négyzetméter jutott egy emberre. Kábítószerre utaló jeleket találtak a helyszínen, valamint drogot találtak az áldozat vérében is.

2011. január 17., 10:10

Késő este még egy megemlékezést is tartottak, itt több százan gyűltek össze, köztük a lányok hozzátartozói, barátai és iskolatársai, valamint az előző éjszaka a szórakozóhelyen járt vendégek gyújtottak mécsest és helyeztek el egy-egy szál virágot a diszkó bejárata előtt több száz mécsesből szívet formáló alakzatban, amelynek közepén a három áldozat fotója is látható volt.

A miniszterelnök is mécsest helyezett el, és együttérzéséről biztosította az elhunyt fiatalok hozzátartozóit. Orbán Viktor úgy véli, fontos kideríteni, hogy mi is történt valójában, a pontos tények ismeretében pedig le kell vonni az általános tanulságokat és meg kell hozni a szükséges intézkedéseket.

A

Blikk azt írta: a West Balkán szórakozóhelyen történt kegyetlen tragédiát a pánik okozta; egyelőre még mindig tisztázatlan, hogy miért tört ki egyik pillanatról a másikra. Egyesek szerint egy rossz vicc indította el a lavinát, ugyanis valaki elkiabálta magát, hogy: „Késelés történt.” Más szemtanúk szerint erről szó sem volt, egyszerűen túlzsúfolt volt a hely, és egy idő után lökdösni kezdték egymást az emberek.

A tragédiában három fiatal halt meg. K. Kinga (†17), Cs. Emese (†17) és egy 24 éves lány halt meg. Kinga és Emese a legjobb barátnők voltak, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban osztálytársak voltak, a buliba is együtt jöttek, a barátaik szerint most először.

10:07

Az ELLE Decoration legfrissebb lapszáma a tavasz, a hamisítatlan stílus és a ránk váró élmények tökéletes keveréke. Különleges kalandozásunk során a designújdonságokat éppúgy útba ejtjük, mint a legfelkapottabb szállodákat és legvonzóbb enteriőröket. Mert a világ inspiráló!