Tamás Ervin: Kivéve?

2018. március 10. 10:06 - szerző: Tamás Ervin

Sokáig úgy tűnt, hogy Orbán Viktor, az általa terjesztett dakota mondást idézve, képes leszállni a döglött lóról. Hát nem fog leszállni. A kérdés csak az, hogy a jószág átmenetileg került-e kómába, vagy valóban kimúlt. A másik dilemma, hogy amit sokáig vártunk, megérkezett-e, vagy a Hódmezővásárhelyen történtek csupán a csillagok szerencsés együttállásának tudhatók be.

Egyértelmű, hogy Miskolcon a miniszterelnök nem lazán, meggondolatlanul fogalmazott, hanem a Jobbikban csalódott rasszistáknak üzent azzal, hogy a roma népességet migránsnak titulálta.

A város ilyen értelemben mindig is feszült zóna volt, nem éppen optimális vidéke a cigány-magyar együttélésnek. De Orbán van annyira rutinos, hogy tudta, „a hely szelleménél” tovább terjed megállapítása, jókora gyúanyagot löttyint arra a forró talajra, amelyről a Jobbik Vona-szárnya elrugaszkodni próbál.

A nyilatkozat átgondolt, igyekszik migránsvilágot teremteni Magyarországból tulajdonképpeni migránsok nélkül. És mivel pontos számai vannak arról, hogy a kívülről érkezett és az itthoni idegenekkel szembeni ellenérzés pártokon átívelő szimptóma, nem elégszik meg a határon felhúzott kerítéssel. Ha jelképesen is, épít egyet idebent. Nem nagyot, nem áthatolhatatlant, mert ugye van törekvő roma is, de olyat, amilyet lát, aki akarja. Márpedig a Jobbik szélső régiójában bőven talál ilyet.

Orbán eddig azt hitte, számára Vona Gábor erősödése okozhatja a legfőbb problémát, Hódmezővásárhelyen azonban részben megkeveredett a kártya, minden és mindenki képes volt összefogni ellene egy Fideszből kiábrándult, eleddig ismeretlen fiatal érdekében. Lehet a történteket lokálisnak minősíteni, a függetlenség csábításának, vagy betudni a Lázár Jánossal szembeni indulatnak, de nem csoda, hogy berkein belül riadót fúj a kormánypárt, mert hiába volt képes mozgósítani híveit, az eddig passzívnak, bizonytalannak hitt tömeg, amely nem csupán a Fideszből kiábrándultakból verbuválódott, ítélkezett. Nem kért a jutalomból, sem a védelemből.

Le lehet-e ezt egyszerűsíteni a korrupcióval, az úrhatnámsággal, a félelemkeltéssel szembeni lázadásra, valamint a Jobbik győzelmére? Tény, hogy a jelölt mögé fölsorakozó baloldali pártok képviselői tartózkodtak a személyes kampányolástól, s jól tették. Valószínű, hogy a mozgósításból oroszlánrészt vállalt a Jobbik. Márki-Zay Péter stábja viszont sokszínű volt, és a meglehetősen alantas harcban a győztes leginkább arra ügyelt, hogy még véletlenül se fordítsa egymással szembe támogatóit. Néhányan a fellobbant optimizmusokkal már annyira előreszaladtak, hogy a magyar Macront látják a polgármesterben, a túlzás azonban jól jelzi az eddig szunnyadó, megint csak nem konkrét pártokhoz kötődő várakozást, reményt.

Orbán radarján viszont továbbra is a Jobbik és a vele, no meg egymással szövetkező, saját integritásukat sutba dobó pártok látszanak, amelyek hitelességét kell most aláaknázni, ha ellene egy táborba gyömöszöli őket a politikai logika, no meg a mértékét tekintve nehezen körvonalazható közönségigény. Ő most ez ellen a valóban amorf gyülekezet ellen fogja turbó kapacitással csatába szólítani híveit, s elbizonytalanítani azokat, akik a rezsim leváltása érdekében sem képesek befogni az orrukat, undorodnak a nyílt vagy titkos kézfogóktól, megalkuvásnak, árulásnak tekintik a korábban parancsolatként hangzó elvek feladását a pragmatizmus oltárán. Soros köpenye beteríti a fél világon túl a teljes ellenzéket. A miniszterelnök okkal véli úgy, hogy a hódmezővásárhelyihez hasonló jelölt nem terem minden bokorban, Márki-Zay a rátermettségen és a tehetségen túl olyan tulajdonságokkal rendelkezett, amelyek egy személyben ritkák, s ha vannak, ilyen közéleti klímában legtöbbjük nem vállal rizikót, nem kapható nyilvános politizálásra. Orbán tehát nem fog lovat váltani, ha a vásárhelyiek „büntetése” későbbre halasztódik is.

