Somogyi Zoltán: Puczi Béla, a Nyugati hőse
Egy erdélyi magyar roma hányattatásai és mindaz, ami emlékével történik, jobban megvilágítja a magyar kormány nemzetpolitikájának valódi természetét, mint a szavazatra éhes cifra szóvirágok.
Puczi Béla cigány volt. Családja gróf Teleki Sámuel uradalmán dolgozott, őt pedig a magyarok szeretetére tanították. Falujában ő lett az első cigány szakmunkás. És Puczi Béla egyike volt azoknak a marosvásárhelyi romáknak, akiket Romániában az Iliescu-érában politikai alapon elítéltek, miután az 1990 márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején „Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok!” felkiáltással a magyarok segítségére érkező romák élére állt, és ezzel ki tudja, hány életet mentett meg.
Puczi Béla később Magyarországra menekült, de sorsa nem rendeződött. A bevándorlási hivatalban azt mondták neki, van itt a fajtájából elég, minek akar idejönni. Tíz évig tartott a kálváriája, hogy egyáltalán megkapja az állampolgárságot, és Magyarországon legálisan munkát vállalhasson. Egy ideig még dolgozott a Roma Sajtóközpontnak, végül már csak autókra vigyázhatott a Nyugati pályaudvar parkolójában, és hajléktalanul, elfeledve, mélyszegénységben halt meg 2009-ben.
Puczi Bélát Romániában magyarpártiként, Magyarországon cigányként üldözték.
Tisztelői most emléktáblát akartak avatni ott, ahol ennek a legjobb helye lenne: a Nyugati pályaudvarnál. Ezt az illetékesek annak ürügyén, hogy Puczi Béla nem volt MÁV-alkalmazott, megakadályozták. Az emberminiszter pedig, aki amúgy sem annyira bánja, ha az embereket merő szeretetből különválasztják, mondhatni szegregálják, „megoldásként” azt javasolja, hogy a leendő roma kulturális központ falára kerüljön Puczi Béla emléktáblája. Éltében-holtában mindenki maradjon csak a helyén, ne vegyüljünk, emberek, nincs itt semmi látnivaló, ugyebár.
Ugyanez a Balog Zoltán mondta pár hónapja, hogy „a magyar közösségek és a kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás”. Őszinte, szívből jövő nyilatkozat volt, s a miniszter mögött ott állt a magyar nemzet egy tekintélyes részének támogatása. Talán sokan már el is döntötték magukban a választ: tehertétel. Még akkor is, ha a magyarul beszélő romák be és el nem fogadása Erdélyben falvak teljes magyartalanítását is jelenti, hiszen van, ahol már csak a roma lakosság ápolja a magyar nyelvet és a magyar kultúrát. De hát – gondolhatják sokan – mindennek van határa, a nacionalizmusnak is határt kell valahol szabni: a romák például ilyen falat jelentenek.
Forrás: YouTubeDe ha a magyar nacionalizmusnak nem védett szereplői a cigányok, akkor, mondjuk, a nem cigány magyarok élvezik-e a nacionalisták támogató figyelmét? Puczi Béla emlékére nézzünk egy erdélyi példát: Marosvásárhely látszólag sokat változott 1990 óta. Az akkori román titkosszolgálat által menedzselt fekete március utáni évtizedben a magyarok kisebbségbe kerültek a városban, és bár nyílt összetűzések nincsenek, de a mélyben érzékelhető a város „csatatérjellege”.
A magyar közösséget több területen éri joghátrány, például a magyar nyelvű utcatáblák vagy az ő adójukból is finanszírozott magyar nyelvű oktatás hiányában. A második és a harmadik Orbán-kormány semmit nem ért el az érdekükben, sőt a helyzet romlik, hiszen a románokkal is számos diplomáciai összetűzésbe keveredett. Ez azonban nem zavarta a magyar miniszterelnököt, aki nemrégiben szavazatgyűjtő kampányútra utazott Kolozsvárra. Voltak ékes szóvirágok.
A Nyugatinál nem lesz emléktáblája a magyarokat védő Puczi Bélának, de nyilván lesz, aki állít majd e „hazafias, nemzetmentő” magyar kormánynak.
