Tamás Ervin: Csíki-csuki

2017. augusztus 26. 07:45 - szerző: Tamás Ervin

Az igazi Csíki sör hányattatott sorsa példa arra, hogy vigyázni kell, a politika mit, miért és miként dagaszt nemzeti üggyé. Amikor egy hatalom ezzel vigéckedni kezd, könnyen nevetségessé válhat, s ami még rosszabb, devalválja, amit úgy akar az égbe emelni, hogy belékapaszkodva őt magát is a csillagokig emelje (mint tudjuk, a történetben a csillagoknak különös jelentőségük lesz).

Forrás: Igazi Csíki Sör Facebook-oldala

Tény, hogy az igazi Csíki sört előállító üzem és a Heineken jogvitája, jelesül az, hogy ki hozhat piacra csíki nevezetű sört, első pillantásra kínálkozó tanmesének tűnt, de a kormánynak kedves foglalatosság, hogy a tanmesét nem ízlelgeti, forgatja magában, hanem gondolkodás és alaposabb tájékozódás nélkül azonnal vért kiált. Holott miközben vezetői a holland multi megregulázásán törték a fejüket, az egyébként nem sörivó Lázár János kriglivel a kezébel fotózkodott, Hódmezővásárhely a Jobbikot követve bojkottot hirdetett, Semjén Zsolt pedig állami támogatást ígért a csíki sör hódító útjához, nos, addig egy és más kiderült az üzem tulajdonosairól, holland és szlovák, valamint kormányzati kapcsolatokról s arról, hogy a kézműves szó söripari értelemben megtévesztő – a szóban forgó esetben különösen

. A piaci és védjegyvita lármája átemelődött egy attól idegen, más regiszterbe: az ital a székelység, a nemes tradíciók elleni támadás jelképévé vált. A gyártók ettől nyilván azt remélték, hogy a fogyasztók hallgatnak a politikusokra, a Heineken és társai helyett vedelni kezdik a kézműves söröket, különös tekintettel a csíkire, a kurzus pedig bizonyíthatja, hogy a nemzet érdekében a gyakorlatban is képes példát statuálni, amit választói honorálni fognak.

Köztudott azonban az is, hogy kormányunk képes helyi perpatvarokat nemzetközivé dagasztani, különösen akkor, ha sikerült nemzeti platformra emelnie egy sörmárkát, s ehhez beindította kommunikációs gépezetét. Elővette hát a sutból az önkényuralmi jelképekről szóló törvényt, és találékonyan rászabta javaslatát a Heinekenre, hiszen az ott viseli a gyűlölt csillagot üvegein, dobozain. Kitört hát a második, még képtelenebb purparlé, amibe már bekapcsolódtak külföldi orgánumok is, sorolva a más világmárkák emblémáin is pompázó ötágú csillagot.

Megoszlottak a vélemények arról, hogy lemegy-e kutyába a kabinet, amikor a törvényhozás bunkósbotját lengeti meg egy szimpla, rá kevéssé tartozó jogvita kapcsán, vagy inkább csattanós választ ad az önhitt világcégnek, amelyről a végén még azt sem lehet tudni, hogy stratégiai partnere-e a kormánynak, vagy csupán szándéknyilatkozat született erről. A kabaré kínosabb fázisba akkor ért, amikor maguk az érintettek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek békében meg fognak férni a piacon, és minden, egymás elleni peres ügyet megszüntetnek. Mert odáig rendben van, hogy a Csíki tulajdonosai rettentően hálásak a magyar kormánynak és Hódmezővásárhelynek az „önzetlen segítségért”, de mi lesz Lázár szónoki nekifutásával, mely szerint nem hagyják, hogy Magyarországon „kufárkodás céljából fel lehessen használni önkényuralmi jelképet”?

A miniszteri válasz rávilágít arra a sajátos és az elveihez konzekvensen ragaszkodó gondolkodásmódra, amely szűkebb pátriánkban oly sok drabális, meggondolatlan politikai lépést jellemez. Amikor már azt hiszed, hogy ott a kikerülhetetlen csapda, cinikus mosollyal lépnek át rajta: mivel Brüsszelben már a törvényjavaslat, nem vonják vissza, ha viszont a törvényt elfogadják, probléma egy szál se – a Heinekennel „kivételezni fognak”, ők büntetés nélkül használhatják majd a vörös csillagot. Persze, azóta is az igazak (?) álmát alussza a nagy dérrel-dúrral beharangozott javaslat.

A tanmese itt akár véget is érhetne, hiszen teljes a hepiend, örül a Góliát, még inkább a Dávid, velük pedig az egész nemzet. Csakhogy az aberrált történetek jellemzője, hogy nehezen érnek problémamentes véget. Ahogy annyiszor, úgy most sem követte az elméletben tetten érhető multiutálatot a vásárlói mozdulat: a kocsmárosok szerint a többség kitartott kedvenc söre mellett, a bennfentesek hozzáteszik, hogy azért messze nem olyan jó a Csíki, mint amilyen drága, a manufaktúra pedig ismét a nemzeti bástyák mögé vonult. Közleményükben így írnak: „A magyarországi piacépítés során egyes multinacionális bolthálózatok és konkurens multinacio­­nális gyártók részéről olyan etikátlan, feltehetően kartellező, üzleti fölényükkel visszaélő magatartást tapasztalunk, amely szinte teljes egészében elzárja tőlünk a piacot, elveszi azt a lehetőséget, hogy normális formában és árban eljusson a termékünk a fogyasztóhoz.” A cégtulajdonos költői fejtegetésbe bocsátkozik, amely szerint a pioníroknak mindig nyílvessző van a hátukban, de egy komment prózaibban fogalmaz: mindegy, hogy Csíki vagy Miki, a láncok nem nézegetik a polcon, kilistázzák, ami nem fogy – egy boltban a kereslet és kínálat törvénye az úr. Mindenesetre a gyártó a múlt héttől a házhoz szállítással próbálkozik, „normális, elfogadható áron” – aminek sikeréért drukkolunk –, a kormány szeme pedig a kiskereskedelem multijain. Mert idehaza néha előfordul, hogy nem a termék a hungarikum, hanem az, ami történik vele. Mellékszál: a hazai sörszakmát is meglepte a Soproni IPA sikere – a szezonban háromszor annyi fogyott belőle, mint amennyit terveztek. Gyártója a Heineken Hungária.