Zala Miklós: Lehetséges a külhoni szavazás korlátozása jogfosztás nélkül

A legfrissebb adatok szerint eddig közel 380 ezer külhoni állampolgárt regisztráltak a választásokra, de a végleges szám ennél is magasabb lehet, mert már több mint 460 ezren kérvényezték a regisztrációt. Ha a négy évvel ezelőtti arányban esnek a Fideszre a külhoni szavazatok, ez akár négy mandátum pluszt is jelenthet a kormánypártoknak. Persze, ez inkább csak matematikai lehetőség, valószínűleg „csak” három mandátumot fognak a külhoni szavazatok hozni a kormánypártoknak.

A szavazati jog kiterjesztése elsősorban erkölcsi kérdés, alapvetően függ attól, mit gondolunk az állam, az állampolgárság, a demokrácia természetéről és viszonyáról.

A második Orbán-kormány intézkedése, amely 2010-2011-ben kiterjesztette az állampolgárságot és a szavazati jogot a külhoni magyarokra, az állam és az állampolgárság etnikai nacionalista felfogásán alapult. Eszerint a nemzet megelőzi az államot, az állampolgárságnak a nemzethez tartozáson kell alapulnia, a szavazati jog pedig ennek szerves része. Az etnikai nacionalista felfogás éles ellentétben áll az állam liberális demokratikus felfogásával, mely a demokratikus önkormányzás elvén alapul. Ez megkívánja, hogy a nép maga válassza ki vezetőit, és legyen beleszólása azoknak a törvényeknek a meghozásába, amelyek rá nézve kikényszeríthetők.

Amennyiben valaki úgy vesz részt a politikai közösség döntésében, hogy ő maga a közösség döntéseinek hatályán kívül áll, az sérti a demokratikus önkormányzás alapelvét.

Abban az esetben, amikor a közösség valamely tagjának úgy van beleszólása a közösség döntéseibe, hogy ő maga nem viseli döntésének következményeit, akkor nem magát, hanem más embereket kormányoz. Demokráciában ilyen hatalmi aszimmetria pedig nem fogadható el. Ezért szavazati joggal csak akkor rendelkezhet valaki, ha benne van abban a jogokkal és kötelességekkel átszőtt viszonyrendszerben, amit a teljes és egyenlő állampolgárság formájában a szuverén állam garantál, ez pedig csakis az adott állam határain belül valósulhat meg maradéktalanul.

Ily módon a külső szavazás csak erős fenntartásokkal fogadható el. Az egyik kivételes eset az, ha a külföldön élő állampolgárra az anyaország jogi fennhatósága kiterjed (például a hivatalos kiküldetésben részvevő katonák, vagy a diplomaták). De mi a helyzet azokkal, akikre az anyaország fennhatósága nem terjed ki? Továbbá, lehet-e, kell-e különbséget tenni a külső szavazás tekintetében olyan állampolgárok között, akik kivándoroltak, és olyanok között, akik soha nem is éltek az anyaországban, és etnikai alapon lettek állampolgárok?

Szigorúan véve a külső szavazás mindkét esetben sérti a demokratikus önkormányzás alapelvét. Ám a nyugatra vándorolt magyaroknak évekbe telik, amíg megszerzik az állampolgárságot abban az országban, ahol most élnek. Ezért, hogy ne maradjanak teljesen szavazati jog nélkül, jobb, ha egy ideig megőrizhetik teljes hazai szavazati jogukat, még ha egy másik országban leadható szavazat nem is kárpótolhatja őket a lakhelyükön birtokolt szavazati jog hiányáért. Emellett sok kivándorló nyitva hagyja az anyaországba való visszatérés lehetőségét, ez a megfontolás szintén igazolhatja az ideiglenesen fennmaradó választójogot.

Ezzel szemben a szomszédos országokban élő magyar közösségek tagjai állampolgárok az adott országban, több esetben etnikai pártok révén képviselettel rendelkeznek a törvényhozásban, még ha ez politikai konfliktusok forrása is.

Mindezt figyelembe véve megállapítható, hogy

morális szempontból nem volt indokolt 2011-ben szavazati jogot biztosítani a külhoni magyar állampolgároknak, ez ugyanis sérti a magyar politikai közösség demokratikus önrendelkezését.

