Vásárhelyi Mária: Gyűlöletszeizmográf

2018. január 11. 08:23 - szerző: Vásárhelyi Mária

Először 2011 nyarán kérte adakozásra támogatóit a Fidesz-kormány. Akkor az Államadósság Elleni Alapba fizethettek be a kormánypárt hívei, hogy hozzájárulásukkal csökkentsék az ország eladósodottságának mértékét. Ekkor még volt valamiféle racionális összefüggés a kitűzött cél és az eléréséhez szükséges eszköz között, mert elméletileg amennyi pénzt a magyar állampolgárok befizetnek, annyival könnyebben kerülhetett volna ki az ország az „adósrabszolgaságból”. A túlzott átláthatóság és racionalitás azonban nem vált a kezdeményezés javára, másfél év alatt az akció hatalmasat bukott. A politikai elit tagjai közül csak Orbán néhány hűséges vazallusa – Schmitt Pál, Matolcsy György és Surján László – viselte igazán szívén az államadósság ügyét, mindhárman jelentős összeget utaltak át az alapba. Nem nyíltak meg az állampolgárok pénztárcái sem, másfél év alatt a remélt 200 milliárd helyett mindössze 340 millió forint gyűlt össze a nemes célra. Így azután rövid, ám dicstelen pályafutás után be is zárták az alapot.

A második, adakozásra felszólító akcióra a 2014-es kampány előtti hónapokban került sor. Tanulván a korábbi hibákból, ekkor már a racionalitásnak semmiféle szerep nem jutott az adománygyűjtésben. A választások előtt három hónappal a kampány leglátványosabb szemfényvesztését, a rezsicsökkentést kellett volna megvédeniük az állampolgároknak anyagi hozzájárulásukkal. Sárga csekket kaptak, hogy aki elég elkötelezett híve a Fidesznek, az tömörüljön Magyar Csapatokba, és a rezsicsökkentés eredményeként megtakarított néhány száz forintját küldje vissza a pártnak, s az majd ennek segítségével megvédi az alacsonyabb rezsit. Hogy miképpen függ össze a rezsicsökkentés az állampolgárok sarcolásával, ha egyszer – amint a kormány emberei állították – a rezsicsökkentésre a szolgáltatók extraprofitjának megnyirbálása adott lehetőséget, az soha nem derült ki. Persze ilyen oktalan kérdésekkel már akkor sem hozakodott elő senki, hiszen mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az adománygyűjtés célja nem az állami kiadások mérséklése, hanem a rezsicsökkentés nagyszerűségének sulykolása és a választópolgárok elkötelezettségének szondázása.

Most, a 2018-as kampány finisében szintet lépett a koldulás. A nagyobbik kormánypárt most már nem holmi államadósság- vagy rezsicsökkentésre kér pénzt, hanem ennél sokkal nagyralátóbb és nemesebb célra, a haza megvédésére. S hogy kivel szemben kell ilyen erőfeszítések árán is megvédeni a „büszke és erős” Magyarországot? Egy 87 éves, magyar származású filantróp milliárdossal szemben – aki nem mellesleg amerikai, és zsidó származású –, és aki az elmúlt harminc évben több százmilliárd forinttal támogatta a magyar oktatás, egészségügy, kultúra és demokrácia fejlődését. Ugyancsak meg kell védeni a hazát 1294 háborús menekülttől és attól a Brüsszeltől, amely 2004 óta arányaiban több támogatást nyújtott az országnak, mint anno az a Marshall-terv Európának, amely az egész kontinenst talpra állította.

Hogy hogyan tudná e leselkedő veszélyektől megóvni az országot az állampolgárok által befizetett pénz, azt jótékony homály fedi. Talán kalasnyikovokat veszünk belőle, hogy ezzel ijesztgessük Sorost? Esetleg két méterrel megmagasítjuk a kerítést, amely az éhes, fáradt, hazátlan menekült férfiakkal, nőkkel és gyermekekkel szemben védi az ország határait? Esetleg banderiális hadsereget szervezünk a brüsszeli bürokraták ellen?

Természetesen nem! Az adománygyűjtésnek egészen más céljai vannak.

A párt támogatói számára szétküldött levél tartalmát és hangnemét maga Joseph Goebbels is megirigyelte volna, de Sztálin propagandistáinak is büszkeségére válna. A borítékba csomagolt üzenet minden mondata sistereg a gyűlölettől, és minden egyes állítása hazugság. Hogy nincs „Soros-terv”, azt már a kormány illetékes szervei is elismerték, hogy „Soros György fel akarja számolni a nemzeti kormányokat, és szeretné elérni, hogy Magyarország bevándorló ország legyen” – az éppen úgy szemenszedett hazugság, mint azok az állítások, amelyek szerint Soros ügynökszervezetet épített ki Magyarországon, és az ő terveit hajtják végre a brüsszeli bürokraták és a magyar ellenzék. Hogy ezek mennyire irracionális és hazug vádak, azt éppen olyan jól tudják a kormánypárti agytrösztökben dolgozó gyűlöletkarmesterek, mint minden józanul gondolkodó „magyar ember”.

Akkor hát mi a cél? A legfontosabb a gyűlölet ébren tartása és állandó szítása.

Ugyanakkor, mint minden totalitásra törekvő rendszerben, itt is fontos a hatalom legitimációjának újbóli és újbóli megerősítése. A modern diktatúráknak nem elegendő, ha mindenféle manipulatív eszközökkel négyévente, választásokon megerősítik hatalmukat, nekik arra van szükségük, hogy állandóan bizonyítsák a nép általi legitimációjukat. Ez egyszerre demonstrálja az erejüket és az ellenzék gyengeségét.

Egy-egy ilyen adománygyűjtő akció azért is fontos, mert ezáltal érzékelni tudják híveik elkötelezettségének fokát, hogy mekkora közvetlen áldozatot hajlandók hozni saját pártjukért, másrészt mérni tudják a körükben elhintett gyűlölet erejét is. Minél nagyobb áldozatot vállal valaki a befizetéssel, annál szorosabb a párt iránti elkötelezettsége, és annál erősebb benne a gyűlölet és a félelem a kreált ellenségtől. Hiszen a kormányrúdnál állók is pontosan tudják, nem az a nagy dolog, ha valaki az összelopott milliárdokból néhány milliót befizet a kasszába, hanem amikor valaki a néhány tízezer forintos nyugdíjából adakozik, akár azon az áron is, hogy azon a héten egy-két fokkal hűvösebb lesz a lakásában.

És nem mellesleg így kampány előtt jól jöhetnek az adományok ahhoz is, hogy „ügyesen” gazdálkodjanak a párt pénzeivel. Különösen mostanában, amikor a kormány füttyszavára táncoló ÁSZ a gazdálkodásukban talált, mondvacsinált hiányosságokkal egymás után próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki pártok működését. Nyilvánvaló, hogy ameddig ez a vircsaft működik, addig egyetlen intézmény sem fogja komolyan ellenőrizni a kormánypártok gazdálkodását, a néhány ezer forintos adományokból összegyűlt pénz nagyságát és mozgását a párt, a kampány költségvetése és az oligarchák zsebe között. Így azután ők kényük-kedvük szerint tologathatják ide-oda az összegeket, amíg végül szőrén-szálán nyomuk veszik.