Tamás Ervin: Fogd a pénzt, és fuss! | Netrix Media Systems

Tamás Ervin: Fogd a pénzt, és fuss!

2018. augusztus 3. 07:22 - szerző: Tamás Ervin

Tessék már észrevenni, hogy kitapintható bizonyos fokú nagyvonalúság a NER-hitben megingó vagy valami miatt, főként üzleti vagy hatalmi affér okán a főnökkel összeütközésbe kerülő egykori bennfentesek körön kívülre röppenésében. Vannak, akik a hőskorban szorultak ki a képből, általában kevésbé látványosan, a cseperedő jobboldali médianyilvánosság által finomra hangszerelt, inkább a csalódott férfiember sajnálkozását búgó dallammal kísérve, hogy azután később a hatalom elfoglalta számtalan pozíció valamelyikébe mégiscsak beleülhessenek, büszkén érezve, hogy elmúlt róluk a rontás. Legyen az a sörszövetség vagy valamelyik kevésbé szem előtt lévő önkormányzati cég igazgatósága, külföldi poszt, hol itt, hol ott bukkannak fel a kegyvesztettek, akiknek ha kapcsolati hálójuk, rangjuk meg is sínyli a lecsúszást, megkönnyebbülve húzzák maguk alá a kisebb, de még kényelmes fotelt, mert számukra ez maga a megbocsátás.

A Fidesz történelmi múltjából kilépők is békén vannak hagyva, időről időre megkeseredett szájízzel vallhatnak a kezdetekről, közülük Fodor Gábor rendszeresen kopogtat Orbán Viktor ajtaján, s nem tartom elképzelhetetlennek, hogy mostani politikai halálával valamiféle egzisztenciális támaszt kap majd, ha áttételesen is, egykori szobatársától. De anno az elnöki helyre pályázó kolléga is volt már államtitkár, a Kossuth tér átalakításának fő-fő felelőse.

Igaz, a régi harcostársak közül sokra kevesebb reflektorfény jut, az azonban kivehető, hogy a valamelyest szuverén, joviálisabb, a politikát némi polgári eleganciával ötvöző figurákat a centripetális erő kidobja a rendszer magjából, s olyan fizimiskák kerülnek helyükre, akik képesek akár percenként is olyan mondatokba bonyolódni, amelyekkel heteken át elpiszmoghat az erre rendszeresített Egyenesen–Egyenes beszéd-kettősfogat. (Illetve az Egyenesen már nem is.)

Fotó: Biró Marianna

A hülyeségfaktor szerves része a kormányzati kommunikációnak, ahogyan a pitbullok vad ugatása, úgy a totális blődség is lehet ijesztő, ha jól kivehetően a központi vezérlőteremből érkezik. A rotáció talán ebben a szférában a legnagyobb, néha a műsort, gyakrabban a szereplőket érdemes lecserélni, mert hiába a kidolgozott koreográfia, a szívvel-lélekkel játszó főhős, a meló koptat, az ember kilúgozódik, elhasználódik, a refrének fényüket vesztik. Mivel az egyre komfortosabban berendezkedő hatalom újabb és újabb hídfőállásokat telepít, se szeri-se száma a frissiben született sarzsiknak, amelyek a hivatal-kocsi-titkárnő szentháromságban hálálják meg az áldozatot, s egyben gondoskodnak arról, hogy komolyabb befolyás nélkül is fontosnak érezze magát a gyengélkedőre utalt illető.

A hatalmi káló futtatott figurái közül sokan lejjebb, helyben építik ki terebélyesedő hálózatukat, magukhoz édesgetve a trafikok üzemeltetőit, a milliókkal támogatott panzióépítőt, de még a közmunkást vagy az államilag dotált frizsidercserélőt is. Hálás, szolgálatkész regiment.

Egy fokkal elegánsabb szanatórium az érdemdús miniszterek, potentátok pihenőhelye, akikre bármikor még szükség lehet, ők különböző szervezetek, közösségek élén vagy elnökségében várják epedve a behívót, s csak szívük legmélyén érzik cseppet a száműzetés kínját. Ahogy Magyari Péter írja minapi kitűnő elemzésében a 444.hu-n: miként kiválasztásukat, úgy leváltásukat sem kíséri különösebb magyarázat, az okokat sejtjük, találgatjuk a homályban, ahogyan azt is, kiknek miért emelkedik a csillaga a főnök szemében. Ugyanakkor más oldalról múlóban a színlelés, a pávatánc, a kettős beszéd, ritkábbá vált a tett és a szöveg sokat emlegetett kontrasztja, egyre konkrétabban hozza tudomásunkra Orbán Viktor a régebben tapintatosabban körülírt világ- és Magyarország-képét, s annak gyakorlati következményei jól kivehetők a kanyarban. Haladását pedig egyelőre nem fenyegeti senki és semmi. Sőt mintha egyre többen „hajlítgatnák” hozzá hasonlóan a valóságot.

Eközben akár meg is könnyebbülhetünk, hiszen a nagy leszámolások durvának tűnő, de autoriter államokhoz képest végül is humánus formái zajlanak a szemünk előtt. Igaz, szörnyű lehet a magasságból a mélybe zuhanni, a szokással ellentétben milliárdokat nem nyerni, hanem veszteni, a befolyásból hirtelen a kifolyást regisztrálni, alantas, hazug, a privát szférába habozás nélkül behatoló sajtóhajszának alanya lenni. Még a nehezen megtörő embert is roncsolja az ilyen csapások sorozata, de végül megkönnyebbülhet, amikor ép bőrrel, némi „zsebpénzzel” útjára engedik. Nem tudom, hogy miként, milyen ütemben kell feltartani a fehér zászlót, számítanak-e netán kemény fenyegetések, rejtett biztosítékok, de a járdáról lelépve még nem kell félve körülnézni, mint azt a viszonyokat jól ismerő egyik érintett mikrofonba mondta.

Akár fő PR-os, akár bankár, akár jelentős vagyonnal bíró, kegyvesztett harcostárs az illető, úgy hagyják őket futni, hogy ne legyenek földönfutók. Egyik-másik stiklivel ideig-óráig elpiszmog ugyan az ügyészség, takarékon tartott platnin hagyva az ügyeiket, ha esetleg nem nyugszanak, bármelyik elővehető, de a közeg finoman szólva nem inspirálja a pikszisből kiebrudaltakat hirtelen mozdulatokra. Egy másik, szűkebb csoport, amelynek – bár már nincs a fő sodorban – tevékenysége pedig inkább politikai kárral, semmint haszonnal járt, mégsem lesz hontalan, mellőzött. Különleges emberi kapcsok, jogosítványok védik őket hirtelen zuhanástól. A kitinpáncél az évek során környezetük, belső ellenlábasaik szemében is feltűnik, leperdül róla kés, puskagolyó, és bizarr módon annak a tekintélyét is erősíti, aki minden logikusnak tűnő érv ellenére a teljes védelmet biztosítja számukra.

A puha diktatúra után egyre inkább megismerkedhetünk a puha autokratizmussal. Igaz, ennek puhasága idézőjeles, mert azért azoknak is fáj, akiket csak a szele sújt. Mindenesetre a szétszóródó egykori csapattagoknak, egyelőre legalábbis, biztosítják, hogy kasztráltan, várromjaikba húzódva elcsendesedjenek. A többiek esetében viszont meg sem jósolható, hogy a még szabad terület, avagy a gondosan kicentizett zárványlét határa meddig tart, mikorra nem lesz szükség már kifelé mutogatható paravánokra sem.