Nagy N. Péter: Fülkebéke

2017. június 29. 09:02 - szerző: Nagy N. Péter

Fotó: Facebook / Orbán Viktor

Leverte magát a fülkelázadás a történelem e havi állása szerint. Orbán Viktor erre az évre a népek lázadását vizionálta, a Brexit és Trump győzelmének folytatását, a világ – őt béklyózó – politikai szerkezeteinek fellazulását.

Egyelőre az ellenkezője történik. Meglehet azonban, hogy ennek súlyos ára van.

A leglátványosabbat a Brexit-kezdeményező UKIP bukott, de azt is mondhatjuk, hogy bejött Cameron számítása, csak éppen ő is ráment. A tavaly még brit miniszterelnök azért írta ki az unióból való kilépés népszavazását, hogy elővágjon a feltörekvő nacionalista UKIP-nak, bebizonyítsa, hogy az ország népe nem osztja Európa-ellenes szenvedélyét. Tévedett. Az, hogy politikusként ő ráment, természetes, az viszont különleges, hogy a győztes UKIP is. Farage, a párt vezetője a siker után azonnal kimenekült a helyzetből, a konzervatív párt, illetve May, új miniszterelnökként pedig bele. A konzervatív párt, amely (többnyire) a kilépés ellen agitált, parvenü híve lett annak, de így is nagyot veszített a néhány héttel ezelőtti választáson. Nála nagyobbat csak a UKIP. Az előző kiírásban még 12 százalékkal a harmadik helyen végző, igaz, a sajátos választási rendszer miatt csak egy képviselőt adó párt most a 2 százalékot sem érte el, s kiesett a parlamentből. Belebukott a lázadásába. Mintha a maga groteszkül elrajzolt módján a szélsőjobboldali sorsot szimbolizálná: amíg nem kerülnek helyzetbe, népsze­­rűek, amint megkapják a szót, alámerülnek, és csak a bugyborékolás hallatszik.

Ezt ígéri a radikálisan idegenellenes német Afd befolyásának alakulása is. A menekültválság kezdetén nagyon erősödtek, két év elteltével ismét a jelentéktelenség fenyegeti őket.

Az már sok hónapos hír, hogy Ausztriában jelentős esélyei ellenére sem tudta megszerezni az államfői posztot a szélsőjobboldal, ahogy Hollandiában sem jutott a hatalom közelébe a keményen bevándorlásellenes Geert Wilders.

Frissebb, markánsabb jelenség a francia szélsőjobb viszonylagos kudarca, amennyiben ugyanis Orbán tőlük okkal remélhette a lázadás sikerét, de végül alig néhány képviselőt sikerült csak bejuttatniuk a parlamentbe, amelyet a magyar miniszterelnöknek azonnal beszóló, radikálisan unióbarát Macron új pártja dominál.

Spanyolországban (mint ahogy általában, ahol fasiszta diktatúrák voltak) szinte nincs szélsőjobb, Olaszországban visszafogottan, Észak-Európában megtorpant. Mindösszesen: a fülkelázadás elnapolva.

Mindez vajon miért? Úrrá lettek az emberek a bankválság, majd az azt követő menekültkrízis okozta szorongáson? Ha igen, sok segítséget kaptak ehhez. A kormányok Európa-szerte sorra hozzák – többnyire a terror visszaszorítására hivatkozva – a szigorító, de néha nagyon rossz hangulatú törvényeket. Utóbbira példa Norvégia, amely a teljes oktatási rendszerben betiltaná az arcot elfedő fejkendők használatát. Nem lehetne nikábot, burkát felvenni, de balaklavát és maszkokat sem, mondván, ezek a kommunikáció nehezítésével rontják az oktatás minőségét. Dániában egy új törvény börtönnel fenyegeti az agresszív koldulást, deklaráltan a Kelet-Európából érkező romákra célozva a jog erejét, Olaszországban házi használatra jelentősen emelték az egyszerűbb, de erőszakos bűncselekmények – betörés, rablás – büntetési tételeit, a terror veszélyére hivatkozva Nagy-Britannia és az Egyesült Államok az internet szorosabb felügyeletét ígéri, Amerika a vízumkérelmekben immár adatokat kér az utóbbi öt év e-mail-címeiről és telefonszámairól, a közösségi média használatáról, és nyilván felhatalmazva érzi magát mindezek ellenőrzésére. A brit kormány bűncselekménnyé nyilvánítja az olyan bevándorlók munkavállalását és foglalkoztatását, akiknek nincs tartózkodási jogcímük az országban, és szállásadóik is súlyos büntetésekre számíthatnak.

A szélsőjobboldal visszaszorításának – illetve az emberek megnyugtatásának – egyre inkább bevett eszköze az intenzívebbé vált hatalomgyakorlás, erőfelmutatás. (Igaz, a másik oldalon sűrűsödnek a beruházásbarát és szociális töltésű lépések is, de ezek sorolására e cikkben most nincs hely.)

A hatalmi centrum szélsőjobbra csúszásának is extrém példája Magyarország. Legutóbb ezt a folyamatot sűrítette néhány mondatba Horthy Miklós kiemelkedő államférfiúvá avatása Orbán Viktor által. Az elvileg centrista miniszterelnök ezzel felült arra a lóra, amelyet még a Jobbik vezetett be ünnepélyesen Horthy bevonulására emlékezve az egykoron a kormányzóról elnevezett úton, ahol őt és művét, az erős Magyarországot ünnepelték. Horthy büszke vállalása akkor a radikális párt önazonosságát felmutató tett volt. Ezt is elvette tőlük a Fidesz, ahogy az IMF kipaterolásával, a külföldieket sújtó ágazati törvényekkel, a Brüsszel ellen vívott rezsiháborúval és a menekültek elleni hadviseléssel, legújabban a sorosozással az idegenellenesség minden területét elfedi már a Jobbik elől, talán csak a nyílt rasszizmust nem, de utóbbiból már a radikálisok is igyekeznek kihátrálni.

Nálunk a politika fősodrától jobbra nem maradt hely – legfeljebb a leálló sáv. Ez is egy eszköze a szélsőjobb megállításának, fülkelázadás helyett kormánylázadás. Ezt a legnehezebb megállítani.