Mester Barnabás: Az egész nemzet sérül a Fidesz bűnei miatt
Sokan egyszerűen csak „nukleáris opcióként" emlegetik a az Unió 7-es cikkelye szerinti eljárást, mely végén akár Magyarország szavazati jogát is megvonhatják az Európai Tanácsban. De hogyan jutottunk idáig és mire számíthatunk az eljárás végén?
Mint minden nemzetközi szervezet, az Európai Unió is egy minden tagállam által elfogadott és aláírt hivatalos dokumentum alapján működik. Az EU esetében ez az Európai Unióról szóló szerződés – egyfajta működési-magatartási kódex –, mely a Lisszaboni Szerződés 2007-es ratifikálásával lépett jogerőre. A szerződés második cikkelye lefekteti azokat az alapértékeket (emberi méltóság tisztelete, szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság), amiket minden tagállamnak tiszteletben kell tartania. A sokat emlegetett 7-es cikkely pedig azért felelős, hogy legyen mechanizmus az alapértékek betartatására, ha azok bármely országban rendszerszintű fenyegetésnek lennének kitéve. Vagyis, aki nem tartja be a közösen kialakított és elfogadott szabályokat, szankcióra számíthat.
Magyarország az elmúlt nyolc évben gyakorlatilag folyamatosan a 7-es cikkely elindításának szélén táncolt. Először az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbítása, majd az iPad-en összetákolt, „gránitszilárdságúnak" mondott alaptörvény visszásságai miatt, megint később pedig a CEU elüldözési kísérletének hírére kezdett vészesen fogyni „Brüsszel" türelme. A tolerancia végül 2017 májusára fogyott el, ekkor kérte fel ugyanis az Európai Parlament a vonatkozó szakbizottságot a 7-es cikkely szerinti eljárás megkezdésére. A hónapokon átívelő procedúrát megalapozó jelentést a napokban mutatta be az Európai Parlament állampolgári jogok bizottságában Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő. A szöveg még nem végleges, a becsatolt társbizottsági vélemények azonban előrevetítik: sarkos lesz a végeredmény is.
Az úgynevezett Sargentini-jelentésről (amelyet a Fidesz fantáziadúsan csak „Soros-jelentésnek" nevez) először minden bizonnyal júniusban voksol az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottság, majd megszavazása esetén a nyári szünet után kerülhet plenáris szavazásra Strasbourgban. Itt már kétharmados támogatás kell az elfogadásához.
A Sargentini-jelentés és a hozzá becsatolt vélemények (például a néppárti vezetésű költségvetési bizottságtól) a már külön-külön eddig is sokat bírált témákat gyűjtik csokorba. Mértékadó nemzetközi szervezetek beszámolóira (is) hivatkozva egyenként szedik ízekre a korrupció elburjánzását, az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbítását, a kritikus sajtó beszántását, a civilek vegzálását, vagy a közbeszerzések átláthatatlanságát. A jelentés készítője minél tényszerűbb, a helyzetet a magyar állampolgárok szemszögéből bemutató szövegre törekedett, ezért számos Magyarországon működő civil szervezettel, médiamunkással találkozott, megbeszélést folytatott Szijjártó Péterrel és a kormány más képviselőivel is. A holland képviselő érdemi segítséget kapott a Radikális Európai Demokraták mozgalmától is: online konzultációnk eredményeként több mint tizenkétezer levelet, üzenetet, személyes történetet adtunk át a zöldpárti politikusnak. Vagyis, amikor a konzultációkban nagy gyakorlattal rendelkező Fidesz már jó előre hazugságkötegnek nevezi a jelentést, akkor épp egy alternatív nemzeti konzultáció és sok ezer magyar személyes véleményét veszi semmibe.
A különböző jelentésekben és csatolt véleményekben egy közös pont van: mindegyik javaslatot tesz a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítására Magyarországgal szemben.
