Szabó Brigitta: 1300 milliárd

2018. április 10. 12:03 - szerző: Szabó Brigitta

Az elmúlt hetekben kétszer is előkerült az 1300 milliárd forintos összeg. Először mesés örökségként, amelynek befektetésével Kósa Lajost bízta volna meg egy csengeri „milliárdos háztartásibeli”, másodszor pedig mint olyan pénz, amelyet arab és ázsiai számlákon mostak tisztára s szivárogtattak vissza az országba, hogy luxusszállodákat, kastélyokat vehessen belőle az Orbán család és köre. Utóbbiról azt írta a hírt közlő Magyar Nemzet, hogy az uniós támogatások „alkotmányos költségéről“, vagyis arról az összegről lehet szó, amelyet a nyertesek visszaosztottak kormányzati szereplőknek, de az örökség kapcsán is felmerült, hogy a közösségi támogatásokból lecsípett pénz legalizálásáról lehet szó.

1300 milliárd forint rengeteg pénz ahhoz, hogy el lehessen lopni az uniós támogatásokból úgy, hogy közben jusson a ténylegesen megvalósított fejlesztésekre, az itthon maradó túlárazásokra és egyéb korrupciós kiadásokra, az álfejlesztésekben részt vevők kifizetésére, valamint az alkotmányos költségekre is, amit politikusoknak osztottak vissza a pályázatok nyertesei.

Ha igaz, amit az 1300 milliárd forint eredetéről mondanak, az azt jelentené, hogy a 2007 és 2013 között Magyarországnak juttatott és a hazai társfinanszírozással együtt 12 ezer milliárd forint több mint tíz százaléka kivándorolt az országból, és végül egy meghatározott üzleti körhöz jutott vissza. Az említett időszakban kapott támogatások kifizetése 2015 végén fejeződött be, s az utolsó években évente 2000 milliárd forintot hívott le Magyarország. Ellenben voltak olyan évek, amikor alig-alig történtek elszámolások. Ráadásul a programozási időszak első felében még a szocialista kormányok kezében volt a döntés a pénzek felhasználásáról, vagyis nehezen hihető, hogy a Fidesz már azokban az években meg tudta volna csapolni a közösségi támogatásokat. A 2014–2020-as programozási időszak kifizetései pedig nem tartanak olyan fázisban, hogy százmilliárd forintokat lehessen eltüntetni belőlük.

Nehezen tudom tehát elképzelni, hogy 1300 milliárd forintnyi támogatást meg tudott volna tartani magának a miniszterelnök és környezete.

Ahhoz viszont képzelőerő sem kell, hiszen a szemünk előtt zajlik, hogy miként kerülnek uniós támogatások a kormánypárt politikusaihoz, érdekköreihez, s miként élnek vissza vele.

Miközben egy mezei pályázót két forint különbözet miatt is elszámoltatnak a támogatásokat kezelő hatóságok, újra kell írnia a projekt költségvetését, új árajánlatokat kell bekérnie, ahelyett hogy átcsoportosíthatná a támogatást a fejlesztés elszámolásának egyik soráról a másikra, vagy szavakba kötnek bele, ami szerintük nem azt jelenti, amire a pályázó érti, sorra buknak ki a tényleges visszaélések, amelyek egyikét sem a magyar hatóságok szúrták ki vagy tárták fel.

Rögtön ott az Elios-ügy, amit az OLAF, az EU Csalás Elleni Hivatala is vizsgált, s arra jutott, hogy a 2011 és 2015 között még a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a résztulajdonában lévő cég közvilágítás-korszerűsítési megbízásai korrupciógyanúsak, hiszen a pályázatok előkészítésébe és a megbízások odaítélésébe is bele tudtak nyúlni különböző érdekeltségeken keresztül. Ez esetben akár 12 milliárd forintot is visszakérhet az EU. A napokban bukott ki Seszták Miklós fejlesztési miniszter baráti körének ügye, amelyben ugyancsak az OLAF a főszereplő, a hivatal ugyanis 2016 tavaszán jelezte a magyar ügyészségnek, hogy súlyos pénzügyi szabálytalanságokra bukkant három kisvárdai mikrovállalkozás „infrastrukturális beruházása” körül. Egyrészt nem valósultak meg a projektek célkitűzései, másrészt a haszonélvező a kedvezményezett vállalkozások helyett Seszták Miklós cége volt. Ez esetben a 30 millió forintos támogatásból 25,5 millió forintot kell visszafizetni. Aztán ott van Mondok József fideszes polgármester, aki vadászházat építtetett magának uniós pénzből. Neki 35 millió forintot kell visszafizetnie. Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő ügye kapcsán került be a köztudatba az alkotmányos költség fogalma, amelyet az elnyert uniós támogatások után kért vissza „Voldemort Nagyúr”, s nyilván nem csak ő. Csak néhány példa a sok közül.

És akkor nem beszéltünk azokról az ügyekről, amelyekben semmiféle visszaélést nem lehet bebizonyítani, egyszerűen csak látszik a pénzek odaítéléséből, hogy a támogatások célzottak voltak. Nem beszéltünk azokról az ügyekről, amikor a nyertes pályázók csak akkor kapják meg a támogatást, ha a számukra kijelölt vállalkozókkal, alvállalkozókkal dolgoztatnak. Nem beszéltünk arról, hogy miként központosította az önkormányzatok számára elérhető támogatások szétosztását a kormányzat, hogyan próbálta megölni a pályázati tanácsadó piacot, hogy az a pénz is körön belül maradjon. És lehetne sorolni.

Egészen biztos, hogy az utóbbi években a közösségi támogatások túlnyomó többsége a Fidesz közelében maradt. De az is látszik, ahhoz viszont túl sokan nyalakodnak a mézesbödönből, hogy végeredményben 1300 milliárd forint egy kézben maradhasson. Vagy még mindig nincs hozzá elég fantáziánk.