Miért Jeruzsálem Izrael fővárosa?

2018. február 1., 19:57

Szerző:

„Jeruzsálem olyan aranyserleg,
amely tele van skorpiókkal”
(Régi arab mondás)

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke 2017. december 6-án bejelentette: az Egyesült Államok Izrael állam fővárosaként ismeri el Jeruzsálemet.

Még 1995. október 24-én az amerikai kongresszus nagy többséggel elfogadta a Jeruzsálem státuszáról szóló törvényt, miszerint a város Izrael fővárosa, és kötelezte a kormányzatot arra, hogy a nagykövetséget Tel Avivból helyezze át Jeruzsálembe. A törvény 1995. november 8-án hatályba lépett. Miután a követség áthelyezése a végrehajtó hatalom körébe tartozik, ezért a törvény tartalmazott egy záradékot. Eszerint az ország mindenkori elnöke fél éves bontásban felfüggeszthette alkalmazását, azaz elhalaszthatta a döntést. Az 1995 utáni elnökök mindannyian éltek ezzel a lehetőséggel. Trump elnök azonban meghozta a döntést, és az Egyesült Államok törvényhozása után a végrehajtó hatalom is elkötelezte magát amellett, hogy Izrael állam fővárosaként ismeri el Jeruzsálemet. 2018. január 23-án az USA alelnöke közölte: 2019-ben megnyitják az amerikai nagykövetséget.

Négy nappal az elnöki döntés után a peticiok.com internetes oldalon magyarul és angolul megjelent a következő nyilatkozat: 

„NYILATKOZAT

Üdvözöljük az Amerikai Egyesült Államok elnökének döntését, amely Izrael fővárosaként ismeri el Jeruzsálemet.

Úgy gondoljuk, hogy ez az elismerés garantálja a különféle – zsidó, keresztény, muszlim – vallási hitekhez tartozó emberek számára a szakrális helyek tiszteletét és szabad hozzáférését, amely a térség és a világ lelki békéjének egyik legfontosabb biztosítéka. Meggyőződésünket arra alapozzuk, hogy Izrael mint a térség egyetlen demokratikus állama eddig is mélyen elkötelezett volt ebben az ügyben, és nincs jele annak miszerint ez az elkötelezettség változna.

Úgy gondoljuk, hogy ez az elismerés másfelől a tudati és politikai realitás tudomásulvételét jelenti, hiszen a zsidóság számára elébb spirituálisan, 1967-től ténylegesen is Jeruzsálem mindig kiemelt jelentőségű város volt.

Reményeink szerint minél több állam – beleértve Magyarországot is – követni fogja az amerikai példát.

Csatlakozzon hozzánk, ezzel segítve fenti reményeink valóra váltását!

Budapest, 2017. december 10.

Aláírók:

Gerő András         történész

Olti Ferenc           zsidó közösségi aktivista

Németh Sándor vezető lelkész, Hit Gyülekezet”

2018. január 22-ig ezt a nyilatkozatot 11 ezer 892 ember írta alá. Izrael állam megalakulása óta Magyarországon még soha ennyi ember nem kötelezte el magát önkéntesen egy társadalmi akció keretében a zsidó állam mellett.

Az alábbi írásban szeretném kifejteni, hogy – a nyilatkozat kezdeményezőjeként és egyik aláírójaként – miért éreztem szükségét az állásfoglalásnak. Annál is inkább fontosnak gondolom ezt, mert nagyon sok motiváció mentén lehet egyetérteni egy ilyen deklarációval.

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Ha valaki egy keresztény evangéliumi közösséghez tartozik, annak számára – legalább is világnézetileg – egyértelmű, hogy a Biblia Isten igéje és bibliai alapon Jeruzsálem a zsidók számára szent hely, kiemelt város. A Bibliában több mint hatszázszor említik Jeruzsálemet. Ebben a világképben nem is lehet vita tárgya, hogy hagyomány és vallási meggyőződés alapján Jeruzsálem Izrael fővárosa.

