Itthon

Viharfelhők Izsák felett: Tápboltosból polgármester – Mondok József viselt dolgai

Mondok József, Izsák polgármestere pályázati pénzből épített két vadászházat, ám kiderült: a baráti körén túl nincs nagy vendégjárás. A Miniszterelnökség által elrendelt vizsgálatot követően a napokban költségvetési csalás bűntettében nyomozást indított a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség. A vizsgálat kiterjed a Mondok által vezetett önkormányzat pályázataira is. Mit vétett a mindenkori ha­­talomhoz lojális, Izsákot immáron két évtizede irányító polgármester?

– Jó ideje tudjuk, hogy vannak ügyei a polgármesternek, ezért le is kellett mondania – állítja egy jól értesült fröccsöző férfi az izsáki becsületsüllyesztőben, s mindez nem szimpla kocsmai pletyka. A nevüket nem vállaló helyi közéleti szereplők is ugyanezt erősítik meg. Mégis, a napokban kezdődött ügyészségi vizsgálaton kívül más, folyamatban lévő nyomozásról nem tudunk Mondok Józseffel kapcsolatban.

MTI Fotó: Komka Péter

Az viszont igaz, hogy 2015. augusztus 11. óta Mondok már nem főállású polgármestere Izsáknak. Valószínűleg ez az információ terjedt el a kisvárosban úgy, hogy zűrös ügyei miatt kényszerült lemondani, pedig csak bizalmatlansága és pénzcentrikussága sodorta bajba. Mondok ugyanis saját nevében pályázott trafikkoncesszióra, és meg is kapta az általa már több mint két évtizede üzemeltetett városközponti benzinkútra. Mivel a trafikjog húsz évre szól, Mondok a kifizetődőbb utat választotta, vagyis azt, hogy lemond a főállású polgármesterségről és a városvezetést a továbbiakban társadalmi megbízatás formájában látja el. Az ülésen néhányan kritizálták, de a jegyzőkönyv szerint annyit válaszolt: az önkormányzat jól jár, mert felére csökkennek a vele kapcsolatos költségek.

Persze ezzel lényegében semmi sem változott. A napi ügyeket jó ideje Mondok barátja, az alpolgármester, Bozóky Imre ügyvéd viszi. Bozóky a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke volt 1999 és 2006 között. A munkamegosztás szerint Mondok csak lobbizik a városért, és persze gyarapítja amúgy sem kicsi vagyonát. A politikus vitathatatlan erősségének tartják Izsákon, hogy óriási kapcsolatrendszerrel és energiával rendelkezik, szinte megállás nélkül úton van, intézkedik. Hogy a polgármester fideszes lenne? Ezen mindenki csak mosolyog, mondván, politikai háttere mindig az érdekeitől függött. Mivel Mondok politikai szempontból kishal, sokan gondolják, hogy alkalmas az ­uniós támogatások ellenőrzésekor a példastatuálásra. 2004-ben, amikor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlést a szocialisták vezették, ő vezényelte le a kecskeméti né­­gyes­­fogathajtó-világbajnokságot, a kö­­vetkező évben a Megye Sportjáért kitüntetést kapott, 2006-ban övé lett a Gróf Széchenyi István Emlékérem, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje.

