Nagy N. Péter: Az egyre csak lefelé tartó baloldal esélyei

2018. április 20. 07:47 - szerző: Nagy N. Péter

Alattam fut a Volvo, kezemben okostelefon a választás eredményeivel. Böngészhetek, mert a Volvo esetemben autóbusz, bár az olvasgatás így sem zavartalan, mert vérző fejű ember kér papír zsebkendőt. Szól a vezetőnek, hogy lefejelte a kapaszkodót, úgy fékezett. A sofőr nem érti, mi a baj. Fogódzkodni kell! Gyakran járok erre. Esünk-kelünk a buszon. Vagy a fék kemény, vagy a vezetők, de mintha ez a Volvo nem az a Volvo lenne.

Mindez a választások kapcsán jön elő bennem. Az is pont olyan, mint máshol, de

  1. 1. ezt sem vesszük észre,
  2. 2. mégsem egészen,
  3. 3. lényegében mégis.

Orbán azt csinálta, mint mindig, amikor nyer. Hatásosan megválasztott, védekezésképtelen ellenséggel (menekültek/Soros) szemben jól mozgósított. A másik oldal… Vérző fejű társutasok szidják a vezetőket, akik lassan egy évtizede folytatják ugyanazt a kiszorítósdit. Ez amilyen groteszk, annyira tartalmatlan. Az eredmény mindig súlyos vereség. Mondhatnánk: persze. De még ne mondjuk!

A demokratikus pártok ugyanis nem szerepeltek rosszabbul, mint az európai baloldal bármelyik országban.

Nemrég a német szociáldemokraták a második világháború utáni leggyengébb eredményüket érték el. A francia szocialisták kormányról 6,3 százalékig jutottak, néhány hónapja az olasz baloldal szorult ki a vezető erők közül. Lengyelországban és Csehországban lassan láthatatlan a baloldal, Hollandiában és Skandináviában veszít bivalyerős pozícióiból. Nincs ellenpélda.

Minden, nehezen magyarázható hiba ellenére a magyar baloldallal is csak az történik, ami mindenki mással ezen a fronton. A helyzet drámai tétjei is hasonlók. A jobb-konzervatív pártok megtartják magukat, de elmozdulnak a saját világuk szélei felé, hogy elvegyék a levegőt a radikális és euroszkeptikus alakulatok elől. A baloldal elvesztett területeit populista vagy még nehezen azonosítható „harmadik típusú” pártok foglalják el. (Akár Macroné, akár az olasz 5 Csillag.) A második világháború utáni Európát a két nagy pártcsalád közötti erőviszonyok stabilizálták. Nyugtalanító, ha ez a rendszer megbomlik.

De ha a baloldalon mindenhol ugyanaz a vészhelyzet állt be, a kárvallottak nyilván maximális erővel keresik a megoldást.

Eközben sokan jutnak oda, hogy maradandóak ugyan a baloldali célkitűzések, a politikai erőt adó támasz kiment alóluk. Sorvadnak a bázisai: a nagyüzemek, a koncentrált munkahelyek, a szakszervezetek és az ezekhez kapcsolódó civil szervezetek. És az automatizálás hatása még csak most jön. A másik oldalon óriási sebességgel nő az önfoglalkoztatás, a részmunkaidős munka, a hálózatokba rendeződés, elég az Uber-re vagy az Arbnb-re gondolni. Egyre inkább magukban álló emberek dolgoznak, keresik a támaszt. Nagymértékben az idegeneket és mindenféle konkurenciát kiiktató szerveződésekben, a „segélyekből élők” elleni indulatokkal.

Jobbra tájékozódva.

A baloldal, stratégiája szerint, együttműködés- és Európa-párti, cserében ígéri, hogy a rendszerből kihozza a munkások számára a maximumot. Ezt az ajánlatot látták felrúgva az emberek – elsősorban a kormányzó bal által – a 2008-as nagy válságban és azóta. (És nálunk is.)

A kiútról a baloldalon nincs közmegegyezés. A számomra legmeggyőzőbb gondolatok szerint a régi nagy társadalmi-gazdasági (elosztási) témáktól el kell mozdulni a magánember felé. Aki mindinkább e minőségében keresi a pénzt is. Az anyaság (apaság) élményszerűbbé tétele, a felnőttek tanulási lehetőségeinek (nem a munkaerőpiac igényei szerinti) bővítése, a tágabb szomszédsági segítőrendszerek megszervezése – ezek valódi kapcsolódási pontok. Szakadhat a baloldali szív a bér- vagy társadalombiztosítási csatákra gondolva, de úgy fest, az emberek nem elsősorban ezeket igénylik.

Mi történik, ha a baloldal nem jön ki a lefelé tartó spirálból? Nincs erre még válasz. De Slavoj Zizek, a Nyugat-Európában gyakran kérdezett és idézett baloldali szlovén filozófus szerint a helyzet lélegzetelállítóan obszcén: a globális kapitalizmus (és tegyük hozzá: politikai aktorai) jelentik ugyanis a védelmet a fasizálódás ellen.

Ezen belül a Volvóink kormányánál ülők vezetési technikája a helyzetet nálunk még veszélyesebbé teszi.