Mátyás Győző: Videóbírót a közéletbe is!

2018. július 8. 08:46 - szerző: Mátyás Győző

A labdarúgó-világbajnokság forradalmi újítása tulajdonképpen indukálhatna egy tágabb horizontú szemléletváltást is. Vagy legalábbis jó volna ilyesmiben reménykedni.

Van ugyanis e látszólag szimpla technikai segédeszköz bevezetésének egy nagyon fontos szimbolikus üzenete: az, hogy a tények igenis számítanak!

Nincs még egy sport, ami ennyi nézőt vonzana szerte a glóbuszon, mint a foci, ami egyben a világ talán legjelentősebb szórakoztatóipari üzletága is. Ámde láss csodát, eddig a futball a hihetetlenül gyorsan változó világban maga volt az állandóság, az eleven hagyomány megtestesítője.  Részint ez adta vonzerejét: szabályai alig vagy nagyon keveset változtak (tessék ezt összevetni, mondjuk, a vízilabdával), a játék struktúrája ugyanolyan, mint hatvan éve.

Csakhogy az idők során radikálisan megváltozott a futball tempója, dinamikája, ritmusa. S ekként a játék legfontosabb „kelléke” s egyben fő autoritása, a bíró mind kevésbé volt képes követni a mérkőzés történéseit. Márpedig a futball – okkal – a megkérdőjelezhetetlen autoritás modelljére épül: a játékvezető döntése szent és megmásíthatatlan. Csak míg a bírónak a játék hevében, a pillanat tört része alatt kell döntenie, a közönség ma már kivetítőkön és a képernyőkön újra és újra megtekintheti a legkülönbözőbb szögekből visszajátszott akciókat, s így azonnal kiderülhet, hogy a bíró tévedett. Az pedig a játék halálához vezetett volna, ha a néző a kommunikációs technika vívmányai révén állandó perceptuális fölénybe kerül a bíróval, az autoritással szemben. A videóbíró alkalmazásával a játékvezető a döntéshez megkapja – kodifikált esetekben –ugyanazt a lehetőséget, amit a világon mindenki más: újranézheti, számtalan aspektusból vizsgálhatja az eseményt, vagyis ellenőrizheti a „tényeket”.

S ez a legfontosabb – a sporton túlmutató  –  tanulsága ennek a fejleménynek:

ha nem veszik figyelembe a tényeket, ha nem a valóságban lejátszódott történések alapján születnek a döntések, a futballnak egyszerűen vége.

Nyilván lesznek viták arról, hogy konkrétan a futball-világbajnokság során miként debütált a rendszer. A lényeg azonban az innováció filozófiája, vagyis a tények fontosságának „felfedezése”.

Amely tanulságnak az élet más területein is lehetne jelentősége a paradoxia korában. Paradoxia, mert ma egyfelől tombol a digitális forradalom, másfelől meg az álhírek, a manipulatív hazugságok, a konteók, az okkult babonaságok fiesztája zajlik. Soha ilyen tűpontos eszközei az embernek nem voltak a megfigyelésre, s talán soha ennyire renyhe nem volt az ember késztetése a látásra.  Persze megvannak a szociálpszichológiailag jól megragadható okai annak, hogy az emberek miért zárkóznak el a kellemetlen tények, a zavaró igazságok elől, és hagyják, hogy elbódítsák, elandalítsák őket a számukra gyártott manipulatív, propaganda szólamok. De ez akkor is maga az apória posztmodern tobzódása. Infokommunikációs robbanás, ami végül a post truth, a post facts világához vezet.

Fotó: AFP/Don Emmert

Persze mondhatnánk, hogy a futballban eleve felkínálják a pontos tájékozódás lehetőségét, míg a való életben ez energiabefektetéssel járna. Több forrásból tájékozódni, ellenőrizni azokat, összevetni a híreket − ez komoly munka.  Igen, csakhogy számos helyen, például Amerikában mindezt „szolgáltatásként” nyújtják. Ott régóta honos műfaj a fact checking, külön intézetek foglakoznak az ilyen célú kutatással, s együttműködve a leghitelesebb sajtóorgánumokkal nyilvánosságra hozzák a nyomozás eredményét. Glenn Kessler, Salvador Rizzo és Meg Kelly tollából még május 1-én jelent meg például a The New York Timesban egy összegzés, amelyben megállapítják, hogy Donald Trump elnök beiktatása óta (ez akkor 466 napot jelentett) 3001 hazugságot vagy félrevezető állítást mondott, ami a maga hat és feles napi átlagával azért ostromolja a Guiness-rekordot.

Csakhogy éppen a digitális kütyükkel felspécizett post truth korában egyre inkább a törzsi logika érvényesül a társadalmi életben. Nem cáfolni kell tehát a The Washington Post vagy a The New York Times állításait, hanem az orgánumok hitelességét kell kétségbe vonni. Fake news. Eleve nem érdekes, mit mondanak, hiszen a másik táborhoz tartoznak. Ők − ők.

A politikai küzdelemben ez a stratégia működik, csak éppen hosszú távon az értelmes diskurzus lehetőségét száműzi a földgolyóról.

Na ezért fontos tanulság szerintem mindaz, amit a videóbíró bevezetésével a futball kínál: ha nem veszed figyelembe a tényeket, sőt, megpróbálod kicselezni őket, akkor hatalmas öngólt fogsz rúgni.