Aztán változtak az idők. Mondok a fogathajtó szakág elnökeként (2013-ban megkapta a Magyar Lovassportért Emlékérmet) nyíltan is vállalt jó barátságba került a CBA-ban is érdekelt fogathajtó Lázár testvérekkel. A pletykák szerint nekik köszönheti az izsáki trafikjogot, de ha azt nem is, a helyi iskolai lovasoktatást bizonyosan. A 2014-es országgyűlési választási kampányban Budai Gyula – aki akkoriban a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára volt – Zombor Gábor kecskeméti polgármester és országgyűlési képviselő meghívására azért látogatott el a megyeszékhelyre, hogy megtekintse a régió egyik legjelentősebb lovasfarmját. A Hírös Lovardában gondozott, hatalmas nyílt terep mellett óriási fedett lovarda is található, így a lovakat télen is tudják mozgatni, sőt kiválóan alkalmas biztonságos oktatóórák megtartására. A cél az volt, hogy állami támogatással a térségben itt valósuljon meg az iskolai tanrendbe illesztett lovasoktatás. Erre minden esélye megvolt a Hírös Lovardának, hiszen az infrastrukturális előnyök mellett a lovarda tulajdonosa B. Tóth Ferenc, a Fidesz kecskeméti alapszervezetének oszlopos tagja és támogatója. Csakhogy az államilag támogatott iskolai lovasoktatást végül Mondok elhappolta Kecskemét elől. Annak ellenére, hogy Izsákon jóval kevesebb a gyerek és szerényebb a lovasinfrastruktúra.

Az előzmények ismeretében még érthetetlenebb, miért indult leszámolás­­jellegű vizsgálathullám Mondok ellen. Vajon ki ellen és mit vétett? Igaz, az izsákiak meggyőződése, hogy Mondok nem fog belebukni a vadászházturpisságba. Ha elmarasztalják is, valószínűleg bíróságon fog eldőlni, milyen arányú nyilvános használat mellett válik szálláshellyé egy ingatlan. Hiszen ezt még a támogatás feltételeit szabályozó 104/2013. (XI. 14.) vidékfejlesztési minisztériumi rendelet sem tartalmazza.

Mondok József egyik cége, a Mondok Kft. 2014-ben az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével – amelynek ráadásul ő a térségi elnöke – 35 millió vissza nem térítendő támogatást nyert egy több mint százmillió forintos vadászház-beruházásra Izsákon. Egy másik, szintén az érdekeltségébe tartozó cég, az Agro-Wild Kft. pedig a Balaton déli partján fekvő Karádon kapott 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást egy újabb vadászház építésére. Ide egyébként egy másik cége, a Karádi Mezőgazdasági Zrt. is be van jegyezve. A két, panziónak épített ingatlant a tulajdonosok nem hirdették meg, és sajtóhírek szerint a környéken élők sem tudnak arról, hogy ezek vadászházként üzemelnének és vendégeket fogadnának benne. Mondok inkább saját és repivendégeinek fogadására használja. Ezt először egy hangfelvételen elismerte, ám később már azt mondta: be tudja bizonyítani, hogy a vadászházakban fizetővendégek is jártak. Máskor viszont azzal érvelt, hogy a betörések miatt kellett beköltöznie az izsáki vadászházba, miközben földhaszonbérleti pályázatai szerint a Somogy megyei Karádon van a bejelentett lakcíme. Fiával együtt nyertek is egy-egy földbérleti jogot a környékbeli Andocson. Mondok egyébként kijelentette, mostantól nem nyilatkozik. Az Izsák melletti Biczó csárdából, a napokban tartott országos fogathajtó-közgyűlésről – ahol ötödszörre is a szakág elnökének választották – a konyhán keresztül szökött meg a médiumok elől.

Mondok nem adja könnyen magát. Vérbeli harcos: az egykori tápboltos, majd benzinkutas nagy utat tett meg a polgármesteri székig és a hatalomért. Beszélgetőtársaink között még akadtak, akik fel tudták idézni azokat a késhegyre menő vitákat, amelyek az olajszőkítés korszakában folytak a belvárosi izsáki presszóban. Mondok ugyanis minden eszközzel megpróbálta távol tartani a kisvárostól a tartálykocsikat, nehogy megcsappanjon saját benzinkútjának forgalma.

Névtelenséget kérő informátorunk szerint Mondok polgármesterségének egyik nagy dobása a szemétlerakó regionális rekultivációja volt, amelynek során Izsák összeállt kilenc környék­­beli kistelepüléssel régi szemétlerakójuk felszámolása érdekében. Általában az önkormányzatok maguk pályáztak a rekultivációra, amely a mérettől függően 30–70 millió forintba került. Az izsáki regionális rekultiváció viszont településenként több mint százmillióba került: csaknem egymilliárd forint támogatást kaptak a kilenc régi szemétlerakó betemetésére és befüvesítésére. A 2011-ben elvégzett beruházást az akkor még Kósa Lajos vezette Debrecen szemétszállítá­­sáért felelős cége, az A. K. S. D. Városgazdálkodási Kft. végezte.

