Csernobilba jár nyaralni egy pécsi házaspár, és élvezi

2018. november 9., 12:33

Szerző:

Ötödik éve jár Csernobilba szabadságra a pécsi Skoda-házaspár. Azt mondják, hogy a lezárt zónában rengeteg a látnivaló. Ahogy 32 éve a helyiek néhány nap alatt elhagyták a várost, úgy maradt szinte minden. Szerintük ennek sincs nagyobb kockázata, mint egy extrém sportnak. Vannak szabályok, amiket be kell tartani és, ha a zónában ezt figyelembe veszik a látogatók, akkor szerintük nem túl veszélyes – írja az atv.hu.

Skoda Gábor azt mondja, hogy egyre több a turista, így hiába ugyanolyan üresek a házak, rozsdásak a járművek, már más a hangulat, mint 5 éve volt, amikor először jártak Csernobilban. A férfi szerint

az ukránok egyre inkább a pénzre mennek rá.

A csernobili barangoló azt is mondta, hogy már korábban is jöttek úgy haza, hogy többet nem mennek a zónába, de valami mindig visszacsábította őket.

A japánkertnek és a japán stílusban épült kertnek az a célja, hogy egyszerre gyönyörködtessen és elgondolkodtasson, békés, nyugalmat árasztó helye legyen az elmélyülésnek, meditációnak. Ugyanakkor a japánkertben fellelhetjük az érdekes formájú köveket, ritka növényfajokat is.