Bement kontrollra, erre azonnal betolták a műtőbe és kivágtak egy darabot Benkő László lábából

2020. február 6., 12:10

Szerző:

Kontrollvizsgálatra ment, de rögtön a műtőbe került Benkő László, ugyanis egy basiliomát, azaz bőrdaganatot vágtak ki az Omega együttes alapítójának jobb lábából.

– írja a Blikk. 

„Még a 2017-es novemberi műtét előtt elmondták, májműtét után sajnos előfordulhat, hogy a rák később máshol is kiütközik, ami nem áttét, hanem következmény" – mondta a lapnak az Omega együttes alapítója.

2017 májusában a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész szintén egy esedékes átvizsgálás során szembesült a májrák döbbenetes diagnózisával. Akkor sikeres operáción esett át, nem sokkal később pedig már ismét színpadon volt.

Benkő Lászlót ezúttal nem altatták. „Csak helyi érzéstelenítést kaptam, és egy gyufásskatulyányi területen vágtak ki egy bőrdarabot a jobb sípcsontom fölötti részből. Semmit nem éreztem, de kicsit még kába vagyok. Remélem, nem lesz újabb kiütközés, mert a többi eredményem jó volt” – magyarázta Benkő, aki már három éve életmódot váltott.