Távozásakor is füttykoncertet kapott Putyin

A rendőrség délután véletlenül pont akkor kezdte igazoltatni az Együtt szimpatizánsait, amikor Vlagyimir Putyin konvoja a tüntetők mellé ért, így sokan nem tudták kifütyülni az orosz elnököt.

2017. február 2., 21:37

 

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Juhász Péter, az Együtt alelnöke a 168 Óra Online-nak elmondta: a rendőrök körbevették és pont akkor kezdték igazoltatni, amikor az orosz elnök gépkocsioszlopa a tüntetők mellé ért. Mint mondta, a rendőrök ezt azzal indokolták, hogy fokozott ellenőrzés van érvényben.

„Lássuk be, viszonylag életszerűtlen, hogy pont akkor körbevesz tizenhat rendőr egy átlagos igazoltatásként” – fogalmazott Juhász Péter.

Az Együtt nem tudta megtartani  eredeti helyszínén a korábban meghirdetett, Orbán–Putyin-szövetség elleni tüntetését, mivel a rendőrség már az Alkotmány utca elejénél feltartóztatta őket. Az ellenzéki párt ezután a Bajcsy-Zsilinszky út és a Markó utca sarkára, 18 órára hirdetett demonstrációt, amelyen több százan vettek részt.

A tüntetés résztvevői a Budapestről távozó orosz elnök konvoját is kifütyülték.

A klímaváltozás miatt évtizedenként átlagosan két-három nappal korábban költenek a madarak - derül ki az Ökológiai Kutatóközpont és a Milánói Egyetem közös kutatásából, amelyben az ökológusok csaknem 700 madárfaj költési adatait elemezték.