Vásárhelyi Mária: Hol pártállam van
1965-ben édesapámat a szocialista államrend elleni szervezkedés miatt kirúgták munkahelyéről, és rendőri felügyelet alá helyezték. Egy korábbi barátja, aki még ekkor is az MSZMP Politikai Bizottságának tagja volt, jó tanácsként azt üzente neki, hogy „ne csak hirdesd, hogy rendőrállamban élsz, hanem viselkedj is úgy”. Valami hasonlót üzennék én is az ellenzéki pártoknak. Ne csak hirdessék, hogy Magyarországon egypártrendszer van, hanem viselkedjenek is úgy. A politikai versengésnek csak ott van helye, ahol a tisztességes versenynek legalább az elemi feltételei adottak. Nálunk azonban nemcsak a teljesen torz választási rendszer és az annak tisztaságát felügyelő szervezetek kormánypártok általi megszállása teszi illuzórikussá a tisztességes választásokat, hanem a kialakult hatalmi viszonyok is. A politikai és gazdasági hatalom koncentrációja mára lényegében totálissá vált, az uralkodó párt felszámolta a hatalommal való visszaélés intézményesített gátjait, megszállta a közigazgatás minden szintjét, monopolizálta az erőforrásokat.
A kormánypárt úgy játszik az ellenzékkel, mint macska az egérrel.
Ha valamelyik ellenzéki párt kidugja a fejét a homokból, és növekedni kezdene, akkor a lakájmédián kívül ráküldik az ügyészséget, s ha a kriminalizálás nem jár sikerrel, akkor jön a számvevőszék, amely bármikor, bármilyen abszurd, törvényen kívüli indokkal, egyetlen nap alatt tönkreteheti a pártot. Még csak a tiltott kampányfinanszírozás fegyverére sincs szükség ahhoz, hogy kiheverhetetlen összegű bírságot szabjanak ki egy-egy ellenzéki pártra, elég ehhez egy székhely- vagy postacímváltozás. És demokráciákban elképelhetetlen módon a Számvevőszék döntése megkérdőjelezhetetlen, jogorvoslatnak helye nincs. Régen az ÁVO jött, most a számvevők. A hajdan szebb napokat látott Állami Számvevőszék az önkény megtestesítőjeként, Damoklész kardjaként lebeg minden párt felett. Az ellenzék politikai és gazdasági mozgástere a nulla felé tendál, most éppen a kampány minden eszközétől megfosztva kell mímelniük a kampányt, még a rendelkezésükre álló néhány millió forintot sem költhetik el belátásuk szerint, mivel gyakorlatilag az összes reklámhordozó a kormányközeli oligarchák kezében van. Hogy kinek jut óriásplakáthely, reklámlehetőség, az is a kormánypárt kegyeitől függ, és a nyilvánosság olyan, résnyire nyitható fórumai sem állnak rendelkezésükre, mint a parlamenti ülések, mivel az üléseket idő előtt bezárták. Bár az állami média a látszat kedvéért ad minimális megjelenési lehetőséget a kampány idején az ellenzéki politikusoknak, az ellenséges, pimasz és ostoba műsorvezetők inkább ártanak, semmint használnak a szereplők népszerűségének. Nem véletlen, hogy az ellenzéki politikusok népszerűségi indexének értéke fordítottan arányos nyilvánosságbeli megjelenéseikkel. Minél aktívabb egy nem kormánypárti politikus, annál inkább csökken népszerűsége.
Ami pedig az anyagi erőforrásokat illeti, a kormánypártok csak az elmúlt három hónapban 15 milliárd forint közpénzt költöttek látszólag a kormány, valójában azonban a Fidesz politikájának népszerűsítésére, ez azonban a számvevőszéknek nem szúr szemet. Az ellenzéki pártok viszont, részben éppen a számvevőszék hatékony közreműködésének eredményeként, ma már olyan szegények, hogy alig van pénzük kampányolni. És ha mégis maradt volna néhány morzsa a zsebükben, akkor a reklámfelületeket birtokló oligarchák, nyilván egyeztetve a Fidesz központjával, hajtják el őket azzal az indokkal, hogy nem tudnak reklámhelyet adni nekik. Az ellenzéki pártok jelöltjei szorgalmas talpasként járják a vidéket, ha éppen akad olyan közösségi hely, ahol megtarthatják gyűlésüket.
És hogy ne legyen félreértés, a minap a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese kijelentette, hogy nekik nem dolguk és nem is képesek a választások tisztasága felett őrködni. „Nem vagyunk írásszakértők. Három nap alatt senkinek sincs se kapacitása, se tudása arra, hogy a szignók hitelességét megvizsgálja.” És azt is elismerte, hogy az NVI-nek semmilyen eszköze nincs a határon túli választók névjegyzékében szereplők ellenőrzésére. Az intézmény tehát törvényben rögzített feladatának képtelen megfelelni, csupán arra alkalmas, hogy a kormánypártok érdekei szerint mindenféle képtelen kifogásokkal meghiúsítsa az ellenzék népszavazási kezdeményezéseit.
Nem bízom abban, hogy ezt a mára kiteljesedett pártállami rendszert választásokon meg lehet dönteni.
Már csak azért sem, mert a Fidesz vezetői, ha veszélyben érzik hatalmukat, újabb és újabb törvényekkel korlátozzák majd a nyilvánosságot és a választás szabadságát. Bizonyára vannak még ötletek a tarsolyukban, például a már korábban belengetett választási regisztráció vagy a reklámadó ötletének felmelegítése. Ahhoz azonban, hogy az ellenzéki pártok az eddiginél hatékonyabban léphessenek fel az egypártrendszer ellen, két dolgot biztosan meg kell tenniük. Rendezni kell belső soraikat, és
meg kell szabadulniuk a Fidesszel mutyizó árulóiktól,
továbbá tudomásul kell venniük, hogy egy ilyen rendszerben nem egymással, hanem az állampárttal kell megküzdeniük.