Ha valaki cionista vagy a cionizmushoz közel álló módon gondolkodik, annak számára – legalább is világnézetileg – egyértelmű, hogy a zsidó nemzetállam fővárosa nem is lehet más, mint a zsidó imákban és a zsidó nacionalizmusban egyaránt kiemelt szerepet játszó Jeruzsálem. A zsidók zsinagógáikat Jeruzsálem felé tájolták, nemzeti gondolkodásuk tengelyébe Izrael állam került. Szimbolikusan Jeruzsálem Izrael állam szíve, tehát ebben az esetben magától értetődő a spirituális tartalmat mások által is elismert valósággá változtatni.

Én nem tartozom sem keresztény evangéliumi közösséghez, sem a cionista meggyőződésű emberek táborába. Mégis fontosnak tartom, hogy Jeruzsálem kérdésében támogassam az USA elnökének döntését.

 A tények tisztelete

Jeruzsálem és Izrael körül elbeszélésmódok harca zajlik, a város tulajdonlási jogcímének történelmi legitimációjáért erőteljes a küzdelem. A zsidók arra hivatkoznak, hogy már 3000 évvel ezelőtt is fővárosuk volt Jeruzsálem – ami jelen tudásunk szerint igaz. A palesztinok és a velük egybehangzón beszélők kifejezetten tagadják, hogy a zsidóknak és Jeruzsálemnek köze lenne egymáshoz. 2016 októberében a palesztin álláspontot fogadta el az UNESCO Világörökség bizottsága is, amikor közölte: „a zsidóságnak nincs történelmi kapcsolata Jeruzsálemhez, illetve a Templom-hegyhez” – ami természetesen nem igaz.

Ezekben az elbeszélési módokban az igazságtartalom kevésbé fontos – mondhatnánk, másodlagos –, hiszen a cél nem a bizonyítandó igazság vagy hamisság, hanem a tulajdonlás történelmi igazolása, annak elfogadtatása másokkal.

Az eltérő és tartalmilag egymásnak ellentmondó történelmi jogcímet igazolni akaró narratívák helyett nézzük azt, ami van, s ami valójában nem vita tárgya.

Izrael ma egy 8,4 milliós lélekszámú ország, amely 20 770 km²-en terül el. A lakosság több mint 75 százaléka zsidó, 20,5 százaléka arab, 4,2 százaléka más csoportokhoz tartozik. Ha a népességet vallásilag nézzük, akkor a muszlimok aránya csak 16,1 százalék, mert vannak olyan arabok is, akik nem muszlimok. A zsidó népesség legalább 40 százaléka szekuláris, 6 százaléka ultraortodox (ők el sem ismerik a létező izraeli államot, hiszen szerintük csak a Messiás alapíthatja újra Izraelt), a többiek a zsidó vallás eltérő irányzataihoz tartoznak.

Jeruzsálem ma egy több mint 860 ezres lélekszámú város. A városlakók 63 százaléka zsidó. Az arabok aránya kb. 37 százalék. A város területén nem egyforma az etnikai eloszlás, azonban nemcsak Nyugat-, de Kelet-Jeruzsálemben is többségben vannak a zsidók.

Jeruzsálem egésze 1967 óta Izrael fennhatósága alatt áll. A város felett kizárólag Izrael állam gyakorol közigazgatási hatalmat.

Az etnikai és vallási megoszlás egyértelműen zsidó többséget jelez. Az államhatalmi dimenzió szintén a zsidó államot jeleníti meg.

Az is tény, hogy Izrael állam mai területén, illetve Jeruzsálem esetében változó arányban történetileg állandó a zsidó jelenlét. A zsidóság az egyetlen népcsoport, amely – minden időnkénti durva üldöztetés ellenére – több ezer éves folytonosságot mutat ezen a területen. Sőt, a zsidóság a történelem egyetlen olyan ókori népe, amely saját vallási kultúrájában élve napjainkig fennmaradt. Ez a magukat öntudatosan zsidónak vallók számára lehet büszkeség tárgya, de a büszkeség vállalása nélkül is tény.

