Nagy N. Péter: A populizmus kontrája

2017. január 12. 08:33

A tehetetlenség ingerültsége érződik a kormányzattal szemben álló, felvilágosult szellemi embereken. A jelenség, amely ezt kiváltja, amilyen radikális, olyan nyugodt. Jóravaló választópolgárok sétálnak az urnákhoz, hogy rezzenéstelen arccal forgassák meg a Földet, egyelőre Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, de miért ne tartozna ide Oroszország is, ahol szintén szavaztak arra, ami sokak szerint döbbenet? És persze nálunk is így volt, van.

 

Máshol a fordulatok, nálunk ennek reménytelen volta miatt lesznek egyre idegesebbek a reflexiók.

Hogy ne az eleve kétségbeesettek, hanem a híresen megfontoltak közül idézzek: Karácsony Gergely azt nyilatkozta, populista ellenzéket akar, amelyben az emberek adják a témákat. Tölgyessy Péter szerint Orbánt már csak egy újabb rendszerváltással lehet elkergetni, amely állításban az „elkergetni” legalább olyan markáns, mint ami előtte van, és e körbe sorolom azt is, hogy előbb megjelenik egy elmehagyottnak tűnő kormánybarát plakát bohóccal és egymással fraternizáló Gyurcsánnyal, Vonával, majd percek múltán már elmélyült viták folynak a demokratikus oldalon a Jobbikkal való alkalmi összeállásról.

Ahogy kiteljesedik a kormányzat hajlama az extremitásra, úgy válnak mind radikálisabbá a válaszok.

És a közeg is, amely fogadja őket.

Udvarhelyi Éva Tessza, A Város Mindenkiért mozgalom egyik alapítója a nagy hideg beállta előtt néhány nappal a Kettős Mércén cikket írt arról, hogy aki szeretne, hogyan tud jól segíteni a fagyhaláltól fenyegetett embereknek. A Mandiner szemlézte ezt az írást is, amelyet, mint mindent, értékelhetett a jellemzően kormánybarát közönsége. Csaknem tízszeres volt a lefelé tartott, elutasító hüvelykujjak száma a helyeslőkéhöz képest. Mert idegen táborból jött az üzenet.

Érzelmileg-intellektuálisan már megfagytunk.

Pedig a folyamatok, amelyek gerjesztik a nálunk vadul jobboldali populizmust és a vele szemben érzett tehetetlenség dühét, nem olyan irracionálisak, mint a reflexiójuk.

Tény, hogy a populizmus, az összetett konfliktusok faék egyszerűségű eszközökkel való kiszorításának hite ott is diadalmas, ahol nem lehet pusztán csak a menekültekkel való fenyegetéssel tematizálni. Sokat idézett elemzők szerint azért, mert a munkavállalók, illetve a középosztálybeliek fellázadtak az egyre nagyobb, számukra sok megaláztatást hozó társadalmi különbségek ellen. Danny Quah és Kishore Mahbubani szingapúri egyetemi tanárok a Project Syndicate által nemrég publikált cikkükben bizonyítják, hogy másról is szó van. A felső­fokú végzettségű, fehér bőrű amerikaiak nagyobb része is Trump populizmusára szavazott ugyanis. A változást nemcsak az alulról jövő nyomás okozta és okozza máshol is a fejlett világban, hanem az az általános érzület, hogy a dolgokat a kormányok nem tartják kézben. Az emberek hinni akarnak valakiben, aki ezt a helyzetet megváltoztatja. A tanulmány szerzői szerint ez nem fog menni, mert a globalizáció tektonikus, meg nem állítható, de jól követhető változásokat indított el. Ez okozza a világ vezető hatalmai körüli bizonytalanságot. Miközben az egyenlőtlenségek ollója a fejlett világban szétnyílt, máshol, például Kínában, Indiában, százmilliók számára óriási mértékben összement: ők kijöttek az éhezésből. Gazdaságaik megerősödtek. Nem függetlenül attól a globalizációtól, amelytől a fejlett világ polgárai most gyengének érzik kormányaikat.

Ha igaz ez a logika – s számomra annak tűnik –, az lehetőséget ad az uralkodó populizmus hazai ellenfeleinek.

Erőt gyűjthetnek a világfolyamatokból, amelyek leépítik a durva egyenlőtlenségeket.

A mi gazdagjaink a hatalomban, a kormányzatban megtalálták a számukra létfontosságú erőt. A szegényebbek, eszköztelenebbek viszont elvesznek az ő világukban. De amíg utóbbiak számára a közéletben nincs érthető üzenet, addig oda mennek, ahol a vigaszt legalább ígérik. Ahol azt a látszatot keltik, hogy egy kerítéssel leszelhetjük magunkat a világról.

Csakhogy: Sinkó Eszter egészségközgazdász nemrég az Új Egyenlőségnek elmondta, hogy a legszegényebb magyarok egészségi állapota az indiaiakéhoz hasonlít. A leggazdagabbaké Nyugat-Európához. Az átlag magyaré pedig Románia és Bulgária alatt van. Mert feleannyit költünk egészségügyre, mint kellene.

A közoktatást vizsgáló új PISA-felmérés a rossz eredmények mellett gyalázatos területi egyenlőtlenségeket is kimutatott nálunk, és persze nem a konszolidáltabb vidékek hátrányára.

December eleji közlés az Ipsos globális felmérése nyomán: a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenségeket a magyarok 56 százaléka sorolta a legnagyobb problémák közé.