Az sem mindegy, hány ilyen szavazatot adnak le, mert minél nagyobb ez a szám, annál jelentősebb hatása van a politikai rendszerre, ami önmagában is fontos morális szempont.

Sokan adnak hangot annak a kritikának, hogy akár egyetlen parlamenti mandátum is, ami külső szavazatoknak köszönhető, elfogadhatatlan, hiszen ez is döntő lehet a kormányalakítás vagy a kétharmados többség kapcsán. Ez akkor is így van, ha három-négy mandátum csupán a betölthető parlamenti mandátumok 2 százalékát teszi ki. Ami viszont valóban problematikus, hogy ez a szám választásról választásra nőhet. Előfordulhat, hogy a következő választásra egymillió fölé emelkedik a külhoni szavazatok száma.

Perverz módon a külhoni szavazással kapcsolatos másik veszély a szavazójog egyenlővé tétele. Nem garantálható, hogy a jövőben egy külhoni szavazat nem lesz azonos súlyú a belföldi szavazatokkal, ami szintén alapvetően sértené a demokratikus önkormányzás elvét.

Ezen a ponton érdemes megvizsgálni a két említett ellenzéki párt javaslatát. Az MSZP-P elképzelése homályban hagy fontos részleteket. Nem világos, pontosan hány mandátumot eredményeznének a külhoni szavazatok és milyen formában bonyolítanák le a választásokat. De logikus a feltételezés, hogy a mostaninál mindenképpen több mandátum kerülne kiosztásra, s ez jobban sértené a demokratikus önkormányzás elvét a jelenlegi állapotnál.

Elvehető-e azonban a szavazati jog a külhoni magyaroktól, ahogyan a DK javasolja? Ha a szavazati jog külhoni kiterjesztése hibás döntés is volt, abból nem következik, hogy morális szempontból elfogadható a visszavonása.

Kézenfekvő ellenvetés, hogy demokráciában a szerzett jogok általában visszavonhatatlanok. Ennél azonban bonyolultabb a helyzet, mert a szóban forgó jogkiterjesztés maga is antidemokratikus volt. A jogfosztás puszta tényénél van egy nyomósabb indoka annak, miért lenne rendkívül káros a külhoni szavazójog megvonása. A határon túli magyar közösségek joggal kifogásolhatnák, hogy a szavazati joguk elvétele olyan attitűdökkel társul, amelyek rájuk nézve sértők. A DK egyoldalú kinyilatkoztatása, hogy megvonnák a szavazati jogot olyan emberektől, akik ma már a magyar politikai közösség tagjai, azt az üzenetet küldi feléjük, hogy ők csak másodrangú állampolgárok.

Szűk mezsgyén tudunk csak tehát haladni: a külhoni szavazati jog nem tehető egyenlővé a belföldön leadott szavazatokkal, ugyanakkor vissza sem vonható, ráadásul a mindenkori magyar kormánynak tisztelettel kell bánnia a határon túli magyarokkal.

Véleményem szerint az egyetlen megoldás az, ha az idei választásokon a külhoni szavazatok által eredményezett mandátumok száma lesz a plafon, amelynél több mandátumot a jövőben sem lehet külhoni szavazatokkal megszerezni. Ez nem jelentene jogfosztást, a jelenlegi, még tolerálható szinten sértené a demokratikus önrendelkezés elvét, és tisztelettel bánna a külhoni magyar közösségekkel. Ez sem lenne ideális állapot, de a Fidesz 2011-ben olyan helyzetet teremtett, amelyben nincs jó döntés, csak rossz és kevésbé rossz.

Végül érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi évtizedben nyugatra vándorolt százezrek szavazati jogával is van teendő. A Fidesz jelenleg tudatosan megnehezíti az európai uniós országokban letelepedett magyarok külső szavazását, ezt a méltánytalanságot minél hamarabb meg kell szüntetni. Azt is érdemes lenne viszont megfontolni, hogy a két-három választási ciklusnál tovább külföldön tartózkodó magyar állampolgárok szavazati joga alakuljon át kizárólag pártlistára leadható külhoni szavazattá.