Mindezek a tények azt jelzik, hogy Izrael zsidó többségű állam; Jeruzsálem zsidó többségű város; Izrael birtokolja Jeruzsálemet; Izrael fővárosának tekinti a várost, amelynek neve annyit jelent: a „béke lakása”.

Miért ne lehetne a jelenleg érvényes tényeknek ezen összességét elismerni?

Az amerikai elnöki döntés nem más, mint az etnikai, vallási és a neki megfelelő politikai realitás elfogadása.

 

Spirituális béke

Három világvallás szakrális helyszínei találhatók Jeruzsálemben. Itt van az egykori zsidó szentély nyugati fala (Siratófal); a keresztény hit szerint itt van Jézus halálának és feltámadásának, valamint az egyház alapításának színhelye; a muszlimok számára pedig ez Mekka és Medina után a harmadik legszentebb hely, ahonnan a hagyomány szerint Mohamed felszállt az égbe, ahol is Allah rábízta az iszlám hit parancsolatait. A muszlimok, miután számukra ez csak a harmadik legszentebb hely, Mekka felé fordulva imádkoznak.

Mióta Izrael birtokolja a területet, mindenki szabadon gyakorolhatja vallását, s mindenki megkapja a hitének kijáró állami védelmet és tiszteletet. Az iszlám szent helyének felügyeletét nem Izrael állam, hanem egy iszlám tanács látja el. Zsidók itt nem is imádkozhatnak.

A három világvallás szent helyeinek osztatlan állami tisztelete nem mindig jellemezte ezt a térséget. 1967 előtt Jordánia uralta Jeruzsálem óvárosát. Az óváros falairól jordán katonák rendszeresen lövöldözték az akkori izraeli részen járkáló zsidókat – a zsidóknak nem engedték meg azt, hogy a Siratófalnál imádkozzanak.

Mióta Izrael állam uralja Jeruzsálemet, a világvallások békés együttélése biztosított, ami arra utal, hogy a politikai ellentétek nem kell, hogy felülírják a spirituális békességet. Ezt a békét Izrael és nem más biztosítja.

 A demokratikus hozzáadott érték

 A békés spirituális együttélés lehetősége és valósága szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy Izrael a térség egyetlen működő demokráciája.

Az izraeli állampolgárok – származásra, vallásra, bőrszínre, nemre való tekintet nélkül – egyenlő jogokat élveznek. Az állam területén élő különféle népcsoportok – az araboktól a drúzokon át a cserkeszekig – erős önkormányzatokkal bírnak; az izraeli parlamentben vannak arab pártok; a nők – szemben a muszlim világgal – egyenjogúak. A hatalmi ágak szétválasztása működik – Izraelben nincs hatalom kontroll nélkül. A politikai rendszer garantálja a sajtó és a szólás szabadságát – az állam kormányzata minden lehetséges kritikát megkap, úgyhogy nincs különösebben szüksége a bírálat importjára, noha kap belőle eleget. A parlamenti váltógazdaság valósága pedig időről-időre lehetővé teszi a kormányzati politika megváltozását, megváltoztatását.

Izrael egy alkotmányos korrekcióra és önkorrekcióra képes ország, amely politikai berendezkedése miatt (is) az európai, illetve nyugati politikai kultúra szilárd támasza az adott térségben.

Persze az izraeli rendszer sem tökéletes – ezt maguk az izraeliek is mondják, mert mondhatják. S ha kell, változtatnak azon, amin változtatni kell.

A környező arab országok politikai berendezkedésének a demokratikus jelleg nem sajátja. Ma egy arabnak Izraelben több politikai joga van, mint bármely más arab államban.

