Mátyás Győző: Politikai burleszk ellenzék módra

2018. május 20., 08:33

Szerző:

Ha jól értjük a hétvége nagy politikai innovációjának tanulságát: a baloldal az összefogás egy új verzióját mutatta be. Lám, oda is betört az unortodox módi, hiszen jószerével még meg sem kezdődött a parlamenti szezon és máris enkezükkel verték szét az egyik, alig megalakult frakciót. A liberális képviselő hölgy átgondolt, magalapozott döntést hozva, úgy otthagyta a Párbeszéd csapatát, mint világgá ment szaki honi brigádtársait.

Azért említem ezt, mert a gigantikus választási siker óta mást sem hallunk az ellenzéki erőktől, mint a véget nem érő mantrát, hogy összefogás, együttműködés, közös projekt. Hát, ők így fognak össze.

A liberális eddig „legalább” szitokszó volt, mostantól már majd inkább röhej tárgya lesz. Legalábbis az a pártszerűség, amelyik Liberálisok márkanév alatt működik. Mert azért elég bizarr jelenet volt, ahogy a képviselő hölgy arról nyilatkozott, hogy „sem a politikai szándék, sem a technikai erőforrások nincsenek meg a liberális értékek képviseletére" a Párbeszéd frakcióban. Míg pár méterrel arrébb az ellenzéki kollégák arról prelegáltak, hogy akkor most a jó liberálisok pontosan hány millió forint miatt is durcáztak be annyira, hogy szétverjenek egy ellenzéki frakciót, meg arról, hogy „Fodor Gábort nem érdekli semmi más, csak a pénz”. (Egyébként amennyi pénzről itt szó van, azért bizonyos M. Lőrinc le se hajol.) Majd a felek elkezdték egymást árulással, szerződésszegéssel vádolni, ha jól követem a dinamikát, éppen fél lépésre vagyunk a kölcsönös pedofilozástól.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Azért nem tudok nevetni ezen a performance-on, mert még bohózatnak is silány. Az a része különösen unikális a műsornak, miszerint nyilván úgy lehet a legjobban képviselni a liberális értékeket, ha vastagon kiizélnek az ellenzéki kollégákkal, felrobbantják a frakciójukat (amiről azok jószerével a sajtóból értesülnek), ellehetetlenítik egy csomó ember munkáját, lemondanak a parlamenti viszontválasz lehetőségéről – teljesen logikus. Oké, hogy maguk alatt vágják a fát, de hogy még büszkék is rá?! Persze lehet, hogy így akarták összezavarni a pártba furakodott illiberális ügynököket.

Maradjunk annyiban: önmagában az is inkább paródia, hogy ez az észrevétlenségével tüntető alakulat képviselné a liberális értékeket.

Elég sokan vannak azért ebben az országban, akik elveiket, világnézetüket, társadalomszemléletüket tekintve liberálisnak vallják magukat, de úgy tartják, ha lehet, Fodor Gáborék inkább ne képviseljék őket.

Ha nem így lenne, akkor a Liberálisok nevű pártnak volna mérhető szavazótábora. Úgyhogy az megint a vicc kategóriájába tartozik, hogy Fodorék arra hivatkoznak: mekkora áldozatot hoztak, hogy nem állítottak önálló listát. Pláne az, hogy ők akár ragaszkodhattak volna is ahhoz, hogy a logójuk szerepeljen az MSZP-Párbeszéd listán. (Hát persze, ha az lett volna a cél, hogy garantáltan leterminátorozzák az egész kompániát.)

Miközben azért finoman szólva az elmúlt idők során eléggé megizmosodott az a vélekedés, hogy a Liberálisok néven futó projekt fő funkciója, hogy biztosítsa pár ember tűrhető megélhetését. Specialitásuk leginkább abban mutatkozott meg (már 2014-ben is), hogy sikerrel indázzanak rá a mindenkori összeborulásos parancs jegyében éppen formálódó ellenzéki alakulatra, és leszívják róluk, amit lehet.

Hogy a szociknak mi a kókadt szegfűért volt olyan fontos ez a Fodorral kötött deal, azt ők tudják. Az viszont a legjobb szoci mutyista hagyományokat idézi, ahogy az elnök – saját pártja állami apanázsának kontójára – levajazta az üzletet a pártvezetőség tudta nélkül.

Mondom: politikai burleszk a nívótlan fajtából. Hasra eséssel, fenéken billentéssel, hülye poénokkal. Az egész kabaré tűpontosan mutatja meg, hogy erélytelensége, ötlettelensége, koncepciótlansága miatt milyen reménytelen helyzetbe navigálta magát a széthullott ellenzék. Amelynek legtöbb tagja – elemi egzisztenciális érdekektől vezérelve – leginkább arra játszik, hogy meghosszabbítsa pártja agóniáját. Ami hajszálpontosan egybevág a kormányzó hatalom érdekeivel is. Így lesz kerek a NER.

Ha a mostani ellenzéken múlik, Orbán Viktor tényleg nyugodtan tervezhet 2030-ig.

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.