Szent-Iványi István: Vágó István joga és hibája a kaftános zsidókkal

2018. február 16., 08:43

Szerző:

Vágó István egy Facebook-bejegyzés alá írt kommenbtjében azt írta, hogy „nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük, és nem is akarok”. Később ezt több alkalommal megerősítette, így aztán kétség sem férhet hozzá, hogy nem pillanatnyi indulatból, meggondolatlanságból írta, hanem azért, mert tényleg ez a véleménye. És ehhez Vágó István állampolgárnak elvitathatatlan joga van. Nem csupán azért, mert még a jelenlegi, vitatható legitimitású Alaptörvény is szavatolja a szólásszabadságot, hanem azért, mert ez önmagában egy vállalható, legitim álláspont. Engem ugyan sokkal jobban zavar a Martens-bakancsos, bőrdzsekis, kopaszra nyírt skinheadek látványa, de ez innentől már csak ízlésvita közöttünk. Mert Vágó bejegyzésében nem arról van szó, hogy ki jelent igazi veszélyt, kockázatot a társadalmi békére, az ország jövőjére. Erről bizonyára nem lenne vitám Vágóval.

Ha ez így van, akkor miben is hibázott Vágó István? Szerintem két dologban, amiről önmagában is hiba volt elfeledkezni.

A kaftános-pajeszos-kalapos zsidókkal kapcsolatos hasonló mondatoknak sajnos a mi történelmünkben szomorú múltja és aggasztó jelenlegi kontextusa van. Vágó István befejezte ott a bejegyzését, hogy nem érez közösséget velük. Azok, akik ilyen mondatokat mondtak a múltban vagy akár manapság, azok a gondolatmenetet nem itt fejezik be, hanem innen kezdik el igazán. És oda jutnak el, ahová Vágó István már bizonyára nem követné őket. A szörnyű tettek sajnos ilyen és ehhez hasonló mondatokkal kezdődtek. Vágó István természetesen nem vonható felelősségre azokért a mondatokért, amikkel bizonyosan nem is ért egyet, de akaratán kívül megkönnyíti azok dolgát, akiknek van elképzelésük arról, hogyan kímélhetnék meg őt a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványától.

A másik hiba, hogy nem vette figyelembe, a közvélemény szemében ő nem egy közélettől visszavonult egykori „kvízmester”, hanem egy ellenzéki párt ismert és népszerű vezető politikusa. Szavai nem egy magánember érdektelen közlései az ízléséről, hanem a közbeszédet befolyásoló politikus álláspontja. Amit mond, azt jogosan azonosítják az ő politikai közösségével. Márpedig nehéz üdvözölni azt, ha egy vallási közösség tagjainak attól kell szoronganiuk, hogy egy ellenzéki párt, amely ráadásul több más ellenzéki párttal működik együtt jelenleg egy választási szövetségben, nyíltan ellenszenvvel viseltetik irántuk csupán azért, mert alkotmányos jogukkal élve a vallási előírásaik szerint öltözködnek. Szavai aktívan befolyásolják, hol húzódnak a szalonképesség határai. Vágó István ezt most olyan mértékben és irányban tágította, ami az egyébként is riasztó közállapotoknak rossz szolgálatot tett.

Az már csak hab a tortán, hogy a jobboldali és kormányközeli média kárörvendő tort ül Vágó kijelentésén, nyíltan antiszemitának, zsidózónak, a zsidótörvényeket felidéző rasszistának nevezik őt. Kijelentésével összezavarta a frontvonalakat, és mostantól az igazi rasszizmus és antiszemitizmus ellen is kicsit nehezebb lesz fellépni. Ez bizony nem csupán az ő magánügye, nem is kizárólag a pártjáé, de sajnos egy annál sokkal szélesebb közösséget hoz nagyon nehéz helyzetbe. Joga volt hozzá, de kötelessége lett volna erre odafigyelni. 

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.