A palesztin nemzeti mozgalom politikailag két részre szakadt. Fizikai értelemben eltérő területeken egyfelől a Palesztin Felszabadítási Szervezet, másfelől a Hamasz nevű szerveződés dominál. Ez utóbbi hivatalosan sem ismeri el Izraelt, és a zsidó-keresztény meggyőződéssel szembeni meghatározott kulturális különbözőséget vállalva mondja: „mi úgy szeretjük a halált, mint ti az életet”[5]. A kijelentés arra utal, hogy ők az iszlám radikális felfogását képviselik. Eszerint megengedett a hitetlenek likvidálása, és aki ebbe hívő muszlimként belehal, az a Paradicsomba kerül. Ahol a Hamasz dominál, ott bevezette az iszlám jogot, a sariját. A Palesztin Felszabadítási Szervezet szekulárisabb, de messze van a demokratikus normáktól – politikai váltógazdaságra utaló, szabadságjogokat tisztelő jellegzetességeket nem mutat.

A demokratikus Izrael Jeruzsálem feletti fennhatósága sokkal nagyobb garanciát jelent az emberiség jelentős részének kultúrkincsét és szakrális helyeit reprezentáló város eltérő hagyományainak tiszteletére, mint bármely más, antidemokratikus muszlim megoldás. Helyénvaló, ha ezt a tényt elismerjük, elismerik.

A folyamatszerűség tudomásulvétele

Történészként pontosan tudom, hogy a tényleges emberi történelem nem normák mentén alakul. Normáink alkalmasak arra, hogy mércét teremtsenek a megítéléshez, de a legritkább esetben alakítják tényleges történelmünket. A kereszténység felebaráti szeretet elve mentén a keresztény Európa történetét gyilkos háborúk tagolják. Az érdekek szerepe meghatározó, noha ezek az érdekek sokszor értékzománcot kapnak.

A modern történelem tele van nemzeti mozgalmakkal, amelyek közül jó néhány sikeres, jó néhány pedig sikertelen. Mindegyik nemzeti mozgalom önmagát értékalapúnak gondolja, de abban a pillanatban, hogy elkezd működni, a céljainak megfelelő érdekek mentén formálja önmagát.

A nemzetté válás eltérő népcsoportok esetében különféle időpontokban valósul meg. A megvalósulás hol békésen, hol békétlenül zajlik, és mindig sérti a status quo-t. Sajnos vagy nem sajnos, ez természetes. Normáink azt diktálják, hogy mindig a békességet keressük, a realitás azonban arra figyelmeztet, hogy semmi új nem lehet konfliktus nélkül.

A modern zsidó nemzeti mozgalom folyamata – legalább is szimbolikusan – 1896-ban indult. Ekkor jelentette meg a Budapesten született Theodor Herzl (Herzl Tivadar) A Zsidó Állam című művét, amely meghirdette a zsidó nemzeti eszmét. A létrejövő zsidó nemzeti mozgalom tevékenysége nyomán 1917-ben megszületett az ún. Balfour-deklaráció, amely brit részről megértést tanúsított egy zsidó nemzeti otthon létrehozására. Az ENSZ 1947-ben – a mainál jóval kisebb területen – létre kívánta hozni a zsidó államot, Jeruzsálemet pedig nemzetközi igazgatás alá helyezte volna. Ezt a felosztást az akkori zsidó vezetők elfogadták, de a térség arab országai opponálták. 1948-ban kikiáltották Izrael Államot, amelyet a környező arab országok azonnal megtámadtak. A háborút az arabok elvesztették. 1967-ben Egyiptom lezárta az Akabai-öböl bejáratát, s ezzel Izraelt elzárta a vörös-tengeri kijárattól, amit Izrael – alappal – casus belliként értékelt. Az ezt követő hatnapos háborút Izrael szintén megnyerte – ekkor foglalta el Jeruzsálem egészét is.

A zsidó nemzetállam története a gondolattól a megvalósulásig és azon túl is, egyáltalán nem egyszerű, zökkenőmentes történet. Mégis, ha eleddig egészében szemléljük, inkább siker-, mint kudarctörténet. Herzl akkoriban sokak által utópiának tekintett álma megvalósult, és a 21. századra Izrael a világ egyik legsikeresebb országa lett. A cionizmus nem érte el azt a célt, hogy a zsidók óriási többsége itt éljen, de manapság már a világ származási értelemben vett zsidóságának majd 50 százaléka izraeli állampolgár.

