Vásárhelyi Mária: A nép ellenségei
A kormánypártok 2015 óta tartó menekültellenes gyűlöletkampányának fókuszában a félelemkeltés és a szociális irigység áll. Idestova három éve fenyegetik óriásplakátokon, fizetett hirdetésekben, levelekben és hazug hírekben azzal a magyar lakosságot, hogy a hazánkba érkező menekültek megerőszakolják lányainkat, elveszik munkánkat, nem tartják tiszteletben törvényeinket és kultúránkat. Ám ha alaposabban szemügyre vesszük ezeket a riogatásokat, akkor azzal szembesülhetünk, hogy
lányainkat, kultúránkat, törvényeinket és munkánkat sokkal inkább fenyegeti a kormány politikája, mint azok a menekültek, akik egyébként sincsenek.
Én egyetlen olyan esetről sem hallottam, amikor Magyarországon menekültek vagy migránsok bántalmazták, megerőszakolták volna lányainkat, ezzel szemben a magyar kormány kifejezetten hátráltatja azoknak az intézményeknek a működését, amelyek megelőzhetnék, hogy Magyarországon rémületesen sok nő erőszak áldozatává váljon. Mert nálunk a veszélyt a nőkre nem a migránsok, hanem saját polgártársaink jelentékeny része jelenti. Ijesztően magas azoknak az eseteknek a száma, amikor „rendes magyar emberek” követnek el erőszakos cselekményt házastársuk, élettársuk, partnerük, gyermekük ellen. A témával foglalkozó jogvédő szervezetek kimutatásai szerint 75 éves koráig Magyarországon nyolcszázezer nőt ér fizikai, háromszázezret szexuális erőszak, és jelenleg is kétszázezer nő él olyan párkapcsolatban, amelyben rendszeresen fizikai, szexuális erőszakot kell elszenvednie. Mindemellett évente átlagosan több mint ötven nő hal meg családon belüli erőszak következtében.
A helyzet tehát rendkívül súlyos. Ehhez képest a magyar kormány tűzzel-vassal üldözi és próbálja ellehetetleníteni azoknak a civil szervezeteknek a működését, amelyek megpróbálnak segítséget nyújtani azoknak a nőknek, akik folyamatos bántalmazás áldozatai. Mindemellett a magyar kormány évek óta nem hajlandó ratifikálni az isztambuli egyezményt, amelynek célja a nők elleni erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők büntetése. Az egyezményt ratifikáló országok kötelezettséget vállalnak arra, hogy hatékony és szigorú jogszabályokkal és hatósági fellépéssel próbálják megelőzni és szankcionálni a nők elleni erőszakot, a magyar állam azonban nem kíván részt venni ebben a vállalásban.
A kormány szerint a menekültek súlyos veszélyt jelentenek a kultúránkra is. Én azonban nem emlékszem olyan esetre, amikor itt élő vagy ide érkező migránsok próbálták volna bárkire rákényszeríteni a saját kultúrájukat, vagy bármilyen módon ártottak volna a magyar kultúrának. Ugyanakkor se szeri, se száma az olyan történeteknek, amikor a magyar kormány szünteti meg vagy próbálja ellehetetleníteni sokszínű kultúránk neki nem tetsző irányzatait, képviselőit, és próbálja rákényszeríteni saját ízlését az egész országra. Nem Alföldi Róbert az egyetlen jelentős művész, akit kizárólag politikai okok miatt próbálnak kiszorítani a magyar kultúra korábban tágas és sokszínű világából, számos kiemelkedő teljesítményt nyújtó, több művészeti díjjal elismert, ám politikailag nem a kormány nézeteit osztó alkotóközösséget és művészt igyekeznek megfosztani az alkotás elemi lehetőségeitől és próbálnak meg egzisztenciálisan ellehetetleníteni.
És vajon létezik-e súlyosabb veszély a magyar kultúrára nézve, mint ha az ország kormánya listába szedi és megbélyegzi azokat, akik az övétől különböző világnézetet, politikai értékeket képviselnek? Mi jelenthet nagyobb csapást a magyar kultúra és tudomány számára, mint hogy a teljesítménytől függetlenül, politikai szempontok alapján tömik pénzzel vagy hagyják elsorvadni annak intézményeit és irányzatait?
„Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a törvényeinket!” – harsogták úton-útfélen a menekültek ellen uszító óriásplakátok, és bár az ideérkező menekültek is bizonyosan követtek el kisebb-nagyobb törvénysértéseket, intézményesen ugyanezt csak a kormánypártok tették meg az elmúlt években. Pedig nekik többnyire csak a saját maguk alkotta, saját érdekeikre szabott törvényeket kellett volna betartaniuk. „Majd a jogászok megvédenek, oszt’ jó napot” – biztatta Orbán Viktor 2006-ban párttársait a választási törvény megszegésére, és ez az „oszt’ jó napot” attitűd jellemzi azóta is a kormánypártok viszonyát a jogrendhez. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt választási kampány során a kormánypárti jelöltek részéről elkövetett és jól dokumentált sorozatos törvénysértés és csalás – jóllehet e törvényt magát a kormánypártok a saját szájuk íze szerint alkották. Ám ha érdekeik úgy kívánták, akkor ezt sem tekintették kötelezőnek magukra nézve.
Ami pedig a munkahelyek elvételét illeti, ez ma már inkább beteljesületlen vágy, semmint fenyegetés a hazai munkaadók számára. A munkaerőhiány ugyanis ma már krónikussá vált Magyarországon, és hosszabb távon a gazdasági növekedés legfontosabb akadályává válhat. Az okos és előrelátó politikai vezetők nem próbálják rövid távú haszonért elkótyavetyélni az ország hosszabb távú növekedését, és ezért – többek között – okos bevándorláspolitikával próbálják enyhíteni a munkaerőhiányt. Nálunk azonban a kormány nemcsak a hazai, jól képzett munkaerő elvándorlását nem próbálja vonzó munkaerőpiaci ajánlatokkal fékezni, hanem még azokat is elüldözi, akik szívesen betöltenék az üresen maradt álláshelyeket.
