Kóstolni nem elég, felcímkézik a magyar dinnyét, hogy tényleg fajtiszta magyar dinnyéről van szó

2019. július 23. 10:30 - szerző: 168 Óra

Dinnyejelölő kampány indul a jövő héttől Magyarországon azzal a céllal, hogy a fogyasztók biztosak legyenek abban, hogy magyar dinnye kerül az asztalukra – tájékoztatta az InfoRádiót Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítói osztályának vezetője.

Az agrárkamara évek óta küzd azzal, hogy az importot és a magyar dinnyét meg lehessen különböztetni, és a fogyasztó számára ne csak a kóstolás után, hanem már a vásárlás alkalmával kiderüljön, melyikről van szó – fogalmazott Mártonffy Béla.

Ennek érdekében a kamara a Magyar Dinnyetermelők Egyesületével közösen azoknak a magyarországi termelőknek a gyümölcseit, akik részt kívánnak venni a programban, emblémával látja el, a fogyasztók pedig ennek segítségével, egy telefonos applikáción keresztül tájékozódhatnak a dinnyét érintő „összes fontos információról" – tudatta a szakember.

Nemrég egy másfajta gyümölcs-címkézésről is beszámolhattunk, bizonyos nagykereskedők a spanyol epret álcáztak magyarnak a budapesti nagybani piacon.