Tóth Ákos: Magyar Spyder

2018. január 4., 07:37

Szerző:

Hazai cégek vegyék át a kivonuló multiláncok üzleteit, nyilatkozta a CBA-alapító Baldauf László annak kapcsán, hogy más irányú elfoglaltságaira és érdeklődésére tekintettel átadta hét üzletének bérleti jogát a Lidl diszkonthálózatnak, amely a félreértések elkerülése kedvéért nem magyar tulajdonú, hanem német. Baldauf azonban a cég életerősségéről meggyőződött tengerentúli és európai tanulmányútjai során, s biztos szívvel állíthatja, hogy a Lidlnek jó esélye van arra, hogy az elkövetkező 20-25 évben jelen legyen a magyar piacon.

Téved, aki esetleg ellentmondást vélne fölfedezni a kormány kedvenc csemegésének tettei és szavai között.

Ebből fakadóan nyilvánvalóan hamis az a látszat is, hogy Baldauf László eljárása végtelen cinizmusról tanúskodik, hiszen ő csak biztos kezekben akarta tudni a boltjait, s bár igaz, hogy az a kéz most véletlenül nem magyaroké, ebből nem feltétlenül következik az a tény, hogy magyar cégek eleve alkalmatlanok volnának arra, hogy a kezükben biztos jövő várjon Baldauf boltjaira. Ő azonban mégiscsak a németeket választotta, biztos, ami biztos.

És többnyire tudja, mit csinál. A keménykezű vezető hírében álló, most a nyugdíjas éveket élvezni igyekvő milliárdos már 1992-ben fölismerte az idők szavát, s maga köré szervezett Közért-boltosokkal üzletláncot alakított ki, amelyet mára tehetséggel és hosszú évek dolgos munkájával több mint háromezer boltos hálózattá épített. Igaz, a nagy sikerhez hozzájárulhatott a Fidesz iránti feltétlen odaadása is.

Ez leglátványosabban a 2010-es választások előtt öltött testet, amikor a CBA Ítéletidő feliratú plakátokkal szórta tele az országot.

Orbán Viktor aztán a maga szerény eszközeivel – a különadók kiszabásával, amely a CBA‑t a franchise-rendszer miatt kevésbé érintette, mint konkurenseit, továbbá a főképp az Aldi és a Lidl terjeszkedését fékező plázastoppal – meg is hálálta ezt, és elősegítette a látványos gyarapodást. Baldauf jó lóra tett a lovassport nagyjaival, a Lázár testvérekkel is, akik remek fideszes kapcsolataikkal a cég arcaivá váltak, így aztán túl tudott lendülni azon a balfogáson is, hogy CBA-s vezetők több száz millió forintot adtak a vesztegetési ügybe keveredett Egymásért alapítványnak. Potomság.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Baldauf László egyike azoknak a figuráknak, akik élve tehetségükkel, ügyesen lavírozva a politika bugyraiban, jókor és főként jó helyre állva hirdetőivé, kedvezményezettjeivé és megtestesítőivé váltak annak az ideológiának, amely a külföldben vélte meglelni a magyarokat sújtó átok minden okát. És most, pályája delelőjén új életre készül, amelyet megalapoz a tiszteletére elhelyezett emléktábla abban a Nagymező utcai üzletben, amelyben tanulóéveit kezdte 1955-ben, továbbá a tömérdek vagyona,

amelynek szimbóluma az a körülbelül egymillió dolláros, 887 lóerős Porsche 918-as Spyder lett, amely 2,8 másodperc alatt gyorsul föl százra, tehát kétségkívül a magyar utakra termett.

Igaz, Baldauf eladta a kocsit az irigység és a rosszindulat miatt, holott – ahogy ezt egy interjúban magyarázta – „inkább a teljesítményt és az elvégzett munkát kellene értékelni mindenkinél. A tisztességesen leadózott jövedelméből mindenki arra költi a pénzét, amire akarja.”

Igaz, repülőt is vehetett volna. Vagy jachtot, amelyet titokban tarthatna mindaddig, amíg többször le nem fotózzák rajta. Helikoptert. Éttermet. Horvát luxusingatlanokat. Kastélyt. Tavat. Kikötőt. Hotelt. Majorságot. Amit akar. Mert ezek az emberek bármit megtehetnek. Övék ez az ország. Az ő halászlevük sosem savanyodik meg, nem ég oda a malacsültjük, az ő villanykörtéjük sosem ég ki, az ő fenyőfájukat sosem borítja föl macska, az ő kocsijuk nem robban le, nem előlük viszik el az utolsó vekni kenyeret közvetlenül az ünnepek előtt, nem ők cipelik az ásványvizet. Ők csak teremtenek és alkotnak, s megküzdenek azzal a rosszindulattal, amely körbeveszi őket, s irigyli tőlük azt a nyüves Porsche 918-as Spydert is, a 887 lóerőset, amellyel 2,8 másodperc alatt gyorsíthatnak föl száz kilométer per órás sebességre, hogy állva hagyjanak mindenkit, mutatván, hogy ki az úr a házban. Hiszen ők csak a munkájuk gyümölcsét élvezik, az új nagyok kiváltságait,

s ha elérik a nyugdíjaséveiket, akkor az ideológia már eladható a jó hazai boltokkal együtt a német diszkonthálózatnak.

Így amíg ők, mondjuk, Bali szigetén aratják le szorgos életük gyümölcseit Porsche kabriójukkal száguldozva, mert ott talán nem irigyek rájuk, addig idehaza boldogok lehetünk, mert a tényleg kiváló Lidlben szilveszter előtt negyvenszázalékos kedvezménnyel, 449 forintért juthattunk hozzá a garantált minőségű füstölt sertésvirslihez, s 33 százalékkal olcsóbban, 199 forintért szerezhettük be a lencsét, így aztán semmi akadálya annak, hogy gazdag, boldog új évünk legyen. 

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.