Mi több, az egyébként Orbánnal meglehetősen szoros barátságot ápoló német kereszténydemokrata vezetésű költségvetési ellenőrző bizottság egyenesen azt állítja, hogy a Magyarországon tapasztalható nagymértékű korrupció és pénzügyi átláthatatlanság az egyik fő indoka a szankcionáló mechanizmus továbbgörgetésének. Mindez igencsak egyértelmű jele annak, hogy Angela Merkel és az Európai Néppárt (EPP) is kezdi fokozatosan elengedni Orbán kezét, bár Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője becsületből még Budapestre utazott a kampányhajrában. Távolodásuk azonban a következő időszakban borítékolható és egyben érthető is, hiszen saját szavazóbázisuk sem nézi jó szemmel, hogy közösen összedobott euróikból mindenféle „tiborczok" és „mészárosok" építenek hűbérbirodalmat valahol a Lajtától keletre, miközben a kormány az egész társadalmat hergeli az Európai Unió ellen.
A lehetséges végeredményben rejlő tragédia az, hogy
míg a jelenlegi, uniós kifizetések által felszínen tartott rezsim előnyeiből Magyarországnak csak egy egészen kicsiny szelete részesül, addig az Orbán-kormány bűnei miatt várható szankciók már tízmillió magyar állampolgár mindennapjait érinthetik.
Ha végső esetben felfüggesztik a brüsszeli pénzek kifizetését, akkor a kormány által oly' sokat hangoztatott gazdasági eredményeknek egy szempillantás alatt búcsút inthetünk, de cserébe legalább a pusztafeudalizmus adóforintokból összeharácsolt stadionszentélyének felcsúti trónja is egy csapásra meglehetősen kényelmetlenné válna. Ilyenformán a mindent az utolsó propagandamondatig megtervező Fidesz legmeglepőbb szűklátókörűségére is fény derül: folyamatosan maguk alatt vágják a fát, hiszen azzal a szervezettel vívnak gyűlölködő szélmalomharcot, amely pénzügyi lélegeztető-gépen tartja őket évente ezermilliárd forintot is meghaladó támogatással. Ennyi pénzt a csengeri örökösnőkkel bizniszelő Kósa Lajoson kívül igazán csak kevesek tudnak elképzelni.
A Brüsszelből Budapestre – és az egyéb tagállami fővárosokba – utalt hatalmas összeg elköltésének ellenőrzésére jönne létre a közös uniós ügyészség, melynek minél hamarabbi felállítását a 7-es cikkről szóló egyik kísérőjelentés is szorgalmazza. Mondani sem kell, hogy az Orbán-kabinet hevesen tiltakozik a terv ellen, nekik ugyanis megfelel a Fidesz mellényzsebéből előhúzott Polt Péter vezette „házi ügyészség" is.
Európai Uniós ügyekben a hazai ellenzék egyik legfontosabb feladata lesz az európai ügyészséghez való csatlakozás kierőszakolása – az ellenőrizze a pénz útját, aki adja azt. Természetesen az ügyészség nélkülünk is felállhat majd, de ha kivonjuk magunkat a hatásköre alól, azzal rendkívüli mértékben rontjuk a tárgyalópozícióinkat minden más uniós kérdésben. Különösen rossz ómen mindez a 2020-2027-es többéves pénzügyi keret kihirdetése előtt, hiszen egyre erősödnek azok a hangok, amelyek forrásokat vonnának meg a közös szabályokat be nem tartó tagállamoktól. Épp a következő generációk jövőjével játszik tehát orosz rulettet a kormány, akár évtizedekre meghatározva a hozzánk áramló fejlesztésre fordítható források mennyiségét. A NER-lovagok kastélyainak melegéből persze nem tűnik rossznak a helyzet, de bűn azt gondolni, hogy ez a folyamat a mostani fiatal generációk kilátásain ejtett végzetes sebek nélkül, bármikor visszafordítható. A Fidesz azokat a forrásokat és azokat a lehetőségeket lopja most el, amelyek a ma fiataljait illetnék meg holnap.
Már most előre borítékolható, hogy uniós ügyekben az Orbán-rendszer nem konszolidálódik. A rezsim fenntartásához háború kell, ráadásul minél legyőzhetetlenebb főellenség ellen harcolunk, annál jobb; nehogy már véget érjen a pszichózis! Az eddig sem érdekelte a Fideszt, hogy egy ország kollektív megítélése a tét. Láthatóan nem érdekli őket, hogy ha az egész nemzetet tartják pajzsként maguk elé, az egész nemzet sérül a bűneik miatt. A sokadik kétharmados felhatalmazás felelősség és nem felség.
A szerző a Radikális Európai Demokraták mozgalmának Európa-ügyi szakértője
