Rakusz Lajos: A NER fogságában

2018. július 6. 08:19 - szerző: Rakusz Lajos

Az ország mai hanyatlásának alapvető oka, az eredendő bűn a rendszerváltáshoz kapcsolódik. Pontosabban a gazdasági erőforrások leépítéséhez. Az ellenzéki kerekasztal a gazdasági kérdésekre nem fordított kellő figyelmet. A piacgazdaság kiépítése a szükségesnél kevesebb figyelem és még kevesebb szakértelem mellett jött létre. A privatizáció látszólag logikus lépései összességükben az iparvállalataink és az agrárüzemeink elkótyavetyéléséhez s egymillió ember utcára kerüléséhez vezettek.

Mivel a piacgazdaság szabályozási rendszerét számos joghézag jellemezte, s a magántulajdon „szentsége” is bizonytalansággal volt terhes, felmerült a vagyonosodás kontrollálásának igénye Horn Gyula akkori miniszterelnök részéről, de az Alkotmánybíróság ezt a személyiségi jogok sérelmére hivatkozva elutasította. Szabad lett az út a privatizáció ügyeskedő nyertesei számára. A szerzett vagyon nem a magyar gazdaság talpra állítását és megújítását szolgálta, végállomása kisebb részben külföldi tulajdonszerzés lett, döntően azonban offshore számlákra került.

Hatalmas összegről van szó! A Tax Justice Network szakértői szerint 2010 előtt 242 milliárd dollár, a 2010-es GDP kétszerese ment offshore számlákra.

A gazdaság összeomlását a Horn-kormány kivédte, de a növekedés a külföldi tőkének volt köszönhető. A „gazdátlan” gazdaság a multik érdekkörébe került. Magyarországon a globalizálódás lett a legerősebb tényező, a világ országai között a tizenegyedikek vagyunk e téren. Így is tizenegy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét elérjük a rendszerváltást megelőző gazdasági teljesítményünket.

Elvben 2010 után indulnia kellett volna a felzárkózásnak, az úgynevezett Jánossy-féle helyreállítási periódusnak. A Jánossy Ferenc által felállított, számos ország példáján nyomon követhető tétel szerint ugyanis ha egy gazdaság teljesítménye bármi okból visszaesik, a válság elmúltával nagyobb növekedési dinamikájú fejlődési szakasz következik, s ez addig tart, amíg a válság előtti növekedés trendjét ismét el nem éri a gazdaság. E szerint a növekedés ugyanis a szakmakultúra minőségétől függ, s ezért az elszenvedett károkat idővel az ország kiheveri.

Hazánkban a tartósan magas növekedési ütem az 1966 és 1977 közötti évekre volt a jellemző. A rendszerváltás után a korábbi növekedési trendet közelíteni sem tudtuk, jóllehet a piacgazdaságtól éppen a válságos periódusból való kilábalást, a gyorsabb fejlődést reméltük. A kapitalista gazdaság a többi, hozzánk hasonló múltú országban magasabb teljesítményt is nyújt, mint a szocialista időkben. A gazdaság helyreállítására, a károk felszámolására a 2010-es országgyűlési választással nyílt lehetőség. Tekintettel arra, hogy 2010 első és második negyedéve is gazdasági növekedést hozott, a Fidesz–KDNP-nek minden feltétele adott is volt, hogy induljon a Jánossy-féle helyreállítási periódus. Nem így történt.

Az új rezsim a kötcsei víziót követve mintha az Acemoglu és Robinson Miért buknak el nemzetek? című könyvében leírtakat másolta volna, „létrehozták azt a formációt a gazdasági és politikai intézmények átalakításával, amely egy szűk csoport hatalmi, anyagi érdekeit szolgálja”. Ezek az intézmények „megfosztják a nagy többséget az erőforrásaiktól, figyelmen kívül hagyják a tulajdonjogokat, nem ösztönzik a gazdasági aktivitást, az innovációt”. A szerzők az ilyen funkciókat ellátó szerveződéseket „kizsákmányoló intézményeknek” nevezik. Hazánkban ma már az állami intézmények többsége ebbe a körbe tartozik.

