Cicciolina perel és elhagyja Olaszországot, visszatér Magyarországra

2019. május 5. 11:57 - szerző: Ágoston Zoltán

Fotó: RAI – Radiotelevisione Italiana

Pert indít Staller Ilona az olasz parlament ellen azután, hogy az ország adóhatósága egy 100 ezer eurós tartozás miatt rátette a kezét arra az életjáradékra, amelyet az 1987 és 1991 között viselt parlamenti képviselői tisztségéért kapott eddig.

– Éppen néhány napja egy élő tévéműsorban sértett meg Mario Giordano, a TG4 tévétársaság korábbi elnöke, aki szerint nekem eleve nem is járt volna az életjáradék. Persze hogy kiakadtam, hiszen nem ungabungáztam a parlamentben éveken át, hanem képviseltem azt a húszezer választót, aki rám szavazott. Na, többek között ezért is döntöttem úgy, hogy itt hagyom Olaszországot. Pert indítottam a parlament ellen és remélem nem csak az elmaradt járandóságomat, de büntetést is fizetnek majd a végén. Addig pedig eladom a lakásaimat. Jelenleg kettő van a piacon, egy félmillió és egy háromszáznyolcvanezer euró értékű, ha pedig ezek elkelnek, árulni kezdem a fennmaradó három lakásomat is

– mesélte nemrég a Ripostnak a Cicciolina művésznéven ismert egykori pornósztár és politikus, hozzáfűzve, hogy Rómából Budapestre költözne, hogy egy kozmetikai cég arca legyen vagy ezoterikus irodát nyisson a nővérével. A Corvin-negyedben szeretne lakást venni. Lesz miből, a 67 éves dívának Rómában összesen öt lakása van, és ha visszakapja az életjáradékából visszatartott 24 ezer eurót is, a költözés aligha jelent majd problémát.

„Eleinte a Rózsadombon nézelődtem, mert egy meseszép villát akartam magamnak a nyugdíjas éveimre, de ma már másképp gondolom. Beleszerettem a Corvin-negyed új építésű részébe. Az utóbbi időben, ha Budapesten jártam, mindig ott szálltam meg és rájöttem, hogy ott szeretnék élni”

– mondta erről. Adótartozása miatt korábban úgy döntött, eladja mindenét, beleértve azt a zöld ruhát az olasz zászlóval, amelyben 1987-ben Rómában bevonult parlamentbe.