Több sebből vérzik a kisváros csa­­tor­­na­­beruházása is. A kivitelezést a kétezres években az Innoterv Zrt. végezte, amely megelőlegezte az önkormányzatnak a 700 milliós önrészt. Ezt a megegyezés szerint úgy törlesztették, hogy a cég a valósnál magasabb részszámlákat nyújtott be. Az Innoterv Zrt. azonban később felszámolás alá került, és a felszámoló kiszúrt több rendezetlen iratot, így egy, a kamatokra szóló tartozáselismerő nyilatkozatot is, amelynek nem találta a teljesítését, ezért pert indított az önkormányzat ellen. A felszámoló 2014 februárjában benyújtott keresetlevélben 3 549 818 forint kölcsöntőke, annak kamatai, valamint 72 678 507 forint tőkésített kamat és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az izsáki önkormányzatot. Az önkormányzat szerint azonban a beruházás vállalkozási díját a felek már elszámolták. Első fokon, 2015-ben a felszámoló keresetét elutasították. Az ítéletet másodfokon a Szegedi Ítélőtábla megváltoztatta, és kötelezte az önkormányzatot, hogy több mint 76 millió forintot 3,5 millió forint után 2003. január 1. napjától a kifizetésig terjedő időre a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot fizessen meg.

E követelés, valamint a polgármester ellen zajló, a cikkünk elején is ismertetett állítólagos eljárás a tavaly decemberi közmeghallgatáson is felmerült. Ezen Mondok a jegyzőkönyv szerint kijelentette: semmiféle eljárás nem zajlik ellene. A felszámoló által indított perrel kapcsolatban azt mondta, első fokon megnyerte az önkormányzat, a másodfok még tart, nincs lezárva az ügy. Vagyis szemrebbenés nélkül letagadta, hogy 2016. május 5-én több mint nyolcvanmillió forint megfizetésére kötelezték az önkormányzatot.

Mondok arról sem beszélt, hogy egy helybéli jó barátja, a kisizsáki iskolát felújító betonüzem-tulajdonos, Kakulya Zoltán nagyvállalkozó bevásárolta magát az Innotervbe és felszámolói egyezséget kötött az adósokkal. Megkerestük a több izsáki cégben is érdekelt Kakulyát, ő elismerte az egyezség tényét, de kérdéseinkre nem válaszolt. Azt tudakoltuk, hogy miért vásárolta be magát a felszámolás alatt álló fővárosi Innoterv Zrt.-be és mi lett az izsáki önkormányzattal szemben megítélt követeléssel.

Nem biztos, hogy Mondok ezzel a csellel kiszabadult az Innoterv beruházása kapcsán kialakult jogi bonyodalmakból. Információink szerint az ügyészség ezt a pályázatot is vizsgálja. Amiből a kisvárosban arra következtetnek, hogy Mondoknak megküldték a selyemzsinórt. Így pedig Izsákon a következő polgármester a választókerületet vezető Lezsák Sándor nemzeti fórumosai közül fog kikerülni. Még nem tudni, politikailag mekkora biztosítékot jelent Mondok számára a mintegy ötmilliárdos, 24 termes, új izsáki általános iskola beruházását végzők köre. Mert a konzorciumban ott van a Mészáros Lőrinc cégéből alakult, felcsúti székhelyű Fejér-B.Á.L Kft. és az Orbán Viktor vejének egykori érdekeltségében álló Elios Zrt.-t felvásárló West Hungária BAU Kft. is.