Orbán Viktor miskolci kampánytúrája „hevében” tett rasszista, uszító nyilatkozatot
Fotó: Facebook/Orbán viktor

Csakhogy a megválasztott polgármester minden szava is tudatos üzenet, a békekötés, az ideologikus háborgások eltemetésének üzenete. Ő a lopás, a teljesítményhiány, a kettészakítottság és a kiszolgáltatottság ellen lép fel, szónoki pulpitusa mögött az uniós zászlóval. Nem tisztogat, viszont tisztáz. Jobboldali, mélyen vallásos, de nem bigott. Nem penget nacionalista húrokat, de minden ízében nemzeti érzelmű, és a magyarságot pontosan attól félti, ami az elmúlt években történt vele. Önvezérelt és magabiztos, olyan gesztusokat tesz, amelyről jól tudja, hogy a jobboldal bizonyos körei megszólják érte. Úgy lép át pártpolitikai gödrökön, mintha oda se figyelne mélységükre. Nyugtat és csillapít, nem lesz mecsetépítés, nem lesz fehérterror.

Erre vártunk. Erre vártunk?

Abban sokan biztosak, hogy a társadalom számára csak valami ehhez hasonló út nyílhat a jelenlegi viszonyok meghaladására. A lecke azonban, bár leírva teljesíthetőnek tűnik, nyomorultul nehéz.

Kivételesen még csak a pártokra sem fognám a kizárólagos felelősséget, bár magatartásuk sokat ronthat, javíthat az esélyeken. Nincs válaszunk arra sem, hogy Márki-Zay és Karácsony Gergely fellépése tartalmaz-e olyan erős szérumot, amely képes idővel „párbeszédesíteni”, szalonképesebbé tenni a baloldalt, s többekkel karöltve új pólust létrehozni. A választópolgárokban elég erős-e a vágy és a tetterő arra, amire állítólag a többség tényleg várt? Elindulnak-e erre az indulóra a bizonytalanok, ki-ki látja-e körzetében a megvalósulás személyes, közösségi garanciáit? A hirtelen felbukkant sikeremberen kívül kiállítható-e több olyan jelölt, aki immáron párttal, pártokkal a háta mögött képes hitelesen és meggyőzően artikulálni, hogy a patentígéreteken és a békén túl mit is akar? Itt van-e az ideje ennek az újabb kétfrontos harcnak, vagy korai, mert a „hisztinek” vannak még tartalékai? Kissé hatásvadászón fogalmazva a korai Fidesz világképe legyőzheti-e a mostanit? Az elvadított, felajzott, egymás és a világ ellen már hosszú éveken át trenírozott tömeg rádöbbent-e már arra, hogy túlnyomórészt maszlaggal etetik, miközben a kiválasztottak az újonnan emelt stadionok VIP-páholyaiban vagy renovált kastélyaikban koccintanak? Képes-e még a sokfelé szabdalt társadalom nagyja bármire is szövetkezni, egymásban bízni? Üt-e az Elios-ügy és a többi botrány akkora léket a kormány hajóján, amekkorát süket dumával, arrogáns mellébeszéléssel már nem lehet betömni, vagy az is elég, ha a NER foszlik semmivé?

Lehetséges, hogy Orbán ideig-óráig szelídebb hangra vált, de rükvercbe nem kapcsolhat. Nem is hisz benne. Víziója egészen más Magyarországra épül, s nem hagyja magát kibillenteni abból a meggyőződéséből sem, hogy a nemzetközi terep a jövőben inkább neki konveniál. És ugye eddig ellenfelei is a kormányfő erényeként emlegették, hogy ő ismeri legjobban hazája lelkét. Kivéve?