Orbán politikáját arra építette, hogy hazánk nem polgárosodott. Az „eredendő bűn” súlyosabb, nehezebben korrigálható eleme ugyanis a társadalmi fejlődés megtorpanása. Nem tudott az a vállalkozói réteg megerősödni, amelynek a mindenkori polgári társadalom gerincét, tartását kell adnia. Nem alakult ki az a tulajdonosi elit, amely a fejlettebb országokban a kistelepüléseken is jelen van, véleményalkotásában független és szabad, érdekérvényesítő képessége a saját teljesítményéből fakadó önbizalom révén erős.

Jelentős polgárság híján könnyű volt Orbánnak a centrális erőtér keretei között a korrupciót állami szintre emelnie, s szűk hűbéres-oligarcha réteget létrehoznia. Elérnie, hogy szélesebb tömegek vegyék tudomásul alattvalói státusukat. A nyomorban vagy annak árnyékában élő két és fél, hárommillió polgártársunk sorsa jobbra fordulását ma is a hatalomtól reméli. Az apátia passzívvá tesz (Tony Judt), de ha az ebben szenvedőket aktivitásra serkentik, akkor általában a hatalom mellé állnak (John T. Jost). Orbán választási sikerének ez az alapja. A kiszolgáltatottság a rezsim kötőanyaga. Ezért nem javít a hatalom a létminimum alatt élők sorsán a következő években sem, hiszen hatalmi bázisát ők alkotják éhesen, betegen, iskolázatlanul. Ők, akikkel persze a baloldalinak nevezett pártok évek óta nem törődtek.

A kizsákmányoló intézmények következménye, hogy 2011 után a GDP ismét csökkent, s csak 2015-ben tudtuk elérni a 2008-as teljesítményünket. A V4-ek sereghajtói lettünk, miközben felhasználtunk két Marshall-segélynyi brüsszeli forrást.

Orbán a jelenlegi ellenzéket politikai díszletként kezeli. Számára a polgári lét, a civil mozgalom az igazi veszélyforrás. Csak a civilek őrizték meg intaktságukat, csak ők erősödtek meg a nyolc év alatt. Az Európai Unióban is felértékelődnek a nem kormányzati szerveződések. Lényegük a kormányzattól való függetlenség, az autonómia, a szabad véleménynyilvánítás. Az autokrata rendszer inverzét képviselik, így hát természetesnek kell vennünk, hogy a hatalom évekkel ezelőtt nekirontott az Ökotárs Alapítványnak. Most a Stop, Soros! törvénnyel akarja megtörni a civileket.

A rezsim vesztét feltehetően azonban más idézi elő. A munkaalapú társadalom drámai összeomlása várható. A digitalizációs forradalom öt-tíz éven belül mindent megváltoztat. A gazdaság mellett a szolgáltatás, az államigazgatás is gyökeres átalakulással néz szembe. Kulcsszerepet kap az oktatás és az innováció. Ezt Orbán is érzékeli, ezeken a posztokon vett be a kormányába két sikeres akadémikust. A fizikai munka döntően a robotoké lesz, az ipar, a szolgáltatás terén a szellemi munka nagy részét az algoritmusok, programok révén kevesebben és a magasabb tudással rendelkezők látják el. Az EU a képzett szakembereinket öt-tízszeres bérrel fogja elcsábítani tőlünk. Az alulképzett emberek nem csak itthon, Nyugaton sem találnak munkát.

Az ellenzéki pártok kritikus időszakban mondtak csődöt. A kialakult helyzetet az teszi számukra védhetetlenné, hogy a demokratikus oldalnak szüksége lett volna olyan súlyos, életbevágó mondanivalóra, amellyel az orbáni virtuális világot, a harcot a bevándorlás, Soros, Brüsszel és az ENSZ ellen, a félelemkeltést, a gyűlölködést tarthatatlanná tehette volna. A magyarok többsége utálja ugyan még a pirézeket is, de az EU-t választotta és választja ma is. Vizionálniuk kellett volna a választók számára, hogy gyermekeikre, unokáikra milyen kihívások várnak már rövid távon is. Nem tették, maradtak a NER foglyai.

Nehéz évek jönnek. A tudásbázisú forradalom azonban jön, erre kell felkészülni.