 

Belterjes, kíméletlen, korrupt

1996. június 29-én, szombaton hajnalban tragikus baleset történt Izsák belterületén. A 20 éves K. Ferenc az éjszakai mulatozás után Mercedesével belecsapódott egy piacra induló helybéli család álló Trabantjába. A 44 éves N. György és felesége a helyszínen életét vesztette. Két kisfiuk maradt árván. A balesetet okozó fiatalembertől vért vettek, mert alapos volt a gyanú, hogy ittasan vezetett. A megyei napilap hétfői számában beszámolt a balesetről és a helybéliek véleményéről, miszerint eltussolják az ügyet, mert K. Ferenc a helyi csárda tulajdonosának a fia, ott pedig nemcsak politikusok, hanem magas rangú rendőrök is törzsvendégek.

Július 1-jén, hétfőn, Kocsis Attila Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány sajtótájékoztatót hívott össze, és visszautasította a gyanúsítgatást, elfogulatlan vizsgálatot ígért. Elmondta: a vérmintákat tartalmazó ampullákat motoros futár vitte soron kívül a fővárosi szakértői intézetbe. Másnap Kocsis Attila bejelentette, a vérminták eltűntek, a leplombált doboz üres fiolákat tartalmazott. Közölte: azokat csak rendőr lophatta el a kapitányság hűtőjéből. Az ügyészség nyomozást rendelt el, a rendőrfőkapitányt és helyetteseit Pintér Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság akkori vezetője leváltotta, és a vasprefektusnak becézett Gergényi Pétert nevezte ki. Máig nem tudni, ki tüntette el a vérampullákat. A balesetet okozó fiatalembert elítélték, de ittassága csak vélelmezett maradt, mert az izsákiak összetartása révén a bíróságon végül már a tanúk sem emlékeztek arra, hogy a csárdatulajdonos jómódú fia fogyasztott-e alkoholt a tragédia éjjelén.

Ugyancsak a rendőrök slendriánságon bukott meg az izsáki „szép” Juhászné 1994-es meggyilkolásának ügye. A tehetős autókereskedő a szeretőjétől éjjel hazatérve talált rá fiatal feleségének vérbefagyott holttestére. Ötvenhét késszúrással ölték meg, az elkövető a nő testére tette kilenc hónapos, alvó kisfiukat. Ötéves kislányuk a másik szobában aludt, érték nem tűnt el. A közvélemény eredményt akart, a rendőrök végül egy iszákos tanyasi segédmunkást gyanúsítottak a gyilkossággal, de a helybéliek aláírásgyűjtést kezdtek a szabadon engedéséért, és mivel semmi konkrét bizonyíték nem volt ellene, ráadásul a férfi a helyszíni szemlén sem igazodott el, megszüntették az eljárást. A gyilkos kiléte felderítetlen maradt, az egykori nyomozók pedig egymásra mutogatnak a helyszínelés és a nyomrögzítések hiányosságai miatt.

Izsákon mindig is nagy urak voltak a rendőrök, az akkori őrsparancsnokot brutalitása miatt Lajosmizsére helyezték át, végül folyamatos kényszervallatásai miatt letartóztatták és letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Utódai sem voltak különbek. 2013. április 8-án az izsáki őrsparancsnokság épületében két fiatal rendőr – akiket Mondok polgármester belevaló, pörgős srácokként jellemzett és munkájukkal elégedett volt – agyonverték a 46 éves Bara Józsefet, akit lopással gyanúsított meg a szomszédja. A hátrabilincselt kezű, életerős férfi belehalt a többórás bántalmazásba. A boncolás szerint az áldozat összes bordáját és a szegycsontját is eltörték. A két rendőr büntetőperében kiderült: a bántalmazások rendszeresek voltak az izsáki rendőrőrsön, a többi rendőr, adminisztrátor ezt hallgatólagosan tűrte, akárcsak a kisváros, ahol ez nyílt titok volt. A két exrendőrt másodfokon a Szegedi Ítélőtábla 2015 júniusában halált okozó testi sértés bűntette miatt 12, illetve 10 év fegyházbüntetésre ítélte.