2017-re a világ vezető nagyhatalma által az is elfogadott lett, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa.

Természetesen Izrael nemzeti építkezése most sem befejezett, noha bizonyos határai már látszanak. Az 1967-ben elfoglalt területek esetében Izrael 2005-ben kivonult a Gázai övezetből, és kiköltöztette az oda betelepült 9000 izraelit. Itt most 100 százalékos muszlim jelenlét van. A sűrűn lakott területen körülbelül 1,8 millió arab él, akik önmagukat a palesztin nemzet részének tekintik. 2007 óta a Hamasz irányítja az itt élőket. Időről-időre megtámadja Izraelt. Egészen bizonyos, hogy a zsidó állam saját akaratából nem kívánja uralni ezt a földsávot.

A zsidó nemzetépítés tekintetében más minőséget képvisel a Jordán folyó nyugati partja. Az itt élő lakosság és terület nagyjából 40 százaléka tartozik a Palesztin Felszabadítási Szervezet által irányított Palesztin Hatóság alá. Izrael aktív telepítési politikát folytat a nyugati parton, az egyébként Ciszjordániának is nevezett területen. Itt összességében körülbelül 2,7 millióan élnek. 80 százalékuk muszlim, és palesztinnak vallja magát. Körülbelül 14 százalék az ideköltözött zsidók aránya – ez nagyjából 400 ezer embert jelent. Egészen nyilvánvaló, hogy Izrael az odatelepült izraeli állampolgárok révén olyan demográfiai helyzetet kíván elérni, amely igencsak megnehezíti az összefüggő területen kiformálódó palesztin államiság létrejöttét. Tehát Jeruzsálem fővárosi elismerése nagyon fontos, de nem zárópont jellegű esemény Izrael és a palesztinok történetében.

Mindenesetre én úgy látom, hogy sikeres nemzetépítési folyamatról van szó, amely, mint minden ilyen mozgalom, rengeteg konfliktust teremtett és teremt. Ebből következően Jeruzsálem fővárosként való elismerését nem önmagában értékelem, hanem egy nagyívű folyamat egyik állomásaként. Úgy gondolom, minden sikeres nemzeti mozgalomnak joga van eldönteni, hogy létrejött államának mi legen a fővárosa, s azt is természetesnek tartom, hogy ezt a döntést mások is elismerik.

Természetesen minden más népet is megillet a nemzeti mozgalomhoz való jog – így a palesztinokat is. De – ahogy a zsidóknak – nekik is ki kell küzdeniük a sikert. Ezt nem adják ingyen, ez is sok konfliktussal jár.

Ahogy mondani szokták, a cionizmus két nemzetet teremtett: a zsidót és a palesztint. A zsidó nemzeti mozgalom előbb, a palesztin később indult. A zsidók elérték a fő célt: saját államuk lett, s ennek ténylegesen, s most már az USA által is elismerten Jeruzsálem a fővárosa. A palesztinok elérték azt, hogy sokan szimpátiával tekintenek rájuk. Jó néhány ország elismeri őket, de államuk továbbra sincs. Mélységesen megosztottak, s egyre távolabb kerülnek attól, hogy a nemzetközi szimpátiát az általuk elképzelt államalapításra váltsák át. Még arra is képtelenek voltak, hogy a számukra kedvezőtlen amerikai döntés ellen hatékonyan tiltakozzanak.

A palesztinok egyszer tanácsot kérhetnének a cionistáktól, miként lehet a semmiből virágzó nemzetet és államot létrehozni.

Összefüggések

A Jeruzsálemet fővárosként elismerő döntés támogatása melletti közvetlen érveken túl van néhány olyan összefüggés, amely közvetett ösztönzést adott.

A világ 136 országa ismeri el de jure Palesztinát önálló államnak – miközben gyakorlatilag ilyen állam nem létezik.

