Nagy N. Péter: Az egyre csak lefelé tartó baloldal esélyei
Alattam fut a Volvo, kezemben okostelefon a választás eredményeivel. Böngészhetek, mert a Volvo esetemben autóbusz, bár az olvasgatás így sem zavartalan, mert vérző fejű ember kér papír zsebkendőt. Szól a vezetőnek, hogy lefejelte a kapaszkodót, úgy fékezett. A sofőr nem érti, mi a baj. Fogódzkodni kell! Gyakran járok erre. Esünk-kelünk a buszon. Vagy a fék kemény, vagy a vezetők, de mintha ez a Volvo nem az a Volvo lenne.
Mindez a választások kapcsán jön elő bennem. Az is pont olyan, mint máshol, de
- 1. ezt sem vesszük észre,
- 2. mégsem egészen,
- 3. lényegében mégis.
Orbán azt csinálta, mint mindig, amikor nyer. Hatásosan megválasztott, védekezésképtelen ellenséggel (menekültek/Soros) szemben jól mozgósított. A másik oldal… Vérző fejű társutasok szidják a vezetőket, akik lassan egy évtizede folytatják ugyanazt a kiszorítósdit. Ez amilyen groteszk, annyira tartalmatlan. Az eredmény mindig súlyos vereség. Mondhatnánk: persze. De még ne mondjuk!
A demokratikus pártok ugyanis nem szerepeltek rosszabbul, mint az európai baloldal bármelyik országban.
Nemrég a német szociáldemokraták a második világháború utáni leggyengébb eredményüket érték el. A francia szocialisták kormányról 6,3 százalékig jutottak, néhány hónapja az olasz baloldal szorult ki a vezető erők közül. Lengyelországban és Csehországban lassan láthatatlan a baloldal, Hollandiában és Skandináviában veszít bivalyerős pozícióiból. Nincs ellenpélda.
Minden, nehezen magyarázható hiba ellenére a magyar baloldallal is csak az történik, ami mindenki mással ezen a fronton. A helyzet drámai tétjei is hasonlók. A jobb-konzervatív pártok megtartják magukat, de elmozdulnak a saját világuk szélei felé, hogy elvegyék a levegőt a radikális és euroszkeptikus alakulatok elől. A baloldal elvesztett területeit populista vagy még nehezen azonosítható „harmadik típusú” pártok foglalják el. (Akár Macroné, akár az olasz 5 Csillag.) A második világháború utáni Európát a két nagy pártcsalád közötti erőviszonyok stabilizálták. Nyugtalanító, ha ez a rendszer megbomlik.
De ha a baloldalon mindenhol ugyanaz a vészhelyzet állt be, a kárvallottak nyilván maximális erővel keresik a megoldást.
Eközben sokan jutnak oda, hogy maradandóak ugyan a baloldali célkitűzések, a politikai erőt adó támasz kiment alóluk. Sorvadnak a bázisai: a nagyüzemek, a koncentrált munkahelyek, a szakszervezetek és az ezekhez kapcsolódó civil szervezetek. És az automatizálás hatása még csak most jön. A másik oldalon óriási sebességgel nő az önfoglalkoztatás, a részmunkaidős munka, a hálózatokba rendeződés, elég az Uber-re vagy az Arbnb-re gondolni. Egyre inkább magukban álló emberek dolgoznak, keresik a támaszt. Nagymértékben az idegeneket és mindenféle konkurenciát kiiktató szerveződésekben, a „segélyekből élők” elleni indulatokkal.
Jobbra tájékozódva.
A baloldal, stratégiája szerint, együttműködés- és Európa-párti, cserében ígéri, hogy a rendszerből kihozza a munkások számára a maximumot. Ezt az ajánlatot látták felrúgva az emberek – elsősorban a kormányzó bal által – a 2008-as nagy válságban és azóta. (És nálunk is.)
A kiútról a baloldalon nincs közmegegyezés. A számomra legmeggyőzőbb gondolatok szerint a régi nagy társadalmi-gazdasági (elosztási) témáktól el kell mozdulni a magánember felé. Aki mindinkább e minőségében keresi a pénzt is. Az anyaság (apaság) élményszerűbbé tétele, a felnőttek tanulási lehetőségeinek (nem a munkaerőpiac igényei szerinti) bővítése, a tágabb szomszédsági segítőrendszerek megszervezése – ezek valódi kapcsolódási pontok. Szakadhat a baloldali szív a bér- vagy társadalombiztosítási csatákra gondolva, de úgy fest, az emberek nem elsősorban ezeket igénylik.
Mi történik, ha a baloldal nem jön ki a lefelé tartó spirálból? Nincs erre még válasz. De Slavoj Zizek, a Nyugat-Európában gyakran kérdezett és idézett baloldali szlovén filozófus szerint a helyzet lélegzetelállítóan obszcén: a globális kapitalizmus (és tegyük hozzá: politikai aktorai) jelentik ugyanis a védelmet a fasizálódás ellen.
Ezen belül a Volvóink kormányánál ülők vezetési technikája a helyzetet nálunk még veszélyesebbé teszi.
