Tamás Ervin: Nyilatkozni egy pattogóst...

2017. március 7. 08:28 - szerző: Tamás Ervin

A kormány legvakmerőbb ellenfelei furcsa és meglehetősen kétélű konkurenciaharcba futnak bele akkor, amikor más Orbán-ellenes erőket gyanúsítanak meg azzal, hogy a Fidesz pénzeli őket. Az utóbbi hetekben volt szerencsénk megtudni ezt a liberálisokról, a szocialisták bizonyos embereiről, a Jobbik esetlegesen szakítani készülő egységeiről, az alakuló nyugdíjaspártról, legutóbb pedig Szanyiról és a Momentumról. Jönnek majd a többiek is.

Fotó: Sopronyi Gyula

Mert annál jobb bomlasztási trükköt Habony Árpád sem találhat ki, mint amit ellenfelei saját köreiken belül buzgón alkalmaznak. Lehetne persze a szállingózó híresztelések közül szemezgetni, melyik nem hullik ki a megalapozottság rostáján, de tulajdonképpen felesleges a válogatás, mert a kicsinyes és rövidlátó célnak valamennyi megfelel: árt. Kiötlői (terjesztői) elégedettek, oktondian úgy vélik, hogy rágalmuk (féligazságuk) kizárólag ott hat, ahová szánják. Pedig a szérum tintapacaszerűen terül szét, elér minden zugot – s bőven jut még saját, szűkebb felségterületükre is.

A kormányerőkkel szemben kritikus, tájékozottabb polgárban ösztönös hányingert kelt a műsor, csak dühe vagy fásultsága erősödik. Az elfogultabb, valamelyik ellenzéki táborhoz tartozó hívek közben bőszen egymásra irányítják a torkolattüzet, esetleg zavarukban körkörös védelemre rendezkednek be, de mindkét variáció koptatja bennük a végső győzelem reményét. Természetesen ennek ellenére nem adják fel a harcot, bár keserűbb pillanataikban megfordul a fejükben a kérdés – lehet, hogy a haverok, úgy, ahogy vannak, tényleg a túlélésre játszanak? Mert a logika azt diktálná, hogy annyira azért mégsem utálhatják egymást, hogy ennek manifesztálása közben magukon is rondábbnál rondább sebeket ejtsenek. És a legnagyobb baj, hogy az úgynevezett bizonytalanok a legrutinosabbak: rezignáltan legyintenek, s egyre biztosabbakká válnak bizonytalanságukban.

Ugyanakkor ebben a közegben lobog a várakozás valami újra, hitelesre, lehengerlőre, törvényszerűen alakulnak tehát újabb és újabb szervezetek, mozgalmak, pártcsírák a vágy kielégítésére. Akár őszinte nekibuzdulással, akár sandán, hátsó szándékkal, amatőr, avagy tehetséges, vízióval, szervezőkészséggel megáldott csapatoknak adatik meg, hogy megváltsák a világot, netán pusztán önmagukat. Nem csoda, ha kiveri őket a veríték bármelyik meglévő politikai alakzat közeledése láttán, hát még akkor, ha ez a közeledés a rárepülés magabiztosságáról árulkodik. Jön a hamuka, hogy a programok mentén meg hogy bezzeg a segítséget elfogadták, végül hogy honnan a lóvé.

Ezek az eszközök korántsem bumfordiak, inkább primitívek, gyakran ször­­nyűek, a sebek pedig nem gyógyulnak, hanem jóvátehetetlenül üszkösödnek. És óriásit tévednek azok a magukat stratégáknak tartó politikusok, akik mindezt pozíciószerzésként értékelik a nagy seregszemle előtt. Hacsak nem vert seregre gondolnak.

Miközben tény, hogy a pártok közül pénzzel csak a Fidesz rendelkezik. Rengeteggel. És még többet tud bizonyos ügyek mentén klientúrájával megmozgatni. Igaz, hogy mindenhová elérhet a kezük, s vannak arra utaló jelek, hogy bizonyos helyekre el is ér. Szemünk előtt zajlik a terjeszkedés. Márpedig ha nyíltan ilyen ütemű és nagyságrendű, kizárt, hogy rejtettebben, a kulisszák mögött bármiféle visszafogottság, mértéktartás akadályozhatná a térhódítást.

A kormánnyal szemben állók elszántsága azonban, úgy látszik, kevés ahhoz, hogy önerőből leplezzék le, tisztítsák meg elitjüket a behatolástól. Legfeljebb időről időre nyilatkoznak egy pattogóst a Pesti Srácokban. Eszükbe sem jut, hogy ez politikai banditizmus. Pártjuk meg úgy zár össze, hogy tovább hallgat.