2017. december 21-én az ENSZ közgyűlése elítélte az Egyesült Államok döntését arról, miszerint elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. A szavazási arányok szerint 128 ország tagadta meg az amerikai döntést, 35 tartózkodott és 9 támogatólag szavazott. Több ország nem vett részt a szavazásban. Magyarország tartózkodott.[6]

Úgy tűnik, hogy nemzetközileg elismert tény az, ami nincs, és kevéssé elismert az, ami van.

Az USA döntését az Európai Unió államainak nagy része is nyíltan helytelenítette. Az Unió is partner a képzelethez, és nem partner a létezőhöz.

Ma a világban határozottan jelen lévő és divatos tendencia az Izraellel szembeni kritika – miközben nincs vagy aránytalanul kevés kritika hangzik el a palesztinokkal szemben.

A palesztinoknak nincs egységes intézményes képviselete, hiszen a PFSZ és a Hamasz az adott mozgalom két egymással is szembenálló politikai irányzatát testesítik meg. A Gázai övezetet uraló Hamasz igazi terrorszervezet – ha teheti, ártatlanokat gyilkol. A PFSZ-ről azt sem lehet tudni, hogy a palesztin lakosság hány százaléka támogatja.

Egyik irányzat antidemokratikusabb a másiknál.

Bizonytalan legitimációjuk és antidemokratikus tartalmuk miatt Izrael – ha akarna – sem tudna megegyezni a nem létező egységes palesztin entitással. Aki azt mondja, hogy egyezzenek meg, az a semmiről beszél, politikai értelemben szépeleg.

Az Európai Unió Izrael esetében kettős mércét alkalmaz. Elismeri a palesztin nemzeti mozgalmat, de csak Izraellel szemben kritikus. Elismeri a nemzeti mozgalmak jogosságát, de a szigorúan demokratikus eszközökkel operáló katalán nemzeti mozgalmat, illetve a mozgalom elnyomási kísérleteit spanyol belügynek gondolja. Ebben az esetben még azt is elnézi, hogy katalán vezetőket börtönbe zárnak, és a spanyol rendőrség brutális fellépése függetlenségpárti szavazókkal szemben több mint ezer sebesülést eredményez. Az Európai Unió a zsidó többség által lakott Jeruzsálemet olyan városnak tekinti, amelyet ketté kell osztani egy létező és egy nem létező állam között. Eközben úgy gondolja, hogy az abszolút orosz többségű Krím-félsziget ne Oroszországhoz, hanem kizárólag Ukrajnához tartozzon. A Krímben mindössze a lakosság negyede ukrán.

A sokirányú képmutatás kiábrándító.

Valójában azt érzékelem a józan ésszel szürreálisnak ható összefüggések mögött, hogy egyfelől sokan tudomásul vették Izrael állam létét, másfelől azonban folyamatosan delegitimálni kívánják. Formálisan nem kérdőjelezik meg létezéshez való jogát, de permanensen megkérdőjelezik mindazt, ami létezésének következménye. Ezt hívom delegitimációnak.

Ebben partnerek azok az értelmiségiek és társadalmi aktivisták is, akik a Közel-Kelet egyetlen emberi jogokkal bíró államát jogtiprónak láttatják; a minden állampolgárának jogokat biztosító országot az apartheid(!?!) megvalósulásának látják; akik bojkottot hirdetnek olyan izraeli termékekkel szemben is, amit adott esetben arab, illetve palesztin munkások állítanak elő. Ez a fajta gondolkodásmód ma döntően a baloldali értelmiséget jellemzi. Vélhetően őszintén gondolják, amit gondolnak és mondanak, de nagypolitikai értelemben csak az autoriter tartalmú iszlám mozgalmaknak kedveznek. Ahogy Lenin mondta a bolsevikok számára felhasználható polgári értelmiségiekről: ők a „hasznos idióták”. Befolyásuk nincs, viszont hasznavehetőek.

Az összes többi ok mellett ezek az összefüggések is arra ösztönöznek, hogy helyeseljem Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését.

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.