Vásárhelyi Mária: A demokraták elárulása
„Így kezdődött tehát az együttsodródás, a náciknak való behódolás, eleinte félelemből, de mivel emberi tulajdonság, hogy nem szeretjük bevallani gyávaságunkat, a németek elhitették magukkal is, másokkal is, hogy meggyőződésből követik a nácikat. Ahhoz, hogy mindez bekövetkezhessen, természetesen hozzájárult még valami: azoknak a pártoknak az árulása, amelyekre, a nácikat elutasítva, a németek 56 százaléka szavazott. Végső soron ez az árulás a magyarázat az érthetetlen tényre, hogy egy egész nép hagyta gyáván, ellenállás nélkül, hogy bilincsbe verjék. A másik oldal árulásából és az emiatt érzett tehetetlenségből, gyengeségből és undorból született a Harmadik Birodalom. A nácikkal szemben állók dühe és megvetése saját vezetőik iránt nagyobb volt, mint a tulajdonképpeni ellenséggel szembeni gyűlöletük.”
Ezeket a mondatokat Sebastian Haffner német történész írta le Hitler hatalomra kerülésének nyarán, 1933-ban. Haffner akkoriban a harmincas éveinek elején járó, jogászi pályáját éppen csak elkezdő, konzervatív gondolkodású, kristálytiszta éleslátással és rendkívül kifinomult erkölcsi érzékkel rendelkező fiatalember volt. Az Egy német története című önéletírásában magyarázatot keresett arra, hogy népe, polgártársai és közvetlen barátai hogyan váltak egymás után a szennyes náci ideológia követőivé, és végül is arra a következtetésre jut, hogy ebben legalább akkora szerepe volt az úgynevezett demokratikus pártok gyávaságának, korruptságának, felelőtlenségének, szellemi igénytelenségének és vezetőik végtelen önzésének, mint a történelmi előzményeknek, Németország helyzetének és a náci ideológia mágikus hatásának.
Nagyjából itt tartunk mi is. A Fidesz hatalmának bebetonozásában legalább akkora felelőssége van a demokratikus oldalt képviselő pártok intellektuális ürességének, tehetetlenségének, marakodásának, önzésének és morális bukdácsolásának, mint a Fidesz nacionalista szózatokkal átszőtt, agresszív, gátlástalan, félelemkeltő hatalomgyakorlásának. Mert bármennyire intenzív is az agymosás és bármilyen hatékonynak tűnnek is az egymást követő hazugságkampányok – ahogyan ezt az időközi választások eredményei és a közvélemény-kutatások is bizonyítják – az emberek többsége mégis látja, hogyan építik a kormánypártok saját klientúrájukat, fosztják ki és teszik tönkre az országot. Ám mivel egyrészt igazodni próbálnak az ellenzék tehetetlensége miatt végeérhetetlennek tűnő Fidesz-rendszerhez, másrészt egyre fokozódó ellenszenvvel figyelik a meggyőző alternatívát nem kínáló, egymással marakodó és a másikat sunyin lejáratni próbáló ellenzéki pártokat, a többségük undorodva fordul el a politikától.
Kevés beszédesebb bizonyítéka van az ellenzéki politizálás kudarcának, mint az a tény, hogy miközben a választópolgárok többsége átlát a kormánypártok fondorlatos és hazug politizálásán, és az ország jövőjét érintő legfontosabb kérdésekben az ellenzéki pártokkal ért egyet, mégsem sikerül mindezt támogató szavazatokká konvertálni.
A választópolgárok több mint kétharmada – az évek óta tartó, fokozott habzású kormányzati propagandakampányok ellenére – tisztában van vele, hogy Magyarország eminens érdeke, hogy az EU tagja maradjon, a többség nem dőlt be a jótékony keleti szél kormánypártok által sulykolt propagandájának, és átlát a határon túli magyarok választójoga mögötti szavazatvásárlási szándékon. A többség tudja, hogy a paksi beruházás a Fidesz-klientúra önös érdekeit szolgálja, ellenzi a kormánypártok oktalan és pazarló presztízsberuházásait, érzékeli a mindent beborító kormányzati korrupciót, és jobban utálja az Orbán-stróman Mészáros Lőrincet, mint a lassan egy évtizede az ország összes kudarcáért bűnbakká tett Gyurcsány Ferencet. Az ellenzéki pártok támogatottsága mindezek ellenére jottányit sem növekedett az elmúlt években.
Mert minél világosabban látják a Fidesz-kormány politikájának kártevéseit, annál inkább felháborítja és taszítja őket az ellenzéki pártok tehetetlensége, felelőtlensége és acsarkodása. Miért is bíznának abban, hogy a mai ellenzéki pártok felelősen tudnák kormányozni az országot, ha azt érzékelik, hogy ellenzékben sem képesek párt- és személyes ambícióik elé helyezni az ország érdekét? Miért hinnék el, hogy képesek az együttműködésre a kormányrúdnál, ha a kormányzással együtt járó döntési felelősség súlya nélkül is csak marakodni tudnak? Miért adnának hitelt az ígéretnek, hogy véget vetnek a züllött Fidesz-világnak, ha egymást lejárató, sunyi politizálásukkal most is a Fidesz kottájából játszanak?
